Petőfi ükunokái is részt vettek a költő hamvainak keresésében
Hábel György: Petőfi ükunokái is részt vettek a költő hamvainak keresésében
2015.05.11
2013. május 6. hétfő | Kategória Erdély, Kárpát-medence, Kiemelt, Magyarország | Szerző Timi
Szatmári Monitor Erdélyi polgári hírportál
Engedtessék meg nekem, hogy anyai ágon erdélyi rokonságom ismeretei révén Petőfi segesvári sorsáról írjak. Nagybátyámnak, Simonfy Ákos erdőmérnöknek az édesapja Bem József hadtestének tábori főorvosa volt. Bem tábornok rábízta Petőfit.
1990-ben hazalátogattam felvidéki szülőföldemre, és ennek során, a vonaton a velem szemben ülő magyar férfi látva, hogy budapesti gyorsvonattal érkeztem, megszólított, és beszélgetni kezdett velem a Petőfi Sándor sorsáról hallott rádióhírek alapján. Elkeseredetten mondta, nem érti, miért kutatjuk Petőfi hamvait Szibériában, amikor köztudott, hogy a segesvári csatában hősi halált halt, és a többi honvéddel együtt tömegsírban nyugszik. Tudtam, hogy Ferenc József édesanyja, Zsófia főhercegnő, aki „az egyetlen férfi” volt a császári családban, nagyon erélyesen irányította a politikát. Petőfi Sándorra nemcsak azért haragudott, mert magyar forradalmár volt, hanem híres: „Akasszátok fel a királyokat!” c. verse miatt is különösen! Ezért kiadatta a parancsot a császári hadsereg vezetésének, hogy Petőfit élve vagy halva, de kerítsék elő. A segesvári csatavesztés után Heydte ezredes, összekötő császári tiszt, lóháton végig kutatta a csatateret, de Petőfi holttestét nem találta, csak egy fekete körszakállas, fekete nadrágos civil halottat. Tehát semmilyen bizonyíték nincs, hogy Petőfi Sándor Segesvárnál hősi halált halt volna.
Megkérdeztem a földimet, hogy Petőfit azért szereti-e, mert hősi halált halt, vagy inkább azokért a csodálatos verseiért, amelyek a magyar irodalom fejlődésére olyan nagy hatással voltak. Azt válaszolta: „Is-is. Nagy kiábrándulás lenne, és megrázná az egész magyar társadalmat, hogy ha bebizonyosodna, hogy Petőfi nem hősi halált halt, hiszen még az Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! c. versében kérte, szinte megjósolta hősi halálát. Az a szép ebben, hogy ez így is következett be. Még itt, Szlovákiában is úgy tanultam az iskolában, hogy a magyar forradalom lánglelkű költője a segesvári csatában halt hősi halált.” Megkérdeztem tőle, hogy miért csak Petőfi Sándor hősi halála oly fontos neki, miért nem siratja azt a sokezer férfit, akik önkéntesen vonultak be a honvédség csapataiba, és haltak hősi halált hazájukért. Ezeket nem méltatja olyan lelkesen, mint Petőfi Sándort? Nagyon szeretem Petőfi verseit, és nagyra becsülöm költőnket, de nem azért, mert Segesváron hősi halált halt volna! Mindnyájan meghalunk egyszer, tehát ebből a szempontból a halál másodlagos ügy. Az a lényeg, hogy jót hagyunk-e hátra utódainknak! Petőfi Sándor rövid élete ellenére, sok szép versével ajándékozta meg a magyar nemzetet! Ezért szeretjük és becsüljük őt és nem a „hősi haláláért”!…
