Azért kell megúszni a toronyházakat, mert azok már annyi város elveszítettek – interjú Zoboki Gábor építésszel
2020. MÁJUS 07.
Még negyvenéves sem volt, amikor nekiállhatott a Müpa megvalósításának. Azóta tervezett egy hatalmas kulturális központot a kínai Sencsenben, természetbe simuló irodaházat Budapest határában és több, nagy visszhangot kapott urbanisztikai koncepció is fűződik a nevéhez. Zoboki Gábor építésszel, a ZDA-Zoboki Építésziroda alapítójával a mestereiről, operáról, Ybl Miklós örökségéről és Budapestről beszélgettünk.
Mit gondolsz, új gyalogos híd kell Budapestre, vagy tegyük sétálóvá a Lánchidat?
Szerintem gyalogos hidat a belvárosban nem kell építeni, ebben az örökség pártján vagyok. Nem kell a zseniálisan létrejött hidak rendszerébe egy újabbat implantálni, egyedül a Margit-sziget áttörését javasolnám, ha fognánk magunkat és a Dózsa György út tengelyét átvezetnénk. Huszonméter széles zöld mezőket vezetnék át a Duna fölött.
Beszéljünk még egy másik hídtervedről! Albertfalva és Csepel közé egy hétszintes lakóhidat terveztél. Ezt teljesen komolyan gondoltad, vagy csak vitát akarták generálni vele?
Na, az érdekes kérdés. Az én irodám ars poeticájába nem vágnak bele az utópista tervek. De minél jobban öregszem, annál inkább rájövök, hogy az ilyen elvi terveknek nem az a jelentősége, hogy megépüljön, hanem hogy kirobbantson egy olyan beszélgetést, ami nem gyakorlat a helyi urbanisták között. A hétemeletes lakóhídnak akkora sikere volt Kínában, hogy esélyt látok a megépülésére. Addig nem lehet jó építészetet csinálni ebben a városban, amíg ezeket a nagyon szabad párbeszédeket és reáliáktól mentes, finom ötleteket nem dobáljuk föl.
Ezek közé tartozik a Vigadó és a Gellért-hegy közé tervezett libegő is?
Pontosan. Ennek a megvalósíthatóságától ott rettentek meg, amikor a magasházak miatt az UNESCO visszajött Budapestre. A műemlékesek berezeltek, hogy ez a kötélpár a Belgrád rakpart és a Citadella között – mert ennyit látnánk a Duna fölött, meg 15 percenként egy süteményes dobozt –, megzavarja a világörökségi szent panorámát. Ugyanakkor MOL-tornyokat építünk. Arról ne is beszéljünk, hogy hány világörökségi területen, Dubrovniktól Barcelonáig, vagy Koblenzben a Duna fölött ott lebeg a libegő. Egy másik Zoboki Gábor azt mondja, az is egy koncepció, hogy nem engedjük be ezeket a 20. századi technológiai újításokat a városképbe – de akkor a toronyházakat és a kortárs épületeket is ki kellene zárni a fegyvertárunkból.
Milyen székházat épít ma egy modern vállalat?
Mi ma a szexi? A legméltóbb irodai kultúrát az alacsony építésű és zöldbe ágyazott együttesek képviselik az Alpokon túl. Négy-öt emeletes irodaházak, hatalmas parkban, belső udvarokkal, pávákkal, gránátalmafákkal. Az irodistáknak adunk így egy olyan életteret, ahol a természet és a munkavégzés találkozik. Erre csodás példa a Graphisoft óbudai kezdeményezése, vagy a Telenor törökbálinti székháza is a 180 talajszondával.
Ha az építészet nem veszi tudomásul, hogy nem tudsz mindig nagyobbat meg többet csinálni, akkor byebye természet. Meg kell keresni az egyensúlyt az ember és az élettere között. Ezt az elvet a magasházak nem képviselik. Magyarán Budapest közigazgatási határain belül nem kell magasházat építeni és nagyon sajnálom, hogy lesz ilyen.
Ha elszállhatnál, hol nyúlnál hozzá a városhoz?
