Schmidhuber vőrgy. a német parancsnok megakadályozta, hogy a nyilasok lemészároljanak a gettóban 70 000 zsidót
2019.01.16
Hogy az alábbi történetben melyik oldalon van az igazság, az nem tudom eldönteni. A blog régi szlogenje: „Nem voltam ott.” Mndenesetre elég érdekesnek találtam ahhoz, hogy megosszam. 74 éve történt…
Egyes források szerint 1945. január 16-án – a szovjet csapatok megérkezése előtt néhány nappal – Gerhard Schmidhuber (Drezda, 1894. április 9. – Budapest, 1945. február 11.) német vezérőrnagy, a Magyarországot 1944-ben megszálló német csapatok egyik parancsnoka megakadályozta, hogy a nyilasok lemészárolják a budapesti gettóban összezsúfolt körülbelül 70 000 zsidót úgy, hogy lebombázzák vagy aláaknázzák és felrobbantják a gettót, vagy úgy hogy lelövik a gettóban lévőket.
1945 januárjában Szalai Pál a nyilasok rendőrségi összekötője tudomást szerzett arról, hogy a Royal szállóban jelentős számú német SS katona és magyar nyilas gyülekezik azzal a céllal, hogy a közeledő szovjet csapatok megérkezése előtt egy éjszakai rajtaütés keretében tömegmészárlást hajtsanak végre a budapesti gettóban. Szalai, aki kiábrándult nyilas volt, Schmidhubertől kért segítséget, mivel tudta a német tisztről, hogy távol áll a náci eszméktől. Visszaemlékezése szerint Szalai egyebek mellett azzal is érvelt Schmidhubernek, hogy amennyiben nem akadályozza meg a vérengzést, a háború után őt is felelősségre fogják vonni mint tömeggyilkost.
Schmidhuber összehívatta a tervezett tömeggyilkosság szervezésében részt vevőket és megtiltotta nekik az akciót, a szervezésben részt vevő SS tisztet pedig a helyszínen letartóztatta. Ezt követően német őrséget rendelt a gettó bejárataihoz, akik elzavarták az ott „őrködő” nyilasokat. A szovjet hadsereg néhány nappal később elérte a gettót, és ezzel körülbelül 70 000 lakóját szabadította fel.
Egy történész (Ungváry Krisztián) hitelesnek tartja Szalai ellentmondásokkal terhelt vallomását, mely szerint Schmidhuber döntött volna a gettó megvédéséről. Más történészek (Sipos Péter, Karsai László stb.) alapvetően megkérdőjelezik ezt az egész történetet, mely kapcsán egyetlen bizonyíték sem kerül elő. A német hadseregben szigorú hierarchia működött, ezért ezek szerint a vélemények szerint Schmidhuber vezérőrnagy jelentést tett feletteseinek – így Karl Pfeffer-Wildenbruchnak és rajta keresztül Himmlernek – akik a háború várható elvesztését látva már inkább igyekeztek elkerülni a további atrocitásokat, mivel a várható felelősségre vonás során azokért is felelniük kellett volna.
Gerhard Schmidhuber 1945 februárjában, amikor a Várba beszorított csapataival ő is megpróbált kitörni, éjszaka, az orosz pergőtűzben, valahol a Széna téren halálos lövés érte. 51 éves volt. Holttestét az Ostrom utcában találták meg.
„Szalait terhelő tanúként szerepeltették nemcsak Lucska Vilmos és társai, hanem más nyilasok, például a tömeggyilkos Nidosi Imre ügyében is. Domonkos Nidosi perében vallotta be, hogy az egész gettólemészárlási tervről csak Szalaitól hallott még 1945 januárjában.
A nagy gettóban 1944 végén elterjedtek különböző rémhírek, például az, hogy a nyilasok a gettó felrobbantását tervezik. Solymossy János rendőr törzsfőfelügyelő, a zsidók összeköltöztetésével megbízott miniszteri biztos megpróbálta megnyugtatni a Zsidó Tanács tagjait, hogy fizikai képtelenség a nagy gettót aláaknázni. Rémhír volt az is, hogy támadás készül ellenük. Amikor erről értesültek, a Zsidó Tanács vezetői nem a német katonai parancsnokokhoz fordultak védelemért. Stöckler Lajos, a Zsidó Tanács vezetője a zsidóügyi kormánybiztost, Lőcsey István rendőr főfelügyelőt, Solymossy utódát hívta fel. Lőcsey azt mondta, elegendő bevethető rendőri erő áll rendelkezésére, a zsidókat meg fogják védeni.”