Petőfi sírjának felkutatása egy ukrán újságírótól indult el, Munkácsról. Egy barátjánál látta Petőfi szibériai sorsáról szóló kivágott újságcikkekből összeállított albumát. Erről cikke jelent meg a Bajkál-tó melletti orosz újságban. Így derült rá fény az ottaniak kutatása után, hogy a barguzini száműzött rabok temetőjében, a zsidó temető kerítésén kívül kell keresni Petőfi csontjait. A kutatás elindítása Pécsi István egri újságíró cikkeinek az eredménye és rendkívüli nagy teljesítménye Kéri Edit ny. színművésznőnek, akinek ez hervadhatatlan érdeme, mert hatalmas szakirodalmi kutatást végzett, és csak ezután kezdett hozzá az expedíció pénzügyi hátterének előteremtéséhez is. Ennek során kitartó, fáradhatatlan levelezést folytatott. [..]Id. Béres József Kisvárdáról azzal válaszolt, hogy boldogan támogatná ezt az expedíciót, de bármennyire is szeretné, nincs miből. (Kisvárda és Záhony között is végeztem vasúttervezési mérnöki munkát. Ennek során meglátogattam id. Béres Józsefet, mert a kutatási munkája már akkor közismert volt. Elpanaszolta nekem, hogy nemrég a rendőrség a kutató laboratóriumát összetörte. Szerintem ezért nem volt lehetősége a Petőfi-kutatás anyagi támogatására.) Kéri Edit kutató és szervező munkájának eredménye, hogy végül Morvai Ferenc nagyrédei vállalkozó megadta a szükséges anyagi támogatást. A kutatóexpedíció 1989. július 13-án 23 főből állt, akik között egy orosz, két amerikai és Budapestről dr. Kiszely István nemzetközileg elismert antropológus volt a szakértő, valamint Varga Béla régész, a vajai Vay Ádám Múzeum igazgatója. Az utolsó hónapban jelentkezett a szekszárdi régész, Szabó Géza. A repülőtéren mutatkozott be Kardos Lajos, aki önként jelentkezett amatőr-rádióadó-vevővel. Elektromérnök, a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban a Hírközlési Főosztályon főtanácsos volt, és a Horn-kormányban államtitkár lett. Az expedíció olyan különleges körülmények között dolgozott, hogy egy izgalmas krimi csak gyerekmese ahhoz képest, amit Barguzinban, Ulan-Udeben, Moszkvában és Budapesten a nemzeti érzelmű magyarok vívtak az MSZMP-vel, a magyar titkosszolgálattal, a Magyar Tudományos Akadémiával és a KGB-vel. Fekete Sándor író és más magyar elvtársak megkérték a szovjet KGB-t, hogy figyelje a barguzini kutatást. Mindezek ellenére az isteni Gondviselés segítségével a későbbiek során a nemzeti érzelmű küldöttek megmentették Petőfi Sándor csontjait az összezúzástól, vagy a titkos helyre történő „visszatemetéstől”.
Petőfi Sándor sírjának feltárásáért szervezett előkészítő munkát Kéri Edit a történelemtudományi okiratok beszerzésével, a régi események iratainak felkutatásával és a Népszava kulturrovatában tízrészes sorozatával indította meg. Az akkori kultúrrovat-vezető Kiss Dénes költő volt. Az ő közreműködése jelentős tovagyűrűző hatást váltott ki, mert Kéri Edit cikkéből fontos részeket a moszkvai szakszervezeti társlap, a Trud is átvett, és ezt a Moszkvában élő Jurij Vinokur is olvasta, aki zsidó származású volt, Barguzinban született. Azonnal megkereste levélben a „Nepsava”-át, és az expedíció előkészítése során a négytagú csapattal, áprilisban együtt utazott Barguzinba. Ugyanis Vinokur bácsi elmesélte, hogy a nagyapjával gyakran ellátogattak a barguzini zsidó temetőbe, és a nagyapa hívta fel az unokája figyelmét arra, hogy a zsidó temető kerítésén kívül egy száműzött magyar, Alexandr Petrovics sírja van. Amikor az expedíció júliusban már teljes létszámmal megjelent Barguzinban, hozzáláttak Petőfi sírjának feltárásához. Kéri Edit megállt Petőfi feltételezett sírja felett, ahol áprilisban leszúrt egy botot oda, ahol Vinokur bácsi mutatta, és figyelte, hogy a kutatócsoport miért keresi jóval arrébb Petőfi sírját. Ekkor kezdte gyanítani, hogy a máshol történő sírkeresés tudatos elterelő akció volt!