Budapest egy városias főváros és egy vidékies külváros szimbiózisából áll. A kettő között egy barnaövezet és egy zöld zóna fekszik. A Budapest-modellemről látod, hogy meg tudsz húzni egy hatalmas, gyönyörű zöld gyűrűt a Sashegytől a Lágymányosi hídon keresztül, a Népligeten át egészen a magyar Père-Lachaise-ig, a Fiumei úti temetőig. Majd jön az Istvánmező a stadionokkal, Városliget, Margit-sziget. Egy fantasztikus, biciklivel bejárható egybefüggő zöldfelület lehet, ha ezeket össze tudnánk foltozni.
De vannak dolgok, amelyek nem akarnak megoldódni. Ilyen például a Nyugati tér, ami lehetne a budapesti Time Square, ha azt a szerencsétlen felüljárót lebontanánk. Vagy ott a Károly körút a Városházánál, amit egyszerűen, mai-barokk metodikával be kell csak fejezni és kialakulna végre egy Városháza tér, amit az első Erzsébet-híd építésekor elveszítettünk.
Mindig azt szoktam mondani, hogy közterületet építeni nem drága. A ház sokkal drágább, és az átlagembert sokkal jobban érdekli a köztér. Óriási eredményeket lehetne ezzel politikailag is elérni. Budapesten a közterek nagyvonalúsága adja a városnak azt az élményét, ami miatt szeretsz itt élni.
De van a makroszint és a mikroszint. Itt az Andrássy út, ami nagyon szépen ki van találva és csodás épületek szegélyezik. És mégis, ha a madárperspektívából lemész az utca szintjére, egy ép kandeláber, egy ép pad nincs, és nem a tiszta az első szó, ami az ember eszébe jut. Ez nem luxusútvonal.
Hát luxusnak nem nevezném. Én itt dolgozok a valamikori Japán Kávéház fölött húsz éve, itt a folklór elég gazdag.
Véleményed szerint szükség van ikonikus új épületekre?
Persze. Minden korszak le szokta rakni, nekünk harminc év alatt nem sikerült, mondjuk ki. Pedig megkóstolták világsztárok is ezt a várost.
Lehet ilyen épület a Magyar Zene Háza?
Szerintem csodás terv. De ahogy alakul, egyre több kérdés merül fel bennem. Hogyan lehet majd egy üvegteremben zenélni? A Műegyetem elsőéves hallgatóinak is el tudom magyarázni, hogy lehetetlen. És miért jön be a hangszer és a művész a közönség háta mögül? Egyelőre bele vagyunk szeretve egy marketingkampányba. Szóval nem ez az.
A Városliget egésze lehet ilyen új szimbólum?
A múzeumi gyűjtemények világát mielőbb rendbe kell tenni – ehhez szerintem is kortárs csodákat kell építeni. Kérdés, ki megy majd be egy hatalmas park közepébe a Lilaruhás nőért télvíz idején vagy kánikulában? Erre eddig nem ismerek példákat – érdekes és drága kísérlet.
mivel csinál blockbustert ma egy világváros?
Nagyon fontos példa. Párizs is megcsinálta. Miért házakban gondolkozunk? Ennek a városnak nem sztárépítészekre van szüksége, hanem a közterületekkel kellene a sztár szakembereket megtalálni. Velük azt a fineszt, amit ezt a várost tud, igazán meg tudnánk kapni.
Miközben a felső rakpartokra raktuk a tömegközlekedést, a várost elvágtuk a Dunától. Rendkívül fontos telkeken funkciójában és építészeti kialakításában méltatlan épületek állnak – múzeumok, egyetemek és könyvtárak helyett.
Mi van az alsó rakparttal? Tényleg át kell adni a gyalogosoknak? Dehogy kell átadni, meghal a város közlekedése. Nem az alsó rakparton van az élet, az a néhány párzó fiatal majd megoldja máshol. A felső rakpart életét kell segíteni, a folyói kifuttatni és átadni a teraszoknak és a szemlélődőknek.
Hol tart most a magyar építészet nemzetközi szinten?
Ha kívülről nézed, zéró. Másik oldalról viszont azt tudom mondani, nem jártam külföldön egyetemre, a Kodály-módszer szerint nőttem fel, kórusban énekeltem, néptáncoltam, kimentem Kínába és megbízást kaptam egy 100 ezer négyzetméteres kulturális központra. A mai napig, ha Sencsenben járok, a polgármester ad nekem egy ebédet. Egy 20 milliós világváros vezetőjéről van szó. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az a képzés, amit itthon egy magyar épít
