Fejét vették a vérengző zsarnoknak, Robespierre bukása
A II. év thermidor havának 9. napján (vagyis 1794. július 27-én) a Konvent – váratlan fordulat – letartóztatja, majd másnap „híveivel” együtt vérpadra küldi Robespierre-t, és ezzel gyakorlatilag lezárja a Terror időszakát.
Pedig egy nappal korábban, thermidor 8-ának reggelén, amikor a „Megvesztegethetetlen”, hat hét távollét után, újra megjelenik a Konventben, még senki sem sejti, milyen közel a végkifejlet. Már csak azért sem, mert Robespierre-nek nagyon sok a támogatója a Népjóléti Bizottságban, a Nemzeti Gárdában, a Városházán meg a jakobinusok között.
AZ ÖSSZEESKÜVŐK
Robespierre thermidor 8-ának (július 26-ának) reggelén hosszú – jó kétórás – beszédet mond a Konventben, ahová a prairial 22-ei (vagyis június 12-ei) ülésnap óta nem tette be a lábát.
„Ha az igazságszolgáltatás a maga megkérdőjelezhetetlen tekintélyével nem szerez érvényt a törvénynek, a szabadság csak üres szó, semmi más…”
– mondja.
Majd arra szólítja fel a Konventet, hogy szabaduljon meg végre a „gonosztevők bandájától”. De hogy kire gondol, homályban hagyja, csak Canbont, a Pénzügyi Bizottság mindenható vezetőjét nevezi meg, aki rögtön szót kér, és erélyesen visszautasítja a vádakat. Mire Robespierre meghátrál. Csakhogy ezzel nem old meg semmit. Mivel a beszédben Cambonon kívül senkit sem nevezett meg, hallgatólagosan mindenkire kiterjesztette a gyanút. Amivel az egész Konventet maga ellen fordította.
Az eset, más időkben, megmaradt volna következmény nélküli incidensnek; ebben a helyzetben viszont annak jele, hogy a forradalmárok között a túlélésért való harc megkezdődött.
ROBESPIERRE BUKÁSA
Másnap (thermidor 9-én) Robespierre és Saint-Just derűsen, magabiztosan megy vissza a Konventbe. Mindketten úgy gondolják, kezükben az összes ütőkártya. A Konvent-tagok azonban se Robespierre-t, se Saint-Justöt nem hagyják szóhoz jutni. Óriási a hangzavar.
„Vesszen a zsarnok!”
– kiabálják. Végül egy jelentéktelen, nevenincs képviselő szájából elhangzik a megdöbbentő indítvány: Robespierre-t őrizetbe kell venni. És megtörténik, ami néhány nappal korábban elképzelhetetlen lett volna. A Konvent jóváhagyja az indítványt, mi több, Couthon, Le Bas és Saint-Just őrizetbe vételét is elrendeli.
A BUKÁS OKAI
Robespierre 1794 kora nyarára már központi figura az egymással rivalizáló intézmények, hatalmi ambíciók, politikai szövetségek és érdekellentétek bonyolult hálójában. Nem csoda, hogy a Konvent éppen tőle vár – ha tudattalanul is – valami irányjelzést, útmutatást arra nézve, hogy mégis, merre tovább. Mi legyen a terrorral? Folytatni kell, ha lehet, még véresebben, még kíméletlenebbül? Vagy épp ellenkezőleg: beszüntetni?
Akárhogyan is, sokakban motoszkál a gyanú: és ha Robespierre csak még több hatalmat akar, hogy leszámolhasson végre a Konventben és a bizottságokban ülő ellenfeleivel? Ezért várja mindenki olyan türelmetlenül a „Megvesztegethetetlen” thermidor 8-i beszédét.
Robespierre – ahogyan Bronisław Baczko eszmetörténész találóan megfogalmazta – egyszerre akar „még több” és „még kevesebb” terrort. Kevesebb önkényt a megtorlásban és még nagyobb kíméletlenséget a „gazemberek”, a „szabadság ellenségeinek” üldözésében. Csakhogy a Konvent-tagok szemében a „még több” és a „még kevesebb” nem ellensúlyozza egymást, hanem összeadódik. Nekik már régen nem az „erény” vagy a „forradalom sorsa”, hanem tulajon életük a tét. És reakciójukban nyilván az is szerepet játszik, hogy – ki ezért, ki azért – a terrort illetően valamennyien bűnösnek érzik magukat. Ezért tudnak egymással rendkívül rövid idő alatt szövetségre lépni, ráadásul nyugodt lelkiismerettel.
