Amerika provokálta ki Magyarország német megszállását
Régi dunna, kiskatona
Borhi László könyve, a néhány hete megjelent Nagyhatalmi érdekek hálójában nem akar felmenteni vagy erkölcsi ítéletet mondani a korabeli magyar politikáról, de a szokásos köldöknézésből kizoomolva tud újat mondani Magyarország helyéről a világban. A Bloomingtonban tanító történész nagyrészt kinti diplomáciai források alapján írta meg Amerika 1942 és 1990 közötti Magyarország-politikáját, és nem hagy kétséget afelől, hogy Magyarország sorsa az esetek többségében jórészt külföldön dőlt el.
Borhi úgy gondolja, hogy a második világháborúból való magyar kiugrásra nemcsak 1944 októberében, hanem igazából soha nem volt valós lehetőség.
Nem hagynák
Egyetlen cél sem teljesült – érthető hát, hogy a történészek általában azt firtatták, hol hibázhatott ekkorát a magyar politika.
A magyar történetírás többnyire úgy tartja számon, hogy a németektől való teljes elszakadás a bizonytalankodás, kétszínűség, a kancsal külpolitika miatt nem sikerült. Ehhez képest a Borhi által vizsgált amerikai és brit dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a béketapogatózások kudarca egyértelműen a szövetségeseken múlott.
Nem hagynák
Kállayék végig a Churchill által képviselt adriai partraszállásban bíztak. Nem tudták, hogy ez csak a balkáni partizánok megsegítésére irányult volna, arról soha nem volt szó, hogy angol katonák érkezzenek a Kárpát-medencébe.
Magyarországnak az lett a sorsa, hogy a szovjet szférába kerüljön. Pedig a magyar külügy annyira rettegett a szovjet megszállástól, hogy a remélt angolszász megszállásért még úgy is megkockáztatták az elkerülni akart német megszállást, hogy az amerikaiak gyakorlatilag nem ígértek semmit a kiugrásért cserébe.
Feláldozható testőr
Az angolszász stratégia lényege az volt, hogy a német csatlós Magyarországot és Romániát a lehető legnagyobb ellenállásra buzdítsák, ezzel kiprovokálják a német megszállást, és így minél több német hadtestet kössenek le, gyengítve a Harmadik Birodalom erőit a tervezett normandiai partraszállásnál.
Az angolszász hatalmak tehát eleve kudarcra ítélték a kiugrást, de mégis erre buzdították a magyar vezetést – miközben tudták, hogy abból Magyarország részére tragédia következik.
Veréb! Elment az eszed?
Borhi László az angolszász dokumentumok alapján az egész magyar kiugrási politikát megkérdőjelezi. Szerinte felmerülhet, hogy ennél „esetleg célravezetőbb lett volna a németek gazdasági követeléseit tessék-lássék kielégítve megpróbálni kivárni a háború végét”.
Magyarország tehetetlen báb volt egy nagy stratégiai játszmában – ahogy egyébként legalábbis a rendszerváltásig.