A Petőfi Sándornak vélt csontokat 1989. július 17-én emelték ki a száműzött rabok temetőjében, és ez majdnem teljesen egyezett a Vinokur bácsi által megmutatott sírhellyel. Dr. Kiszely István antropológusunk bizonyította be egyértelműen, hogy a koponya és a csontok méretei egyeznek az ismert testi jegyekkel és adatokkal, tehát ez Petőfi Sándoré. Petőfi Sándor C-vitamin hiányban, skorbutban halt meg, amelyre a koponyája vizsgálata során, a szájpadlásából derült erre fény. Kéri Edit rádiós úton azonnal örömhírt akart közölni Budapesttel. Rádiós munkatársuk elszabotálta a hír továbbítását, arra hivatkozott, hogy a készüléke elromlott. Ez volt a második gyanú, hogy az expedíciába be vannak építve a titkosszolgálat emberei.A második napon Kéri Edit – mert megunta rádiósuk műszerének hirtelen elromlását – zsebpénzével és egy orosz szótárral, titokban elgyalogolt a helyi burját postára és feladott egy száz szavas hírt Budapestre, a Népszavának.A magyar szöveget is cirill betűkkel kellett leírnia. Egy évig tanult oroszul is a Színművészeti Akadémián, tehát a szovjet posta nyomtatványán a szöveget le tudta írni. Moszkvában a szovjet főpostán a külföldre menő táviratokat átírják latin betűkkel, de a szöveget angol fonetika szerint továbbították. Budapesten a Népszava szerkesztőségében egy bizottság tudta csak kisilabizálni az angol jellegű írásból a magyar szöveget, de ha Kéri Edittől érkezik egy hír, akkor már sejtették, hogy miről lesz szó. Nagy jelentőségű volt az a hír: fekete, őszes hajtincs is van! („Petőfi: Hajam őszbe vegyül már…”) A Népszava két nap múlva megjelentette Kéri Edit hírét és ezt a szovjet Tassz is leközölte. A Népszava cikke alaposan felkavarta a magyar társadalmat Petőfi megtalálása ellen és mellette.
A csontokat azonban nem lehetett Magyarországra hazahozni. A KGB utasítására egy ládába csomagolva be kellett vinni a Burját Autonóm Terület fővárosába, a 300 km távolságban fekvő Ulan-Udeba, és ott a KGB által ellenőrzött terembe zárták be. Innen került Moszkvába, ahol a Kremlben őrizték. Budapestről az MSZMP és a Magyar Tudományos Akadémia félév múlva a csontok vizsgálatára Bizottságot küldött ki Moszkvába. Ez a Bizottság állapította meg, hogy ezek nem Petőfié, hanem egy nőnek a csontjai, tehát vissza kell temetni Barguzinba. Ekkor az isteni gondviselés megint besegített, mert a Burját Autonóm Terület miniszterelnök-helyettese, Nyikolaj Krucskov kioktatta az expedíció két magyar vezetőjét, Morvai Ferencet és dr. Kiszely Istvánt, hogy hogyan kell kijátszani a KGB-t. Krucskov megmagyarázta, hogy a ládájukat rakják teli olyan súllyal, ami egy emberi csontváz súlyának megfelel, Petőfi csontvázát pedig pakolják be egy női bőröndbe, amelyet Morvai és felesége vigyenek el az USA-ba induló repülőgéppel. Így is történt. Krucskov megmagyarázta még, hogy dr. Kiszely István és Nehéz Mihály az expedíció tolmácsa, várjanak arra a megadott időpontra, amikor az a szovjet repülőgép, amelyen
