Háttérhatalom

J.F. Kennedy: Bill Gates a bőr alá injektálható chippet fejlesztett ki

J.F. Kennedy: Bill Gates a bőr alá injektálható chippet fejlesztett ki

Robert Kennedy Jr. írta tegnap: (őt folyamatosan követem Instagramon és érdemes odafigyelni, amit ír, hiszen Robert F. Kennedy fia és a nagy John F. Kennedy unokaöccse.)

„A New York Times újságírója tegnap arról az „összeesküvés-elméletről” kérdezett engem, amely szerint a Bill Gates injektálható chipet fejleszt ki, mely az oltási nyilvántartások tárolására szolgálna.

De itt vannak akkor a tények:

A Bill és Melinda Gates Alapítvány több, mint 21 millió dollárt fektetett be egy olyan mikrotű technológia tökéletesítéséhez, amely a bőr alá beadva egy infravörös fény által leolvasható adatokat (oltási előzményeket) tartalmazna, amit már egy „minimálisan adaptált okostelefon-technológia” is képes leolvasni.

A technológia lehetővé teszi az egészségügyi dolgozók számára, hogy átvizsgálják az amerikai állampolgárokat, hogy felmérjék korábbi oltástörténetüket.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány által finanszírozott és 2019 decemberében közzétett tanulmány – amit az MIT, a Kínai Tudományos Akadémia Kémiai Intézetének és a Bellevue-ben lévő (WA) Gates által finanszírozott szellemi vállalkozások laboratóriuma tett közzé – , leírja, hogyan fognak „ infravörös-közeli kvantum pontokat „beültetni a bőr alá vakcinával együtt a célból, hogy kódolják a„ decentralizált adatokat és bioszenzitív „információkat.

A Gates-technológia tetoválásszerű mechanizmust használ a láthatatlan nanorészecskék bőr alá injektálására.

Gates kutatói most az implantátumot a COVID-19 vírus elleni vakcinával tesztelik.
Az MIT dokumentum címe:
„Biokompatibilis infravörös-közeli kvantumpontok mikrotűkkel bőr alá juttatása a vakcinák rögzítéséhez.”

Bill Gates 2011-ben kezdte meg a beültethető nyomkövető chipek biotechnológia finanszírozását a TransDerm Inc. támogatásával. A Gates jelenleg több beruházást hajt végre a különböző verziók fejlesztése érdekében, ideértve a Vaxxas Pty Ltd, a Micron Biomedical Inc., a Georgia Institute of Technology és a Vaxess Technologies Inc. támogatásait.

Arra sürgetem önöket, hogy vegyék fel a kapcsolatot Bill Gates-szel a közösségi médiában.

Finoman magyarázza meg neki, hogy az emberek felcímkézése és nyomon követése vonzó lehet a kormányzati visszaélésekhez egy totalitárius Kínában, ám ezek a tevékenységek ellentétesek az amerikai értékekkel és hagyományokkal. – írta Robert Kennedy Jr.

Fordította: SBG Buddha – VilagHelyzete
Robert Kennedy Jr. Instagram fiókja
Elnézést a néhol magyartalannak látszó szakkifejezések fordítása miatt!

VilagHelyzete.com

www.alternativhirek.com/2020/04/jfkennedy-unokaoccse-bill-gates-altal.html

Még szintén kedvelheted...