Történelem

MALENKIJ ROBOT a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára/RÉSZLET/

MALENKIJ ROBOT a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára/RÉSZLET/

RÉSZLETEK

A budapesti csata okán történt elhurcolások minden addigi és utána következő elhurcolások méretét meghaladta. Valószínűsíthető, hogy az ilyen nagymértékű tömeges elhurcolások mögött legfőbb indítékként Malinovszkij marsall önigazoló mesterkedése rejlik. Sztálin ugyanis siettette Budapest elfoglalását.

Azt akarta, hogy a szovjet csapatok menetből foglalják el a magyar fővárost. Az Attila-vonallal megerősített „Budapest-erőd” ostroma azonban igencsak elhúzódva, 51 napig tartott, és csak február 13-án sikerült elfoglalni a magyar fővárost. Az ostrom elhúzódása annál is kellemetlenebb volt Malinovszkij számára, mivel a Zsukov marsall által vezetett I. Belorusz Front páncélos ékei ekkorra már 60 km-re közelítették meg Berlint. Moszkvában pedig nem értették, hogy mi az oka az ostrom elhúzódásának, és egyre türelmetlenebbek lettek.

Budapesten a lakosság összeszedésének többféle módját is alkalmazták a szovjet katonák. A legalapvetőbb módszerük volt, hogy a már elfoglalt háztömbök, illetve lakónegyedek óvóhelyeiről (légoltalmi pincéiből) a férfilakosokat közvetlenül a front mögött kialakított gyűjtőhelyekre terelték azon címszó alatt, hogy ott majd igazolják őket, és erről dokumentumot (bumáskát) is kapnak, mellyel szabadon közlekedhetnek.

  • A Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának iratanyagában ezrével találhatók olyan kérdőívek, melyek „Mikor és honnan vitték el a Vörös Hadsereg katonái?” rubrikájában az 1945. januári vagy februári dátum mellett valamelyik budapesti ház óvóhelye szerepel.
  • A másik leggyakoribb forma – mely nagyságrendjét tekintve vetekszik az előbbivel -, hogy az utcáról szedték össze az embereket.

Akinek sikerült e „hálókból” kicsúsznia és hadköteles korú volt, annak kerülete illetékes NKVD parancsnokságán kellett jelentkeznie igazoltatás végett. Innen néhány kivételtől eltekintve mindenkit a hadifogoly-gyűjtőtáborok felé indítottak útba.

Szovjet hadifogság jutott osztályrészül igen sok zsidó származású személynek is, akik egyszer már átélték a megalázottság, a kiszolgáltatottság, az embertelenség és a naponkénti halálnak kitettség borzalmas stációit.

Az összegyűlt embereket általában a jelentkezést követő napon, belügyis osztagok kíséretével gyalogmenetben útnak indították a kárpátaljai magyarság XX. századi Golgotája, Szolyva felé. Beregszászról és Ungvárról 2, míg Nagyszőlősről és a távolabbi településekről 3 vagy 4 napig tartott a gyalogmenet.

A túlzsúfolt táborban a mostoha higiénés körülmények, a gyenge élelmezés párosulva a fogságra felkészületlen foglyok nem megfelelő, hiányos öltözékével, az evőedények és -eszközök hiányával, valamint a fűtési hiányosságok miatt a legyengült szervezetű emberek tömegével haltak meg.

Szolyváról két útvonalon hajtották tovább a foglyokat.

  1. A rövidebb Volócon, majd a Vereckei-hágón
  2. A hosszabbik út Perecsényen-Nagybereznán-Malomréten és az Uzsoki-hágón keresztül vezetett a galíciai Turkába, majd a Sztarij Szamborban lévő átmeneti-elosztó lágerbe.

Ekkor már nem kellett tartani az elhurcolt magyar és német, valamint a többi itt élő és megnépesség másféle véleményének a kinyilvánításától. Ezzel a Szovjetuniónak sikerült elérnie, hogy a külvilág felé úgy tűnjön, hogy Kárpátalja lakossága önként kívánt csatlakozni az egészen más történelmi, vallási, kulturális és etnikai sajátosságokkal bíró Ukrajnához.

Még szintén kedvelheted...