Angyal István búcsúlevele
Angyal István (1928–1958) megjárta Auschwitzot, ahol elveszítette édesanyját és testvérét. 1956-ban a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők parancsnoka lett. A forradalom idején is ellenezte az egyéni terrort, a lincseléseket. Őrizetbe vett több tucat ávós sorkatonát, így mentve meg az életüket a bosszúra szomjas tömegtől.
Felajánlotta a kormánynak, hogy csoportjával részt vesz a jobboldali erők ellen folytatandó harcban. November elsején felkérte Kádár Jánost az újonnan megalakult MSZMP első titkárát, hogy vegye át csoportja vezetését. Kádár ezt meg is ígérte neki, de az ígéretét nem teljesítette.
Angyal István zsidó volt, meggyőződéses kommunista, mégpedig olyan kommunista, aki gyűlölte Sztálint. 1956 november 16-án letartóztatták, 1957 nyarán halálra ítélték és 1958 decemberében kegyetlen módon – a haláltusája közel húsz percig tartott – kivégezték. Még halálraítéltként búcsúlevelet írt egy vécépapírra és sikerült azt eljuttatnia Eörsi Istvánnak (Eörsi egy másik börtönben raboskodott). Ezt a levelet Eörsi kívülről megtanulta és egy évvel később -szintén vécépapírra írva – sikerült kijuttatnia a börtönből.
Pistám, még élek, bár az átlényegülés negyedik hónapjával együttjáró szellemi restség már feszélyez. Kénytelen-kelletlen túl sokat kell foglalkozni magammal, és ez undorító a gyakorlati ember számára. Szeretnék tenni, használni – ez nagyon hiányzik. Győző kérdi, mit üzenek? Lehetne semmit sem üzenni, és ez volna a legjobb. De még gyarló vagyok, túlságosan köt a szeretet a világhoz és hozzád is erősen, Pistám, üzentet.