Történelem

Az Árpád-vérű Habsburgok.

Az Árpád-vérű Habsburgok.

2008. dec. 18.

Az Árpád-vérű Habsburgok.

Írta: Ft. Pezenhoffer Antal.

Úgy látszik, se Gelsei Bíró, se Baráthosi Balogh nem tudták, hogy az a Habsburg Rudolf, akit ők olyan ádáz gyűlölettel árasztanak el, hogy vele kapcsolat­ban még a napot is letagadják az égről s még a hófe­hérre is hidegvérrel fogják rá, hogy fekete; akit annak ellenére, hogy az egész világtörténelem egyik legáltalánosabban tisztelt alakja, megtesznek egy visszataszító erkölcsi szörnynek, a mi Árpád apánk egyenes leszármazottja volt, mégpedig többszörösen is, tehát éppen olyan jogon hívhatnánk Árpád-Rudolfnak is, mint ahogyan Ferenc Józsefet vagy a mai Ottót Habsburgnak mondjuk és tartjuk. Mert igaz ugyan, hogy Habsburg Rudolf Árpádtól csak leány­ágon származik, de hiszen Ferenc József és Ottó is csak leányágon származik a Habsburgoktól, fiágon Lothringen mindkettő.

A Habsburg-Lothringen-eket csak azért hívjuk Habs­burgoknak, nem Lothringeneknek, mert a Habsburg nevet sokkal fontosabbnak tartjuk a Lothringen névnél. Viszont Habsburg Rudolf azért lett Habsburg Rudolf, nem pedig Árpád-Rudolf, mert a világtörténelem fontosabbnak tartotta benne a Habsburg leszármazást, mint az árpádit. Mi magyarok azonban természetesen az el­lenkező véleményen vagyunk, nekünk az Árpád sokkal fon­tosabb, mint a Habsburg, s így épp olyan címen nevez­hetnénk Árpád-Rudolfnak, mint amilyen jogcímen Má­ria-Terézia után is még mindig Habsburgokról beszélünk, nem pedig Lothringenekről.

A jó Gelsei Bíró- és Baráthosi Balogh-féle kálvinista kurucok tehát rövidlátásukban valójában Árpád ivadékát borították el a gyűlölet és rágalom szen-nyes hullámaival, íme a bizonyíték! (Egymás alá írom a nemzedékeket. Az alul levő mindig gyer­mekét jelenti a felette lévőnek. Ha az utódlás leányági, a leány után (mellette, nem alatta) közlöm a férjét is és aztán alattuk mindkettőjük utódját):

  1. Árpád
  2. Zoltán
  3. Taksony
  4. Mihály
  5. Vászoly
  6. I. Béla
  7. Árpádházi Zsófia (+l095) második férje Billung Magnusz szász herceg
  8. Billung Wulfhild (+ 1126), férje Welf Fekete Henrik, bajor herceg
  9. Welf Wulfhield, bajor hercegnő, férje Pfullendorf II. Rudolf
  10. Pfullendorf Ida, férje Habsburg III. Albrecht (+ 1199)
  11. Habsburg III. Rudolf (+l232)
  12. Habsburg IV. Albrecht (+1240)
  13. Habsburg I. Rudolf, német király (+1291)

Erre persze a Gelsei Bírók és Baráthosi Baloghok olthatatlan gyűlölete azt mondja, hogy Habsburg Rudolfot Ár­pádtól 13 nemzedék választja el, s azóta annyi undok Billung, Welf, Pfullendorf és Habsburg vér került beléje, hogy az Árpád vér már semmi szerepet se játszhatott egyéni­ségében.

Nem egészen így van, feleljük. I. Bélát 6 nemzedék választja el Árpádtól, viszont őt mégis tiszta magyarnak [értsd: Turulnak – a szerk.] tartjuk. Magyarság szempont­jából tehát Rudolfot I. Bélá­tól kell számítani, nem pedig Árpádtól, ez pedig csak hét nemzedék. Azonban – sajnos – ez is épen elég a magyar vér elhomályosítására. Nézzük csak:

Mivel magának I. Bélának felesége is idegen volt, (Rixa, lengyel hercegnő), lánya, Zsófia már csak 50%-ban volt magyar. Ennek lánya már a Billung, csak 25%-ban, ennek lánya, a Welf, már csak 12.5%-ban; ennek lánya a Pfullendorf már csak 6.25%-ban, ennek fia, a Habsburg már csak 3.125%-ban, ennek fia a második Habsburg, csak 1.56%-ban, végül Rudolf, a harmadik Habsburg már csak 0.78%-ban volt magyar [Turul] vérű, tehát még 1%-ban sem.

Ne felejtsük el azonban, hogy a Mendel-féle fajta­keveredési és átöröklési törvények szerint vannak átütő [domináns] fajták, és vannak nem átütők [recesszív], s az átütők egészen elnyomják és háttér­be szorítják a nem átütőket. Márpedig – mondom különösen az eziránt rendkívül fogékony Gelsei Bíróknak és Baráthosi Baloghoknak – talán azon csak nem lehet vitatkozni, hogy ha a dicső Árpádvér kerül össze holmi idétlen Billung, sőt – Uram bocsá! – Pfullendorf és a különösen nyomorult és idétlen Habsburg-vérrel, akkor közülük melyik az átütő!?

