Itt az új HTML struktúra a cikk törzsszövegével:
Raffay Ernő nyíltan beszélt a szabadkőműves baloldal és liberalizmus pusztító szerepéről
A Károlyi Mihály nevével fémjelzett „őszirózsás forradalom” és az azt követő kormányzás mind hazánk területeinek megvédésében, mind pedig az ország működtetésében teljes kudarcot vallott. A legnehezebb időkben a legrosszabb emberek kerültek az ország élére – mondta Raffay Ernő történész.
Azért osztom meg és mentettem át ide ezt az interjút, mert nagyon ritka, hogy Drábik Jánoson kívül más is nyíltan beszéljen a szabadkőművesség szerepéről Magyarország legsötétebb időszakaiban. Raffay Ernő történész ráadásul évtizedek óta kutatja Trianon-tragédiájában és a zsidó-bolsevik forradalmakban játszott befolyásukat.
Nagy:
Százéves az őszirózsás forradalom, melyre bizonyos baloldali és liberális körökben a mai napig nosztalgiával tekintenek vissza. Beszélhetünk szellemi örökösökről az esetükben?
Raffay:
Minden előadásom során el szoktam mondani, hogy a 19. és a 20. században három nagy eszmetörténeti irányzat, ideológia küzd egymással. A baloldalnak két irányzata van: a szocializmus és a liberalizmus. Mindkettőnek megvan a maga túlhajtott, szélsőséges változata. A szocializmusnak a kommunizmus. Magyarországon a kommunisták már az I. világháború előtt is jelen voltak, melyre levéltári bizonyítékaim is vannak.
A liberalizmus esetében pedig a szabadkőműves páholyokra jellemző radikális, ha úgy tetszik „SZDSZ típusú” liberalizmust említhetjük. Tehát az I. világháború előtti liberalizmus Magyarországon nem a Kossuth- vagy a Petőfi-féle liberalizmus, melynek szerves része a nemzeti politika, valamint amelyben a keresztény gondolat is megfér, hanem egyfajta ateista liberalizmus. E között a két baloldali áramlat között vannak bizonyos különbségek. A szocialisták a kollektív jogokról beszélnek, míg a liberálisok az egyén jogairól. A Trianont megelőző 30-40 évben ugyanakkor már azonosság van köztük abban, hogy a nemzeti ügyeket elvetik, azt gyanúsnak, szélsőségesnek tartják, emellett ateisták.
A baloldalnak ez a két ága először a Martinovics-páholyban lép szövetségre, mely Károlyi Mihály kormányában, illetve az őszirózsás forradalom alkalmával kerül hatalomra, azaz kormánytényezővé. Ez a szocialista-liberális szövetség majd a 20. század végén is hatalomra kerül, hiszen 1994-ben Horn Gyula vezetésével az MSZP és az SZDSZ – mint a liberálisok túlhajtott, szélsőséges változata – lép ismét kormánykoalícióra. Így valóban beszélhetünk szellemi folytonosságról, ami elemzésre érdemes.
Bertha:
Ezzel a két irányzattal áll szemben a konzervativizmus.
Raffay:
Így van, a harmadik szellemi irányzat a konzervativizmus. A dualista Magyar Királyság és az egész Osztrák-Magyar Monarchia 1867 és 1918 között alapvetően liberális mintaállam volt Európában. Mindegyik kormánya liberális volt, még a két Tisza-kormány is, bár gróf Tisza István volt az a nagy kivétel a liberálisok között, aki fiatalon liberális volt, idősebb korára pedig miniszterelnökként konzervatív döntéseket hozott a magyar nemzetállam védelmében. Ez a három ideológia keményen küzd egymással, és amikor 1918. október 31-én délelőtt József főherceg homo regiusként kormányalakítással bízza meg Károlyi Mihály grófot, akkor olyan kormányt hoz létre, amely a két baloldali irányzat győzelmét jelenti, mert a végrehajtó hatalom csúcsaira kerülnek ezek az urak és elvtársak.
