Szabó Gábor: Amikor IV. László rossz döntésével megalapozta Trianont
Tényként állapíthatjuk meg, hogy Edvard Beneš külpolitikai tevékenysége nagymértékben hozzájárult az Osztrák–Magyar Monarchia társállamát képező Magyar Királyság világháborúban betöltött szerepének hátrányos megítéléséhez és a trianoni békediktátumban rögzített területvesztéseihez.
A csehek nagy francia barátja, a magyargyűlölő André Tardieu is nyíltan megmondta:
„Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.” A szabadkőműves demokraták ezért inkább a csaláshoz és a megtévesztéshez fordultak. A tudósként tisztelt Masaryk a versailles-i béketárgyaláson képes volt azt hazudni az Ipolyról, hogy hajózható folyó. Olyan képet mutatott fel, amelyen gőzhajó is volt látható, holott az Ipolyon csak ladikokkal lehetett közlekedni. A nagy cseh tudós azért állt elő ezzel a hazugsággal, mert így próbálta megindokolni az államhatárnak az Ipolyig való kitolását. A Masaryk által felmutatott képet a Tiszáról készítették Csongrád és Szeged között. Benešék még a sátoraljaújhelyi Ronyva-patakot is hajózhatónak tüntették fel a térképen.
A cseh király, II. Ottokár megszerezte az Osztrák Hercegséghez tartozó területeket (Ausztria, Stájerország, Karintia és Krajna). Ezzel a Német-római Birodalom legnagyobb területi befolyással rendelkező uralkodójává vált, és esélyes lett a német királyi, illetve a német-római császári cím megszerzésére is. A választófejedelmek azonban 1273. október 1-jén Frankfurtban nem őt, hanem egy jelentéktelen grófot, Habsburg Rudolfot választották királlyá. Mivel a cseh király nem fogadta el a választást, az 1274. november 19-én tartott nürnbergi birodalmi gyűlés felhatalmazta Habsburg Rudolfot, hogy Ottokárt megfossza Bohémián és Morvaországon kívüli tartományaitól.
Jedenspeigentől keletre tábort verve készültek a csatára. A hadseregek létszáma bizonytalan, Ottokár és Rudolf seregében túlsúlyban volt a nehézlovasság(wd), a magyar seregben jelentős számú kun lovasíjász volt. Az erőviszonyok kezdetben Ottokárnak kedveztek, de a német királynak sikerült megszerezni IV. László magyar király szövetségét, így az ígért magyar támogatással már a siker reményében szállhatott szembe Ottokárral. IV. László nem fogadta el Ottokár békeajánlatát. Ottokár serege mélyen dél felé szorította Habsburg Rudolf arcvonalának jobb szárnyát. Maga a király is leesett lováról, és pajzsát maga fölé tartva élte túl az ellenséges lovasság rohamát. Rudolf azonban újra lóra ülve megállította a támadást, és tartalékával oldalba támadta a cseh haderőt. A források nem számolnak be róla, de a csata további lefolyásából arra lehet következtetni, hogy az Ottokár táborából visszaforduló magyarok hátba támadhatták a cseh sereg bal szárnyát. Ottokár a veszni látszó ütközetet személyes példamutatásával akarta megfordítani, s a cseh király az osztrák seregnek rontott, de lebuktatták lováról és – bár megadta magát – lemészárolták. A csatában Ottokár seregének nagy része megsemmisült.
A magyarok a Habsburgok oldalára álltak, és ezzel elindították felemelkedésüket a csehekkel szemben. Talán ezért a történelmi előzményért vettek elégtételt Masaryk és Benes és ezért gyűlölték a magyarokat.
