Történelem

Japán, egyes történészek szerint az elsöprő szovjet támadás és nem az atombomba miatt kapitulált

Japán, egyes történészek szerint az elsöprő szovjet támadás és nem az atombomba miatt kapitulált

Sztálin halogatott

A szovjetek és a japánok még 1941-ben kötöttek megnemtámadási egyezményt egymással, és ugyan a Szovjetunió elleni német támadás megindulása, majd Japánnak a háborúba történő belépése után mindkét ország szövetségesei igyekeztek elérni, hogy ezt felmondják, sokáig nem került rá sor. Így a Szovjetunió így erőit az európai frontra koncentrálhathatta, Japán pedig biztonságban tudhatta északnyugati hátországát hódító, majd egyre inkább védekező harcai közben.

A nyugati szövetségesek már 1943-tól kezdve többször sürgették Sztálint, hogy lépjen hadba az ázsiai hadszíntéren, ám a szovjet diktátor ígéretei ellenére egészen 1945-ig halogatta, hogy elkötelezze magát, s még a jaltai konferencián is sikerült elfogadtatnia, hogy a német kapituláció után is három hónapos felkészülési időt kapjon a Japán elleni támadásra. Ekkoriban az amerikaiak és britek még elhúzódó harcokra számítottak a csendes-óceáni hadszíntéren, a legoptimistább számítások is 1945 késő őszére tették a Japán anyaország elleni invázió megindítását.

Augusztusi vihar

Ugyan a területet a korábban sikert sikerre halmozó japán Kvantung-hadsereg közel egymillió katonája védte, a legjobb alakulatokat ekkor már más hadszínterekre szállították, és a japánok különben sem voltak felkészülve az európai keleti front hatalmas ütközetein edződött, gépesített szovjet erők támadására. A léptékeket jól jelzi, hogy a szovjetek egy Nyugat-Európányi területen végrehajtott harapófogó-hadművelettel kerítették be a japán erőket, amelyek ellenállása néhány nap alatt össze is omlott.

A később csak „augusztusi vihar” néven emlegetett gyors szovjet előrenyomulás viszont ezután sem állt le, sőt a Vörös Hadsereg csapatai még a japán kapituláció után is tovább meneteltek előre, többek között például Korea északi felét, illetve a Kuril-szigeteket is megszállva.

A néhány hetes, a háború végkimenetelét már alapvetően nem befolyásoló hadműveletekkel a szovjetek komoly pozíciókra tettek szert Kelet-Ázsiában, és ennek messzemenő, máig is tartó következményei lettek. A koreai háború és a félsziget ma is fennálló megosztottsága mellett a Kuril-szigetek hovatartozása állandó feszültséget jelent az orosz–japán viszonyban, de Mao Ce-tung erőinek is a szovjet megszállás alá kerülő Mandzsúria jelentette azt a hátországot, amelyre támaszkodva végül is győzelmet arattak a kínai polgárháborúban.

Mi több, egyes történészek úgy gondolják, a japán vezetés elsősorban nem is az atombomba jelentette új fenyegetés miatt volt hajlandó augusztus közepén hirtelen elfogadni a feltétel nélküli kapitulációt, hanem a szovjet támadás miatt látták hirtelen teljesen reménytelennek a helyzetet. A Kvantung-hadsereg gyors összeomlása ugyanis az ország utolsó erőtartalékait semmisítette meg, a szovjet hadba lépéssel pedig az a korábbi halvány remény is elveszett, hogy Moszkva közvetítésével valamilyen, az ország becsületét és egyes hódításait is megőrző békét lehet kialkudni a szövetségesekkel.

Még szintén kedvelheted...