Kártyavárként omolhat össze a civilizáció
Kártyavárként omolhat össze a civilizáció
KOLOZSI ÁDÁMKÖVETÉS
2019.10.31. 22:46MÓDOSÍTVA: 2019.10.31. 23:25
A klímaváltozás itt és most történik, nem valamikor a távoli jövőben
Lázas semmittevésben van a világ, ezerszám tartanak hiábavaló konferenciákat, a hatásuk azonban nulla – kissé fura ezt éppen egy konferencia bevezető előadásában hallani, de a klímaválság már csak ilyen ellentmondásos dolog. Miközben egyértelmű tudományos konszenzus van az ember által okozott éghajlatváltozásról, és a következő évtizedekre vonatkozó előrejelzések egyre borúsabbak, a klímaügy körül a média tele van álvitákkal, hömpölyögnek a tudományos evidenciákat relativizáló álmegoldások, egyszerre túl sok és túl kevés információ kering az utóbbi egy-két évben berobbanó témáról.
A Forró Föld felé
A konferencián egyszerre volt szó a klímaváltozásról és annak hatásairól természet- és társadalomtudományi, politikai szempontból, és Vida Gábor nem óvatoskodott, amikor lefestette a kilátásokat. „A különálló tényezők a globális rendszerben egymást felerősítve, hirtelen nem várt változásokon keresztül egy katasztrófa lehetőségét vázolják. Nagy az esélye, hogy a pleisztocénból átléptünk egy másik, a „forró Föld” ciklusba.” Ebben olyan tartományba emelkedhet a hőmérséklet, aminek az egész emberiség nem képes elviselni a hatásait. Vida azt hangsúlyozta, hogy emberi hatás nélkül most éppen egy jégkorszak felé kellene haladnunk, ehelyett a szén-dioxid-szint olyan mértékű, amire nem volt példa egymillió éve.
A legrosszabb forgatókönyvek szerint elérhetjük az eocén szintjét, amikor az Antarktiszon erdők, Grönlandon pedig pálmák nőttek, és mivel nem volt jég, sokkal magasabb volt a tengerszint.
A biológus szerint most még kiugorhatnánk, „a forró Föld állapot” még elkerülhető lenne, de a mostani gazdasági rendszerben nincs megoldás, csak látszatmegoldások. „Bár fenntartható fejlődésről beszélnek, a világ mai állapota fenntarthatatlan.”
Mad Max a kártyavárban
„Egyszerűen nem tudjuk megállítani a klímaváltozást, még lassítani sem eléggé, csak tompítani a hatásokat” – kezdte a háttérben egy tűzgolyóként lángoló földgolyó képével Szathmáry Eörs, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vezetője, aki szerint a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új betegségekről kellene sokkal többet beszélni, és így is tett: régi betegségek feltámadása, új helyeket elfoglaló kórokozók, vízzel, étellel, levegővel, szexszel, lényegében mindenhonnan és minden módon terjedő patogének.
Nem a bioszféra van általában veszélyben, és nem is a Homo Sapiens, mint faj, hanem a technológiai civilizáció, ami viszont olyan könnyen összeomolhat, mint a kártyavár.
Az egyetlen relatíve jó hír, hogy prognózisa szerint legalább nem egy Androméda-törzs típusú, hirtelen beütő, mindent letaroló fertőzés végez majd velünk, inkább sok, relatíve kisebb hatású betegségre kell felkészülni. Erre szolgálna az a Stockholm-protokoll, ami Szathmáry szerint egymilliárd euróból már érdemi eredményeket mutathatna fel az új kórokozókkal szembeni harcban.
A planetáris határ, amin túl nincs visszaút
Ennek a vízügyi következményeiről, villámárvizekről és kegyetlen aszályokról beszélt elsősorban Szőllősi-Nagy András hidrológus, azzal az alapvetéssel, hogy az eddigi vízgazdálkodási gyakorlat nem fenntartható. Az éghajlat átalakulása miatt a hatvanas évek óta elkezdett megborulni és felgyorsulni a vízciklus, a világ pedig „exponenciálissá vált”. Minden exponenciális sebességgel változik-pusztul a környezetben, az állandóságnak vége, pedig mérnökök generációi ebből indultak ki – hallhattuk. „A geológusok ugyan vitatják, de az antropocén egy új időszak. Mindent megváltoztattunk, és lassan elértünk a planetáris határokhoz, amikor a folyamat visszafordíthatatlan és menthetetlen” – mondta Szőllősi-Nagy, és arról beszélt, hogy a korábban 200 évente egyszer érkező árvizek ma már húsz évente jönnek.