Történelem

A szerbek rigómezei árulása

A szerbek rigómezei árulása

1448. október 19-én ért véget a három napig tartó második rigómezei ütközet, mely során a Hunyadi János vezette magyar-havasalföldi koalíció serege döntő vereséget szenvedett II. Murád oszmán szultán (ur. 1421-1444/1446-1451) hadaitól. A törökverő hős által vezetett sikertelen hadjárat volt az utolsó keresztény kísérlet a Duna irányában terjeszkedő oszmánok Európából való kiűzésére, tehát a rigómezei fiaskó megpecsételte a balkáni keresztény államok sorsát.

Hunyadi, miután 1442-ben Erdélyben, majd az 1443-44-es hosszú hadjárat során a Balkánon is sikeresen harcolt az Oszmán Birodalom tartományi seregei ellen, pápai buzdításra elvállalta egy keresztes háború vezetését, ám 1444. november 10-én, Várna mellett katasztrofális vereséget szenvedett II. Murád főerőitől. Az I. Ulászló király (ur. 1440-1444) életét követelő ütközet után Hunyadi kénytelen volt védekezésre berendezkedni, a kormányzói tisztség megszerzése után pedig a Felvidéken garázdálkodó huszitákkal, és III. Frigyes császárral (ur. 1440-1493) is meggyűlt a baja, ennek ellenére mégsem mondott le egy újabb támadó hadjárat szervezéséről.

A második rigómezei csata

Miután Magyarország egymaga nem rendelkezett kellő erőforrással a Balkán felszabadítására, a hadvezér a félsziget keresztény népeire alapozta hadjárata sikerét; úgy számolt, hogy előrenyomuló seregét szerb, bolgár és román önkéntesekkel egészíti majd ki, és egyetlen ütközetben döntő csapást mér a szultán főerőire. A merész kísérlet 1448-as végrehajtásához természetesen szerencsére is szükség volt, hiszen Magyarország azért tudta viszonylag hamar kiheverni a várnai fiaskót, mert II. Murád seregei Makedónia, Hellász és Albánia területén voltak lekötve.

A törökverő hadvezér az év során előbb II. László havasalföldi vajdával, majd Szkander béggel is szövetségre lépett, Brankovics György szerb despotát azonban nem tudta megnyerni ügyének, mivel egyrészt igen rossz viszonyt ápolt vele, másrészt az uralkodó a magyar befolyás növekedésétől sokkal inkább tartott, mint az oszmán hódítástól. A vajda és a despota konfliktusa aztán súlyos következményekkel járt, a szeptember során dél felé induló 30 000 fős keresztes sereg ugyanis sok időt elvesztegetett a szerbek elleni megtorló hadműveletekkel, Brankovics György pedig eközben értesítette II. Murádot Hunyadi érkezéséről, sőt, tanácsot is adott a szultánnak a magyarok legyőzéséhez.

Az október 19-éig tartó ütközet menetét illetően a legendák sok ponton még a történelmi munkákban is keverednek a valósággal, ezért jelen cikk nem vállalkozik többre, mint a háromnapos küzdelem legfőbb állomásainak bemutatására.

A csata vége

A késő délutáni órákra a magyar hadrend javarészt felbomlott, a kialakuló zűrzavarban pedig feltehetően maga Hunyadi is feladta a reménytelenné vált küzdelmet. Vannak, akik úgy vélik, a törökverő hős ezután is kitartott katonái mellett, és az éj leple alatt még megpróbálkozott egy meglepetésszerű támadással, ez azonban két okból is igen valószínűtlennek tűnik: egyfelől kevés az esélye annak, hogy a táborba visszatérő, megtizedelt és cserbenhagyott vitézek kimerültségük ellenére vállaltak volna egy újabb rohamot, másrészt pedig ebben az esetben Hunyadi nem tudott volna elmenekülni a hadszíntérről.

A második rigómezei csata tehát borzasztó vérveszteséget hozott a szövetségesek számára, a hadjáratban részt vevő nemes urak többsége – például Székely János, Thallóczy Ferenc, Bebek Imre – mellett körülbelül 16 000 vitéz is halálát lelte a harcmezőn. A veszteségeket tetézte, hogy a Magyarország felé menekülő katonák java részét a bosszúszomjas szerbek felkoncolták, vagy fogságba ejtették; utóbbi sors várt a fővezérre, Hunyadira is, aki hosszú hónapokat raboskodott Szendrő várában, és csak tetemes váltságdíj fejében nyerte vissza szabadságát.

Még szintén kedvelheted...