Szent Korona pártaelemeinek csúcsán eredetileg négyszirmú virágot formázó zománcos lezárás volt
A Szent Korona egy elveszettnek hitt eredeti ékkövének megtalálása az 1929. november 21–22-i leltározás során
írta: Németh Zsolt
megjelent: 2021. november 21
A koronázási jelvények 1929-es leltározásának alkalmát megragadva „a koronázási felszerelési tárgyakat, amelyek a Szent Korona mellett őriztetnek” 1929. november 21-én ideiglenesen átadták a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának. Ezek szakmai leltározását Hóman Bálint és Varjú Elemér akadémikusok, a múzeum főigazgatója, illetve a Történeti Osztályának igazgatója végezte. A megállapításaikról 1929. november 23-i dátummal jegyzőkönyv készült, amelyet a két akadémikus írt alá.
Ebben egyebek között ez olvasható:
„2.) Bélés a Szent Korona számára aranyszövetből, piros bársonnyal szegve és fehér tafotával bélelve. Feltevésünk szerint ez a bélés a Szent Koronának orsovai rejtekéből történt felásása (1853. szeptember – N. Zs.) után helyeztetett be a Koronába, az erősen rongált előbbeni helyére. Valószínűleg 1867-ben cseréltetett ki újabbal. E bélés megvizsgálásakor a szegélyező vörös bársony alól egy darab, végén (értsd a tetején – N. Zs.) kis zománcos virágocskával díszített arany sodronydarabkára fűzött csiszolatlan zafír került elő. E kő nyilvánvalóan a Géza király-féle alsó korona (értsd az abroncs – N. Zs.) egyik oromzatának csúcsáról származik és oda visszahelyezendő.”
Egy, a leírthoz hasonló ékkőlezárás mind a mai napig megtalálható a Szent Korona középről számított jobboldali első pártaelemének csúcsán (kép). (Az irányok a Szent Korona szempontjából értendők, a szembenézetivel ellentétesek.) A pártaelemek tetején helyet foglaló ékkövek négyszínű zománcos virágdíszekkel történő lezárását tartják az eredetinek, vagy legalábbis a legrégebbinek az azokat 1983-ban megvizsgáló aranyművesek.
Melyik pártaelem tetejéről kerülhetett le a Hóman Bálint és Varjú Elemér által megtalált ékkő és mikor?
A két akadémikus pontosan fogalmaz az általuk aláírt jegyzőkönyvben: csiszolatlan zafírt említenek. A történeti ábrázolások tanúsága szerint zafírok a háromszög alakú pártaelemek tetején voltak, s vannak ma is, bár a fent említett jobb oldali első kivételével nem az eredetiek. Franz Bock 1857-ben végzett koronavizsgálata során készült rajzokon a baloldali első és harmadik pártaelem tetejéről hiányzik ékkő (kép). Az előbbi Mack udvari ékszerész keze által 1790 novemberében, II. Lipót koronázása előtt másodlagosan felhelyezett zafír, amelyet Mack aligha négyszirmú, zománcos elemmel zárt le. A megtalált ékkő tehát minden bizonnyal a baloldali harmadik pártaelem tetejéről tört le. A megállapítást az is alátámasztja, hogy Hóman és Varjú „arany sodronydarabkára fűzött csiszolatlan zafírt” említ, tehát az ékkő a stiftjével együtt tört le, az aranyműves vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy a baloldali harmadik pártaelem csúcsán jelenleg helyet foglaló kő stiftje cserélt. A két akadémikus által megtalált zafír 1853. szeptember 15-e és Franz Bock 1857-es koronaszemléje között törhetett le, ennek alátámasztása azonban meghaladja jelen ismeretterjesztő írás kereteit.
1929-ben, a letört zafír megtalálásának idején egyik pártaelem tetején sem volt üresedés, mert az 1857-ben hiányzó ékköveket Müller Lajos ékszerész 1867-ben, Ferenc József koronázása előtt pótolta. Hóman és Varjú az általuk megtalált zafír eredeti helyét sem tudta azonosítani, így az nem került vissza a Szent Koronára, hanem az ahhoz tartozó tárgyak között maradt. Különböző leltározások és szemlék nyomán készült jegyzőkönyvek 1934. január 13-án, 1938. május 30-án és 1939. szeptember 5-én említik. A legutolsó említésére 1940. július 22-én került sor: ekkor a regáliákat és a hozzájuk tartozó felszerelési tárgyakat egy kisebb koronaládába helyezték át, és a légoltalmi óvóhelyről az állandó őrzési helyét jelentő páncélkamrába vitték. Bár a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát az 1940-es évek első felében többször is mozgatták a páncélterem és a légoltalmi óvóhely között, azon alkalmakkor nem volt jegyzőkönyvezett ládanyitás, így 1940. július 22-étől kezdve nem tudunk a szerencsésen megkerült zafír sorsáról. A Szent Korona 1944–45-ös menekítése, vagy még inkább a németországi hadifogsága (1945–1951) alatt veszhetett el. Az utóbbi esetben biztosan illetéktelen kezekbe került.
Bár az elvesztése rendkívül sajnálatos, ám az 1929. november 21-i előkerülésekor a róla készült leírás meggyőző bizonyítékkal szolgál arra vonatkozólag, hogy a Szent Korona pártaelemeinek csúcsán eredetileg helyet foglaló ékkövek tetején négyszirmú virágot formázó zománcos lezárás volt, s ez tekinthető az eredetinek vagy legalábbis a legkorábbinak. E finom ékítmények még pompázatosabbá tehették a Szent Koronát, amikor még valamennyi pártaelem tetején lévő ékkövet ilyen lezárás fedett.