Nagy:
Az őszirózsás forradalmat a legtöbb történész polgári és demokratikus forradalomként jellemzi. De vajon ez a két fogalom mennyire helytálló? Károlyi esetében demokratikus felhatalmazásról nem beszélhetünk, de vajon mennyiben polgári?
Raffay:
Ez egy döntő fontosságú témakör, hiszen a fogalommagyarázattal lehet megérteni a történelmi folyamatokat, a személyeket vagy a kormányokat. Tehát az a kérdés, hogy ez az adott két fogalom mit jelentett 1918-ban, hiszen mást jelent most, és mást jelentett száz évvel korábban. Ma, ugyebár, aki demokrata, az feminista, genderista vagy Hillary Clinton-féle demokrata. Az eredeti liberális demokrácia, amit a feudalizmussal szemben találtak ki annak idején az európai liberálisok, már a 20. század elején eltorzult. A demokrata akkoriban annyit jelentett, hogy a magukat polgárnak tekintő személyek a politikai szerkezetet kívánták megváltoztatni a modernizáció nevében. Polgárnak akkoriban pedig azt nevezték, aki nem a magyar nemességhez tartozott. Amikor azt mondta Ady vagy Jászi, hogy polgári, akkor az azt jelentette, hogy eltér az akkori Magyarországtól, tehát valami modern.
Megfigyelésem szerint az 1918 előtti 20 évben a haladásról és a demokráciáról beszélő emberek e két fogalmat hatalomátvételi szándékaik elfedésére használták.
Bertha:
A hangzatos szavakon és ideákon túlmenően mi volt a céljuk az említett lépésekkel?
Raffay:
Szabadkőművességgel foglalkozó könyveim alapján, illetve több százezer levéltári forrást elolvasva úgy látom, hogy az általános, titkos választójog az akkori politikai rendszerek megdöntésének vagy modernizálásának az egyik legfontosabb eszköze volt, melyben a Károlyi-kormány valamennyi tagja osztozott. Ebben tehát a szocialisták és a Jászi-féle liberális, polgári radikális párt tagjai is egyetértettek. Ennek értelmében a demokrácia azt a célt szolgálta, hogy ledönthetővé váljon az addigi Magyar Királyság.
Nem véletlen, hogy Károlyi tizenhatodik napja miniszterelnök, amikor 1918. november 16-án kikiáltja a Magyar Népköztársaságot, tehát nem köztársaságot, hanem népköztársaságot. 1918 októberében az országban a katonai vereség hatására az addigi klasszikus, polgári rend felbomlott, megdőlni látszott. A hazatérő katonák fosztogattak, lövöldöztek az utcákon. Elmondható tehát, hogy nem az a klasszikus, ’48-as típusú forradalom, hanem társadalmi anarchia bontakozott ki.
Nagy:
Milyen mértékű társadalmi támogatottsággal rendelkeztek Károlyiék?
Raffay:
Valamennyi társadalmi támogatottsággal rendelkeztek, mert azt gondolták akkor az emberek – teljesen megalapozatlanul –, hogy Károlyi Mihályék megpróbálnak valami jólétet és békét teremteni a beígért intézkedések által. Hoztak is néptörvényeket, csak ezekből nem lehetett semmit sem megvalósítani. A Károlyi-kormány gyakorlatilag az ország működtetésében és ellátásában kudarcot vallott.
Bertha:
Felvetődött a honvédelem kérdése. Hogyan értékelné Károlyiék és Jásziék ezt a fajta túlzott pacifizmusát annak tudtában, hogy Törökország például hiába került ki ugyancsak vesztesen a háborúból, képes volt megvédeni területeinek egy részét. Milyen okból kifolyólag gondolták úgy Károlyiék, hogy az általuk erőltetett pacifizmust honorálni fogják Nyugaton?
