Beszélgetés 2012 júliusában Grosics Gyulával, a Nemzet Sportolójával
ÉLETEM CSODÁI
Beszélgetés Grosics Gyulával, a Nemzet Sportolójával. Készült Gazdagréten, az Eleven Centerben
Engem édesanyám papnak szánt. Aztán másként alakultak a dolgok. Édesanyámmal vasárnap délelőttönként a tízórás nagymisére mentünk, délután édesapámmal a meccsre. Így egyik vasárnap, tizennégy éves koromban, mise előtt, ott sürögtem a busz körül, amikor Dorog első csapata indult a mérkőzésre. Akartam látni, kik azok, akik játszani fognak Komáromban. Odaszólt nekem az edző, „Gyere velünk!” Elmentem, de azt nem mondták meg, hogy miért hívnak, azt hittem, hogy csak szurkolni kell. Az történt, hogy a csapat mind a két kapusa katona volt, és nem engedték ki őket a laktanyából. Ezért kényszerhelyzetbe kerültek. Amikor aztán megérkeztünk mondták, „Te fogsz védeni, mert egy kapusunk sincsen!”. Abból a meccsből semmire nem emlékszem. Az eredmény: 2 : 1 – re győztünk.
Este tizenegyre értem haza. Édesapám már várt a kiskapuban. Rögtön kaptam két pofont. Egyet azért, mert úgy mentem el, hogy nem kértem engedélyt otthon, egyet meg azért, mert azt mondtam, hogy játszottam a csapatban. És ezt hazugságnak gondolta édesapám. Dorog ugye kisváros, hamar terjednek a hírek. Így másnap délután, amikor hazaért a munkából, bocsánatot kért tőlem: „Ne haragudj fiam, ha tudtam volna, hogy te tényleg játszottál a nagycsapatban, nem pofozlak, hanem megöleltelek volna!” NB kettes bajnoki mérkőzés volt! Hogyan hitte volna el, hogy egy gyereket állítanak a kapuba! Így lettem focista. Édesanyám nem járt ki a mérkőzéseimre. Húsz év múlva mondta el, hogy megharagudott rám.
Ő ugyanis, amikor ötéves voltam, felkelt az ágyból úgy, hogy előtte egy éven keresztül magatehetetlen fekvőbeteg volt. És egyik reggel, mintha mi sem történt volna, felkelt, és tette a dolgát! Pedig előtte semmi ereje sem volt. Erre úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna! E miatt a csoda miatt akarta, hogy én pap legyek. De most már lemaradtam róla.
Hatéves voltam, amikor a dorogi strandon majdnem belefulladtam a vízbe. Az utolsó pillanatban húztak ki. Most meg nemrég, három éve, lent voltam a Balatonnál, egyedül. Bementem fürödni, és kitört hirtelen a vihar. A hullámok befelé sodortak, hiába küzdöttem ellenük. Amikor odajutottam, hogy Istenem, akkor vége, mikor váratlanul a kezemet egy hullám beleütötte egy stég tartópillérébe. Megfogtam, felmásztam rá, így maradtam életben.
Az orvosok háromszor hoztak vissza szívinfarktus után, két hétig voltam kómában. Gondolkozni szoktam, hogy mennyit szenvedett Jézus Krisztus, amíg ment a keresztel, Pilátustól. Majd, ha ott leszek, akkor megkérdezem Istentől, hogy miért kellett nekem ennyiszer visszajönni az életbe?