Akit háromszor is magyar királlyá koronáztak
2017. augusztus 29.
A 14. század elején, az ezerháromszázas években a magyar trónigen csábító ülőalkalmatosság lehetett, hiszen annyian kívánkoztak rátelepedni. A nagy, szép és gazdag országban uralkodni remek karriernek számított.
Az Árpád-ház – fiúágon – 1301-ben kihalt. (Ezt azóta is sokan vitatják, de ennek a cikknek nem célja e kérdésben állást foglalni.) Leányágon pedig több Árpádtól származó trónörökös is számba jöhetett. Ott volt mindjárt elsőként az Anjou-házból származó Károly Róbert (olaszosan: Caroberto), aki V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt.
III András még javában élt, mikor az ifjú Károly Róbert 1300-ban partra szállt Splitben (olaszosan: Spalattóban) mert a délvidéki tartományok urai jobb szerették volna őt látni a trónon. Komoly ellenségeskedésre, polgárháborúra azonban nem került sor, mert III. András – akit utolsó aranyágacskaként is emlegettek, mint az Árpád-ház férfiágának utolsó képviselőjét – 1301. január 14-én elhunyt. Ekkor még úgy tűnt, egyszerű dolga lesz a fiatal Károly Róbertnek, megkoronázzák és mehet minden a maga útján. Ráadásul még a pápa is támogatta, 1301. május 13-án ennek fényes tanúbizonyságát is adta, akkor küldte Magyarországra bullájával követét.
Károly Róbertet addigra már meg is koronázták Esztergomban. Csak éppen… Hiányzott hozzá valami, hogy azok a nyakas magyarok törvényes királynak ismerjék el. A Szent Korona. Az illetékes főpap ugyanis nem azt tette a jelölt fejére a szertatáson. Így meg – a magyar szokások és hagyományok értelmében – bárki vitathatta Károly Róbert királyságát. És vitatta is szorgalmasan. A többség – mert Károly Róbert hívei kisebbségben voltak – rögtön alkalmatosabb, az ő érdekeinek megfelelőbb jelölt után nézett. Gyorsan meg is találták: II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királyának személyében. Elvégre a derék Vencelnek, mint IV. Béla dédunokájának, épp annyi joga volt a magyar királysághoz. Ő elfogadta a felajánlást, de nem a maga, hanem Vencel fia nevében.
Az Esztergomba érkező Vencel-pártiak elég erősen voltak ahhoz, hogy Károly Róbert menekülni kényszerüljön. Az akkor 12 éves Vencelt meg is koronázták 1301. augusztus 27-én, ahogy a hagyományok szerint kellett: Fehérvárott a Szent Koronával. De ezúttal is hibádzott valami. Nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek tette a fejére a koronát.
És mint fent: ez elég ok volt ahhoz, hogy aki nem kedvelte különösebben Vencelt, azonnal kétségbe vonja a királyságát. Az ügyből csak János kalocsai érseknek lett baja, a Szentszék elé idézték, illetéktelen koronázás miatt. Mégis megúszta az ügyet, remek mentséget talált, hogy ne jelenjen meg számonkérői előtt: elhalálozott.
A pápa, követe – Boccasini Miklós – által Rómába idézte a perlekedő feleket, Vencelt és Károlyt, hogy maga tegyen pontot a vita végére. Akinek csak volt egy csepp sütnivalója, azt tudhatta előre, hogy a keresztény egyházfő Károly Róbert királysága mellett fog dönteni. Ehhez nem is kellett jobb bizonyíték, hogy a távozó pápai követ egyházi tilalom alá helyezte a Vencelt támogató Buda városát. (Ez komoly dolognak számított akkoriban, az egyházi tilalom alá eső helyeken nem szolgáltathattak ki szentségeket, azaz nem tarthattak keresztelőt, esküvőt, egyházi temetést, stb.) A jó budaiak se voltak szívbajosak, kicsit sem törődve a tilalommal, továbbra is megtartották a szertartásokat, mi több a dolgot még meg is fejelték azzal, hogy kiközösítették a pápát és az összes Károly-párti papot. Hja, kérem, azok a nyakas magyarok sose mentek szomszédba, ha egy kis virtus kellett…
Ebből a kavarodásból előírásszerűen háború is lett. Polgárháború.
1307-ben aztán beindult az egyház. Kelemen pápa újabb legátust küldött Magyarországra, hogy próbáljon „rendet csinálni”. Gentilis bíboros 1308 tavaszára meg is érkezett hazánkba. A bíboros nem lehetett buta ember, mert nem a fenyegetős, kiátkozós módszert választotta. Már bebizonyosodott, hogy ebben az országban nem sokat ér az ilyesmi. Inkább megegyezésre törekedett a nagyurakkal. Elsőként Csák Mátét nyerte meg Károly Róbert ügyének, aztán Kőszegi Henrik – a másik nagyhatalmú kiskirály – is felesküdött, egész klánja nevében.
1309. június 15-én, Budán, a Nagyboldogasszony templomban másodszor is megkoronázták Károly Róbertet. Ami megint csak nem sokat ért… Nem Fehérváron történt a koronázás, a koronát meg Gentilis bíboros készítette. A Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt. Két körülmény is hiányzott…
Gentilis Kán Lászlóval is megpróbált egyezséget kötni, de az csak nem engedett. Hogy a türelme fogyott-e el a derék bíborosnak, vagy már biztos volt abban, hogy a főbb urak úgyis mögötte állnak, ma már nehezen megállapítható, de úgy döntött, ha nem elég a szép szó, jöjjön az izom. 1309 karácsonyán – ilyenkor tán hatásosabb az ilyesmi – kiátkozta Kán Lászlót. Az nyilván még makacskodott kicsit, de végül 1310 áprilisában, Szegeden ő is beadta a derekát.
1310. augusztus 27-én, Fehérvárott az esztergomi érsek harmadszorra is megkoronázta Károly Róbertet. Így már senki sem emelhetett kifogást…
Ma ott áll a szobra a Hősök terén, mint az egyik legnagyobb királyunkra emlékezünk rá.
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu; Origo.hu;
Kép: Károly Róbert szobra a Hősök terén (Forrás: MTI/Jászai Csaba) Fősodor Kupalői históriák Tán történelem cabe.blog.hu/2017/08/29/akit_haromszor_is_magyar_kirallya_koronaztak