Raffay:
A Károlyi-féle külpolitikának fontos logikai eleme volt az úgynevezett wilsoni pontok elfogadása. Károlyi egyébként logikusan azt gondolta, hogy ha ehhez csatlakozik a kormánya, támogatást kapnak majd Thomas Woodrow Wilson amerikai elnöktől. Én azonban akkor döbbentem meg legelőször, amikor a nyolcvanas években fiatal kutatóként az Országos Levéltárban Jászi Oszkár iratkötetei között találtam egy egyoldalas parancsmásolatot, amit minisztersége idején datáltak, s amit minden katonai parancsnok megkapott. Az volt benne, mit kell csinálni, hogyan kell reagálni az idegen katonai akciókra. A magyar csapatok lassan vonuljanak vissza a benyomuló ellenség elől, a csehek, a szerbek és a románok elől. Nem szabad ellenállni a benyomuló csapatoknak. Sőt, a bejövő csapatoknak adják át a várost, de úgy, hogy vegyenek fel egy egyoldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvet, ezt mind a magyar, mind a benyomuló csapatok parancsnoka írja alá, s ezt küldjék fel a budapesti miniszterelnökségre. Mert – és ez a parancs vége – ha összeül a békekonferencia, ezeket a dokumentumokat a magyar kormány be tudja majd mutatni, és hivatkozhat arra, hogy mi, magyarok mennyire „békeszeretőek vagyunk”.
Nagy:
Hiú reménynek tűnt már akkor is.
Raffay:
A békekonferenciákra meg szokták hívni a veszteseket is, ez most nem így történt. A válasz azonban az, hogy voltak olyan katonai alakulatok, melyek ellen tudtak volna állni a megszállóknak. Ám – mint látjuk – a kormány eldöntötte, hogy ezek az alakulatok vonuljanak vissza.
Nagy:
Erre azért nem nagyon volt példa addig a magyar történelemben.
Raffay:
Ha végignézünk a magyar történelmen, például amikor Hunyadi idejében jött a török, nem az volt a parancs, hogy írjunk átadás-átvételt a törökkel, hanem az, hogy „életetek árán meg kell védeni a hazát”. Egri csillagok: Dobó István várkapitány tudta, hogy „most vagy meghalunk, vagy nem”. Gróf Zrínyi Miklós megegyezhetett volna a törökkel, de nem tette. Azt mondta inkább: „Katonák, utánam!”. Ez pedig nem tartozott a Károlyi-kormány katonai gondolkodásába, ez nem volt nézőpont náluk, az ő számukra ugyanis a demokrácia volt a szempont. Úgyhogy Magyarország azért veszett el, mert a legnehezebb időkben a legrosszabb emberek kerültek az ország élére.
Bertha:
Pedig később, a szabadcsapatok szerveződése kapcsán is láthattuk, hogy a haza megvédése nem volt teljesen lehetetlen feladat.
Raffay:
Hát hogyne! Sopron a legjobb példa rá. Vitéz Somogyvári Gyula írja gyönyörű regényeiben, hogy ahol ellenállás volt, ott volt eredmény is. Mi, magyarok biztosan ott szenvedtünk katonai vereséget, ahol megadtuk magunkat.
A történteket tudjuk: jön a Tanácsköztársaság.
Bertha:
Szerencsére nem sikerült mindenkit „semlegesíteni”.
Raffay:
Igen. Károlyiék próbálkozásai ellenére a jobboldalnak azért megmaradt a személyi állománya. Ott volt például vitéz nagybányai Horthy Miklós is, a korszak másik erős embere. Horthyt is azért „kellett hazaküldeni”, nehogy bajt okozzon. A későbbi kormányzó emlékirataiban 1919 kapcsán azt írja: „otthon ültem Kenderesen, és hallgattam a fű növését”, ami nyilván azt jelenti, hogy „semmit sem csinált”, csak Horthy nem akarta azt írni magáról, hogy semmittevő.
Azonban ezek a jobboldali emberek elkezdtek szervezkedni. Horthy mellé álltak az ún. „tizenkét kapitányok”. Magasházy László, Gömbös Gyula például, akik azt mondták: Magyarországon mindenképpen „jobboldali hatalom kell”. Így került be Horthy a Nemzetgyűlés elé, így választották meg gróf Apponyi Alberttel szemben kormányzónak. Konzervatív történész
