DIÉTÁS MAGYAR MÚZSA: Jogászok a sivatagban
2020. JÚNIUS 19., PÉNTEK
14 PERC
Többen elküldték nekem ezt a cikket, amely a Qubiten jelent meg, és arról szól, hogy az átlag magyar jogász 3-400 ezer forintot keres vagy akar keresni, egyebekben egy sima szerencsétlen flótás negyvenes. Van ugyanez nyelveket beszélőben, amelyik a dupláját keresi. És hogy én mit gondolok erről, meg úgy átlagban a jogász szakmáról. Tessék, ezt gondolom.
Világjelenség a mesterséges intelligencia előretörése, és a folyamatok automatizálása. Ez el fogja érni a jogász szakmákat is, hiszen számtalan olyan dolognak van jogi szabályozása, igényel jogászi munkát, amely egyébként konfekció, automatizálható. Amerikában rég több vállalkozás rá van arra állva, hogy automatizált szerződéscsináló algoritmust fejleszt.
A nagy értékű kereskedelmi jogvitákban vagy szerződés-előkészítési munkában egyre okosabb szövegelemző algoritmusok segítenek átrágni a végeláthatatlan precedens-anyagot, keresve a hasonló ügyeket.
De a bírósági munkában is meg fog jelenni, illetve van ahol már meg is jelent az automatizálás, ami bőven vet fel etikai és szakmai aggályokat, de ezek megoldhatók, és ez a jövő útja.
A világon fiatal jogászok ezrei treníroznak arra, hogy az ő karrierjük már ennek jegyében fog telni, Magyarországon is van több tucatnyi ilyen kolléga, bár amennyire én ezt követni tudom, workshopjaik és konferenciáik egymás felmagasztalásáról szólnak inkább, meg utána a networkingről. Mindkettőt nagyon szeretem. Persze én dörmögő vénember vagyok, ráadásul jellegzetes közép-európai ügyvéd.
A jellegzetes közép-európai ügyvéd olyan, mint Pista bácsi, aki vízvezetékszerelő volt. A belváros volt a működési területe, az ostrom után így-úgy felújított házak. Olyan nincs, hogy Pista bá’ valahonnan ne húzza be a vizet, fejből mondja, hogy merre megy a strang, tudja milyen rettenetes rabicfalak vannak, hogy merre ment régen a világítógáz csöve és hasonlók.
Na, mi kelet-európai ügyvédek ilyen Pista bácsik vagyunk. A mi jogrendszereink olyanok, mint az eredeti lakosaiktól megszabadított, majd szétbombázott, majd szobakonyhákra szétválaszfalazott pesti lakások. Vagy a kalákában épített kádárkockák, ahol ha volt vasutas ismerős, akkor vasúti sín volt a födém, az alap az ugyanúgy lehetett beton, tégla vagy lopott vasúti betonalj.
A cikkben leírt átlag jogász azért olyan csóró, mert olyan skillsetje van neki, amely már Parndorfban is használhatatlan. Ki a fenét érdekel egy stabil polgári jogrendszerben, hogy én mesterien tudok másokat elhúzódó eljárások rémképével zsarolni? Ki fizet meg olyan válóperes ügyvédet, aki szériában tolja be a hamis feljelentéseket arról, hogy apuka megfogdosta a kisgyerekét és verte az asszonyt?
Mi egy sivatag vagy őserdő szélén levő település kocsmájában ülünk, és vállaljuk (előre, készpénzért) hogy az utazót átjuttatjuk a sivatag vagy az erdő másik oldalára. Tudunk bíróul, rendőrül, fideszül és földhivatalul, tudjuk melyik az a hiénafajta, amelyik a rugdosástól megijed, melyik az amelyiknek kint kell hagyni egy kis nyers húst.
Közben persze irigykedve nézzük az osztrák kollégákat, akik szabott áron dolgoznak, az árszabásuk ismert, és kiválóan megélnek abból, hogy nyugis jogi munkát végeznek.
Ha valami nagyon távol van, az az a világ, amelyben az osztrák vagy bármely más nyugati jogász dolgozik. Pedig mint mindenre, erre is történelmi esély volt a rendszerváltáskor.
Akkor volt egy olyan jogrendszerünk, amely sokban emlékeztetett a pesti belvárosi házakra. Csakhogy a színvonalas bíráskodás vagy úgy általában a színvonalas igazságszolgáltatás senkinek nem volt érdeke. Politikai törekvések ellenére tudott sokáig meglehetősen színvonalas maradni, mára azonban teljesen elzüllött.
Az eredmény többféle. Az egyik a szokásjog feléledése. Ahogy én se nyitom meg a 2020. évi CCCXXVIII. törvényt, amely az egyes turmixgépügyi jogszabályok módosításáról címet viseli, valójában ki van benne nevezve öt egyetemi rektor, alapítványi kezelésbe van adva egy hegység és meg van benne szüntetve egy még IV. Béla által alapított valami, úgy a bíró se.
Az új eljárási törvényekkel nem lett varázsütésre képzettebb az azokat alkalmazó jogászi testület, viszont a bíróság kapott remek eszközöket a sommás eljárásokra és még remekebbeket az alibizésre.
Az eredmény az, hogy a bíróságok munkaterhe drasztikusan visszaesett. Számokon ez annyira nem látszik, mert az egy hivatal, amely legyártja a kellő mennyiségű statisztikát, és lesz ügy, meg befejezett ügy meg minden.
A sivatag mellett élő sivatagi vezető beduinok jóléte meg erősen múlik azon, hány ember akar átkelni a sivatagon. A qubit cikke sajnos pontos, a dolog ennyit ér, és nem többet.
