Petőfi Sándor földi maradványainak azonosságigazolása

Petőfi Sándor földi maradványainak azonosságigazolása

Petőfi Szibériában

1.„A feltámadottat Petrovicsnak hívták, de az itteniek a nyelvjárásuk szerint csak Petrovánnak szólították. Annuska ugyan mindenkinek mondogatta, hogy nem Petrovánnak, hanem Petrovicsnak kell őt nevezni. Na. Isten neki” /urszu2.blogspot.hu/2009/02/petofi-minden-valtozatban/Szerk: A sír mellett feltámadt, ezt elmesélhette el Petőfi ott Szibériában, azért a faluban „feltámadott” ragadványnévvel szólították./

Mikolás Miklós, Segesvártól Barguzinig című írása alapján/aranylaci.freeweb.hu/petofi/k011/ a történet a következőképpen összegezhető:

Petőfi segesvári eltűné­sével kapcsolatos álláspont döntően báró August von Heydte ezredesnek, az osztrák hadvezetőség Lüders cári tábornok mellé beosztott egyik összekötő tisztjének 1854-ben írt hivatalos jelentésére, va­lamint szintén Heydtének 1977-ben közölt emlékiratára támaszkodik. Már fél évszázaddal ezelőtt hangoztatta azonban Illyés Gyula azt a véleményét, hogy az a „leszúrt felkelő tiszt”, akit Heydte 1848. július 31-én este az Ispánkútnál egyetlen lándzsaszúrástól leterítve látott, s később Petőfivel azonosított, lehetett eszméletlen sebesült is; és hogy semmiféle adatunk sincs, amely egyértelműen bizonyítaná Petőfi elestét a segesvári csatatéren.

Ez a körülmény feloldja a barguzini lelet Petőfivel való azonosítása és a Heydte-vallomás közötti látszólagos ellentmondást.

Lüders, orosz tábornok lehetett a megmentő?

Köztudott lévén I. Miklós cár gyűlölete a lengyelek és különö­sen Bem iránt, a szóban forgó bejelentés azonnali intézkedésre sarkallhatta a hadtest vezetőit. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy Lüders már a csatát követő éjszaka folyamán védett helyre vitette, gondos orvosi kezelésben részesíttette s ezzel megmentette az életnek az akkor még nem azo­nosított Petőfit.

Ami a továbbiakat illeti: I. Miklós cár nyilván pozitív választ adott Petőfi kérelmére, hiszen különben a Petőfi-csontok nem juthattak volna el Barguzinba. Akkor pedig a költőnek alá kellett vetnie magát mindazoknak a kemény feltételeknek, amelyek 1826-től kezdve a dekabrista száműzötteket, köztük pl.Küchelbecker fivéreket sújtották.

Hatósági felügyelet alatt

Arra a kérdésre, hogy mi indíthatta I. Miklóst Petőfi Sándor menedék kérelmének kedvező elbírálására, a következőket mond­hatjuk: A folyamodvány nyilván el sem juthatott volna hozzá a Lüders által csatolt (valószínűleg Bemmel kapcsolatos stratégiai érdekekre hivatkozva) egyértelműen pártoló előterjesztés nél­kül.

Lüders közvetlenül az osztrák Heydtének az orosz parancsnokságra való visszatérése után, s még az éj beállta előtt megkapta Heydte kíséretének jelentését, és arra a jelzett módon reagált.

Adatok PETŐFI SÁNDOR és a barguzini ALEKSZANDR SZTYEPANOVICS PETROVICS azonosságának vizsgálatáról.. I. rész

„Még 17-én hétfőn, délután az 5-ös szelvényben előtűnik egy koponya – koporsó nélkül. Tátott szájú, európai, keskeny, gracilis arcú, baloldalt hatalmas, agyarszerű szemfog,.…tarkója alatt fekete, őszes, göndör hajtinccsel.

• kb. 162 cm (ez 165),
• balkezes,
• hosszú nyakú,
• vékony arcú,
• magas homlokú,
• fekete, göndör hajú,
• rugalmas csípőjű,
• sovány mellkasú,
• bal szemfoga agyarszerű, kiálló,
• tbc-hajlam,
• bal lábára sántított hegyre felfelé menet,

A fogak, különösen a bal szemfog teljes egyezést mutat az irodalomból ismert adatokkal (Jókai Mór olyan jellemzőnek tartotta Petőfi Sándor fogazatát, hogy egy ásatás alkalmával, csupán ennek alapján is megtalálhatónak tartotta tetemét egy tömegsírban. A Pesti Hírlap 1902/4. számában így írja le: „Petőfi felső fogsorában bal felől egy szemfog ferdén, előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett, ez a kiálló fog nevetésének olyan szatír kifejezést adott.” Gyerekkori barátja, Dr. Sas István, így ír róla: „Bal szemfoga igen előre állt.”)

D). L. J. Eliaszov, szovjet (burját) néprajzkutató, egyetemi tanár 1937-ben Barguzinban folytatott gyűjtőmunkája során találkozott a Barguzinban eltemetett idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics emlékével. Adatközlői, akik még életében találkoztak a titokzatos idegennel, beszámoltak arról a vallomásáról, amit a hozzá közel állók hétpecsétes titokként kezeltek, és csak halála után közölték: Petrovics egy távoli országból érkezett, ahol egy Franc nevű királlyal háborúzott.

É). 1989-ben, egy Moszkvában élő, de gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc vezette expedíció tagjainak megjelöli a barguzini temetőben azt a helyet, ahol ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját. Az expedíció vezetői máshol kezdik az ásatásokat. 192 négyzetmétert feltárnak, benne 28 sírt. A kiásott tetemek döntő többségükben mongoloid embereké. De előkerül a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és kislányának koporsója is, benne a földi maradványokkal. Végül – másfél méterre a Vinokur bácsi által megjelölt helytől -, 170 cm-rel a föld alatt, koporsó nélkül eltemetve, egy 30-35 éves korában, vélhetően 1850-1870 között elhunyt európai, kétségtelenül férfi tetemére bukkannak. Mindenki tudja: Alexander Sztyepanovics Petrovics hamvai kerültek elő.

Morajlik és süvít az őszies szél

Morajlik és süvit az őszies szél,
Zörgeti a leveles ágakat,
Mint a rab a kezére kovácsolt láncokat,
S a szél elsodorja szavaimat.

Ó, Júlia kedvesem, a gondolatok,
Mint a méreg, gyötrik lelkemet…*

Halálom árán is kész vagyok
Visszanyerni örök szerelmedet.

Szívem sebét leszorítva, futottam véresen,
A szabadságot feláldozni érted.
Ó, igazságos Isten! Farkasként ordítok:
Szemed sugara áthatol szívemen
És kéklő fénye beragyog.

(Dupka György fordítása)