Tények a globális banki gépezetről
1. Minden nagy bank a világon banki családok tulajdonában van és az ő irányításuk alatt áll.
2. Ők irányítják a pénz létrehozásának, nyomtatásának és kínálatának egész folyamatát az egész világon.
3. A három legnagyobb név ebben a kartellben a Rothschild, Rockefeller és Morgan, végső soron tulajdonosai vagy irányítói minden banknak, együtt egy kisszámú hatalommal rendelkező banki családdal, ezek a Carnegie, Harriman, Schiff és Warburg család.
4. Együttesen a „bankszterek” nevet kapták azoktól, akik tudomást szereztek fondorlatos tevékenységükről.
5. Az összes főbb központi bank a világon, beleértve a Magyar Nemzeti Bankot csakúgy, mint a Szövetségi Tartalékbank az USA-ban vállalatok magántulajdonában vannak, teljes ellenőrzéssel a pénzügyi piacokon.
6. Ezek a központi bankok a törvényeket maguk hozzák, és nem tartoznak beszámolóval senkinek.
7. A pénzkínálat körüli globális pénzügyi rendszer annyira szövevényes és bonyolult, hogy csak néhány ember képes igazán megérteni. Ezt használják mindig ürügyként, hogy kizárják a hétköznapi emberek részvételét.
8. Mélyen összetett jogi rendszert használnak azonos módon, hogy manipulálják és támogassák ezt a struktúrát, megtagadva az átlagember hozzáférését az igazságszolgáltatáshoz.
9. Törvényes igazság nem létezhet olyan helyzetben, amikor az ország egy vállalat; az elnök nevezi ki a bírákat, így azok a vállalatnak dolgoznak, hogy támogassák a vállalat jólétét – nem az emberekét. A bíróságok pusztán végrehajtói a banki politikának.
10. A bankok hivatalosan nem dolgoznak pénzzel. Váltókkal, forgatható értékpapírokkal és kötelezvényekkel dolgoznak.
11. Minden nagyobb pénz a világon ‘FIAT’ pénz – ez lényegében azt jelenti, hogy nincs saját értéke, és nincs mögötte semmilyen nemesfém, mint az arany vagy ezüst, mint ahogy régen volt. A FIAT pénzt a bankok hozták létre a semmiből, hogy neked „kölcsönadják”.
12. Ez azt jelenti, hogy a papír/műanyag pénz amit használunk, teljesen értéktelen. Ezek csak díszes papírdarabok valami puccos logóval kinyomtatva, és semmiféle értékkel nem rendelkeznek.
13. Mégis illegális megsemmisíteni ezeket az értéktelen papírdarabokat, és az emberek, akik alternatív papírdarabokat vezetnek be, vagy másolják ezeket a papírdarabokat, azokat börtönbe zárják a szerzői jog megsértése miatt.
14. Az egyetlen ok, hogy bármi értéke is van a pénznek az, hogy mi adunk neki értéket – a mi felfogásunk értéke az egyetlen értéke.
15. A bankok pénzt hoznak létre a semmiből azzal, hogy tartozásokat és hiteleket hoznak létre a számítógépes számviteli rendszerükben.
16. A bankoknak nincs saját hiteleznivaló pénzük, mint ahogy azt a legtöbb ember hiszi. Nem létezik az a pénz a rendszerben előtte, amit úgynevezett „kölcsönként” nyújtanak a számodra.
17. A bankok az ügyfeleik aláírásával hoznak létre pénzt, és az úgynevezett szerződéseket és hiteleket, melyeknél elérik, hogy az ügyfél aláírja.
18. Az aláírásod értékesítésével, vagy „ígérvénnyel”, vagy jelzáloglevél szerződéssel elvesztenek minden törvényes jogot bármilyen tulajdonhoz, amit pénzeltek.
19. Amikor a bank értékpapírosítja a kölcsönt, megkapja a kölcsön teljes összegének tőkerészét, plusz a kamatokat előre.
20. A bankok megszegik a szerződési jogot arra hivatkozva, hogy kölcsönadják azt, amivel nem rendelkeznek – vagyis pénzt.
21. Nem hozzák nyilvánosságra ezeket az ügyfeleknek, hogy sötétben tartsanak bennünket.
22. Te hoztál létre minden értéket a saját elméddel, és az aláírásod okozta a harmadik vevő fél általi pénzkibocsátást, melyet a bank a te nevedben kapott meg – amiről soha nem tájékoztattak téged.
23. A bankok közvetítőként működnek, mint az ingatlnaügynökök, mivel sohasem kölcsönzik ki nekünk a PÉNZÜKET.
24. A Tartalékbank egy magánvállalat, mely felelős a nyomtatott pénzért, melyet elad vagy kölcsönbe ad a bankoknak a bankjegyek névértékének töredékéért.
25. Amikor a bankok visszaadják a használt bankjegyeket a Tartalékbanknak, akkor majdnem a teljes névértéken fizetik ki őket, jogtalan gazdagsághoz juttatva magukat azzal, hogy pénzt csinálnak a semmiből.
26. A bankok gyakorlata az úgynevezett „részleges tartalékkal működő banki tevékenység”. Ez azt jelenti, hogy nekik csak a letétek egy kis százalékát kell megtartaniuk, és ezt sokszor kölcsönadják az embereknek, létrehozva egy adósságspirált, ráadásul abból a pénzből, ami nem is létezik.
27. Például minden 100 forint befizetésre a bank kikölcsönöz 900 forintnyi képzeletbeli pénzt az ügyfeleinek. Az igazi csalás az, hogy kamatos kamatot számít fel erre a nem létező pénzre.
28. Elsősorban kamatfizetési kötelezettség terheli. A kamatot a bank „valódi pénznek” tekinti, és így hoznak létre még több hitelt a semmiből a kamat segítségével, mely valójában nem is létezik.
29. Jelenlegi formájában nincs elég pénz a világon, hogy vissza lehessen fizetni a világ összes adósságát. Pontosan ez az, amit a bankszterek létre akartak hozni.
30. Mindezt a tevékenységet folyamatosan támogatja a jogrendszer és a tudatlan bírók, akik csak állandósítják a csalást az egyértelmű bizonyítékokkal szemben.
31. Egyes országokban a keményen dolgozó embereket börtönbe zárják, mert nem képesek visszafizetni az adósságot. Ez egy otromba emberiség elleni bűncselekmény, melyért a bankárokat kell börtönbe zárni, a bíróknak pedig felelniük kell azoknak az embereknek, akiket szolgálniuk kellene.
32. A nyomtatott jegyek, amit pénznek hívunk valójában adósságot fejeznek ki, és illegálisak. A pénz mint tudjuk, ma csak adósságként adható ki.