Örök szégyen is volna ránk, ha dicső Árpád apánk csírasejtjei, ha útjukba kerülnek, nem tudná­nak azonnal megölni, vagy legalábbis közömbösí­teni holmi hitvány sváb géneket és kromoszómákat. Világos tehát, hogy az eredmény nem lehet csak 0.78% Árpád javára. Igaz, hogy – mint láttuk -Árpád ez ősmagyar és kuruc tisztelői – legalább a gonoszságot illetőleg – a Habsburg csírasejteknek is egészen rendkívüli erőt tulajdonítanak, mert hiszen szerintük ebben a családban az átöröklésnek és atavizmusnak egész különleges és a történelemben pél­dátlanul álló, megdöbbentő esetével van dolgunk. Azonban, feleljük, ha a mi dicső Árpád apánk csírasejtjeivel kerülnek össze, akkor mégiscsak vitán felül áll, hogy az Árpádéi lesznek a győztesek, azaz az átütök.

Ámde nemcsak Árpád apánk tisztelői számára van ilyen meggyőző érvünk. Meg tudjuk védeni iga­zunkat azok előtt is, akik egész normálisak, s így se a Habsburg-, se az Árpád-vérnek nem tulajdoníta­nak semmi babonás erőt, s így egyiket se részesítik különleges elbánásban. Rá kell ugyanis mutatnunk, hogy Kun Lászlót, az Árpád-házi magyar királyt éppoly hosszú nemzedékek választják el Árpádtól, mint Habsburg Rudolfot; főképen pedig, hogy ben­ne az Árpád-vért éppúgy elnyomták már az idegen beütések, mint Habsburg Rudolfban. I. Béla óta ugyanis egy Árpád-házi királyunk se volt, aki ne ide­gen anyától született volna.

  1. Árpád
  2. Zoltán
  3. Taksony
  4. Mihály
  5. Vászoly
  6. I. Béla (+1063), neje Rixa, lengyel hercegnő
  7. I. Géza (+1077), neje Szynadenosz Theodul görög úr leánya, magyar vére 50%.
  8. Álmos herceg (+1129), neje Predszlava, orosz hercegnő, magyar vérű 25%-ban.
  9. Vak (II.) Béla (+1141), neje Ilona, szerb herceg­nő, magyar vérű 12.5%-ban.
  10. II. Géza (+1162), neje Fruzsina, orosz herceg­nő, magyar vérű 6.25%-ban.
  11. III. Béla (+1196), neje Chatillon Ágnes Anna, magyar vérű 3.125%-ban.
  12. II. Endre (+1235), neje a németsége miatt meggyilkolt meráni Gertrud, – 1.56%.
  13. IV. Béla (+1270), neje Laszkarisz Mária, nikaiai
    császárleány – 0.78%.
  14. V. István (+1272), neje egy Erzsébet nevű kun lány – 0.39%.
  15. IV. (Kun) László (+1290), neje Izabella Erzsébet nápolyi királyleány
  16. Utód nincs.

Látjuk tehát, hogy Kun László még két nemze­dékkel messzebb esett Árpádtól, mint Habsburg Rudolf, s ami a fő, egy cseppet sem maradt benne az Árpádvérnek több nyoma, mint Habsburg Rudolfban. . . Kun Lászlónak már az apjában is csak fele annyi magyar [turul] vér volt, mint Habsburg Rudolfban. A „német” Habsburg Rudolf „német” apjában még négyszer annyi magyar vér volt, mint a „magyar” Kun László „magyar” apjában, s ha any­ját, a kun leányt is idegennek vesszük, (pedig az, mert az akkori kunokon nem lehet a mostani, rég megmagyarosodott és a magyarságban elvegyült ku­nokat érteni) akkor Kun László már csak a 0.19 %-bán volt magyar Habsburg Rudolf 0.78 %-ban ma­gyar vérségével szemben.

Mindezekhez joggal hozzátehetjük még azt is, hogy a női ágon való leszármazás (tehát Habsburgi Rudolf Árpádtól származása is) sokkal biztosabb, mint a fiágon való (tehát a mi Árpád-házi királya­inké; például III. Endréét nem is hitték el sokan). De ha egyforma bizonyos volna is, az anyjától akkor is sokkal többet örököl az ember, mint az apjától, hiszen a teste lényegében az anyjától való, nem is szólva a közmondásos „anyatejről”, mit magába szív, az „altatódalról”, melyet szintén nem apjától hall s a legmaradandóbb nyomokat hagyó gyerek­kori neveléstől, melyet szintén nem az apa ad. A mi Árpád-házi királyainkban ez mind, mind idegen volt.

Még jobban elámulnak azonban Gelsei Bíróék akkor, ha közöljük velük, hogy az a hölgy, Zollern (Hohenzollern) – Hohenberg Gertrud (+1281), aki Habsburgi Rudolf első felesége volt, s akitől összes gyermekei születtek, szintén Árpád egyenes ivadéka volt, s így Habsburgi Rudolf gyermekei még nála is jobban, apai és anyai ágon egyaránt, Árpád ivadékai voltak.

  1. Árpád
  2. Zoltán
  3. Taksony
  4. Mihály
  5. Vászoly
  6. I. Béla
  7. Árpád-házi Zsófia, második férje Billung Magnusz szász herceg.
  8. Billung Wulfhild, férje Pfullendorf II. Rudolf.
  9. Pfullendorf Erzsébet, férje Tübingeni I. Hugó.
  10. Tübingeni I. Rudolf (+1219).
  11. Tübingeni II. Rudolf (+1247).
  12. Tübingen-Horb Matild palotagrófnő, férje Zollern-Hohenberg III. Richárd.
  13. Zollern-Hohenberg Gertrud, férje Habsburg I. Rudolf (+1291).

Az összes ma élő Habsburgok nem csak Habsburg Rudolf dédanyjától, Pfullendorfi Idától, hanem feleségétől, Hohenberg Gertrudtól is származnak. Mindkét nő külön-külön Árpád-ivadék.

Még szintén kedvelheted...