Amikor Kun Béla el akarta adni a Szent Koronát egy müncheni ócskásnak
A Magyarok Szent Koronája kalapács alatt. Kun Béla megállapodott egy müncheni ócskással a Szent Korona eladásáról. A Berlinben megjelenő Vossische Zeitung 1919. július 21-i számában Die Stefans Krone unter den Hammer címmel egy közlemény jelent meg, mely szerint egy müncheni ószeres hiteles okmánnyal bizonyítja, hogy a magyar Szent Korona elárverezéséről tárgyalt Kun Bélával.
Szent István „ereklye-koronája” – belefoglalva azt atyai örökség jogán a bírt királyság világi jelvényébe – az ország jelképévé lett. 1166-ban. (Györffy György: István király és műve. Bp. 1977. 360.) Az első ismert oklevél, amelyben a „Szent Korona” kifejezés előfordul. 1256-ból való. III. András király adománylevele nevezi először a koronát „Szent István koronájának”. Ezekben az évtizedekben a Szent Korona elnevezés általánossá válik, de már 1267-től a „Szent Korona iránti hűség” a magyar királyság iránti lojalitás kifejezésének formulája lett.
A korona IV. Béla király uralkodása (1235-1270) óta sajátos jogi formában különült el a királyság intézményétől, és már nem a királyi hatalom uralmi jelképe volt, hanem a független Magyarországé. Zsigmond király 1401. évi elzáratása alatt a bárók nem a királyt, hanem a Szent Koronát tekintették az államhatalom megtestesítőjének, és maguk döntöttek a Szent Korona nevében, aminek jeleként Sigillum Sacre Corone Regni Hungarae köriratú pecséttel látták el okleveleiket.
1166-ban írta meg Ankhaialosz bizánci bölcselő Komnenosz császárt dicsőítő beszédét, melyben azt is kimondja, hogy a császár remélhetőleg hamarosan elfoglalja Magyarország fővárosát a koronázótemplommal és a magyar uralkodóknak ott őrzött királyi koronájával együtt.
III. Ince pápa levelében (1198), melyet a korona mindenkor őrzésével megbízott székesfehérvári préposthoz írt, a koronát a haza becsületének forrásaként említi:
„Róma 1198. december 21. (Godehardus) fehérvári prépostnak. Hozzánk felterjesztett kérelmedből ismeretessé vált apostolságunk előtt, hogy a fehérvári egyházhoz tartozik, és adományozásod alá esik egy bizonyos őrkanonokinak mondott tisztség, melynek gondjára és felügyeletére vannak bízva ennek az egyháznak a kegyszerei, kiváltságlevelei s a királyok koronája is, és te ezt a tisztséget alkalmas személyre kívánod ruházni, nehogy esetleg a kincstáros tapasztalatlansága, hűtlensége vagy hanyagsága miatt valami kár érje az egyházat, vagy valami sérelmet szenvedjen a haza becsülete, ami a koronából ered. (….) kelt Lateránban, 1198. december 21-én”. (A korona kilenc évszázada. Vál., szerk.: Katona Tamás. Bp., 1979. 13.)
Ilyen fennkölt előzmények után a vér meghűl bennünk ezeket a sorokat olvasva 1918-1919 eseményeiről: „A forradalmárok igyekeztek a Szent Koronát mint államfenntartó szimbólumot megsemmisíteni, és mint értéket a maguk számára megszerezni.” (Egyenlőség, 1938. június 2. 10. o.)
Minderről részletesen, a szemtanú hitelességével számol be gróf Ambrózy Gyula koronaőr A magyar szent korona története (Bp. 1925) című könyvében. Mivel francia megszállástól lehetett tartani, Ambrózy 1918. november 3-án felkereste gróf Károlyi Mihályt, aki éppen végzetes belgrádi útjára készülődött. (Erről a történelmi Magyarország feldarabolását előkészítő tanácskozásról báró Hatvany Lajos is megemlékezik memoárjában: „Belgrádban Herceg Géza (a küldöttség egyik tagja) jókedvében kis, szerb nemzeti színű, olcsó karperecet vesz. Károlyi Mihály amikor délben ezt meglátja, maga is kér egyet, aztán csuklójára fűzi. Emlékszem, hogy amikor a memorandumot felolvasta a tábornoknak, a kis bolondos karperec megcsillant a mandzsettája alól. Délután a gróffal végigsétáltunk a ligetben. (…) A kilátás gyönyörű. Amott túl, a szigeten túl, ott még Magyarország van. Vajon holnap is az lesz?”)
- július 26. táján Patay Tibor jött le Budapestről, aki más újság híján a Berlinben megjelenő Vossische Zeitung július 21-i 199. számát hozta magával. Ebben Die Stefans Krone unter den Hammer címmel nagy megdöbbenésünkre egy közleményt találtunk, mely szerint egy müncheni ószeres hiteles okmánnyal bizonyítja, hogy a magyar Szent Korona elárverezéséről Kun Bélával tárgyalt, s megbízást is kapott arra, hogy a koronát 100 000 frankért eladhassa.
Az újsághírtől Ambrózy úgy megdöbbent, hogy azonnal felutazott a fővárosban. Azt eszelte ki, hogy Romanelli ezredeshez fordul segítségért. De a Ritz szálló, ahol az olasz ezredes lakott, tele volt vörös detektívekkel, márpedig Ambrózy félszemű ember volt, s a fekete kötésről könnyen felismerték volna. Közvetítőt keresett, s ezt báró Feilitzsch Berthold volt szabolcsi főispánban és ennek fiában találta meg. Készséggel vállalták, hogy összehozzák Romanellivel. De az ezredes éppen nem volt található. Helyette Salem gróf, az olasz misszió egy másik tisztje hallgatta végig a kérést, és megígérte, hogy az olasz misszió mindent el fog követni a magyar Szent Korona érdekében.
A Szent Korona megmenekül
Ambrózy megnyugodva visszautazott Acsára. Itt töltötte a kommün hátralévő idejét, és csak augusztus 10-én, már a román megszállás alatt jött fel megint Budapestre. Itt véletlenül mindjárt a koronaőrség egyik altisztjével találkozott, aki elmondotta, hogy a koronaőrség legénysége összebeszélt, s egyikük – bár titokban – mindig ott tartózkodott a Szent Koronával. A Szent Korona a helyén van!
A kért országos bizottság 1920. március hó 22-én alakult meg. Tagjai voltak: nagybányai Horthy Miklós kormányzó, Csernoch János hercegprímás, gróf Dessewffy Aurél országbíró, Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke, Simonyi Semadam Sándor miniszterelnök, a nemzetgyűlés két tagja, kiknek neveire már nem emlékszem és én. A bizottság, miután mindent hiány nélkül és sértetlenül előtalált, az ereklyéről pontos jegyzőkönyvet vett fel, s miután mindent ismét visszahelyezett, a ládát újból lepecsételte. Az 1000 éves Szent Korona tehát Isten segedelmével sértetlenül élte át Magyarország két legborzalmasabb forradalmát is.
BÁLINT ISTVÁN JÁNOS/Lévay Atilla
Magyar Tudat Nemzeti Hírportál