Heti Hírek:Petőfi Sándor költőnk sorsának legújabb kutatási eredményei…
ÁPRILIS 27. HETIHIREK
Az első világháború után orosz fogságból hazatért hadifoglyok az 1920-as, 30-as években olyan híreket terjesztettek, és lapokban is közreadtak, hogy a Bajkál tón is túl lévő Barguzinban Petőfiről hallottak. Sőt egyesek a sírját is látni vélték. A hírt akkoriban sokan felkapták, sőt egy nyomdász még újság kivágásokat is „nyomtatott” (mint hamar kiderült hamisított). Ebben valótlan dolgokat tálalva lovagolta meg az akkori érdeklődést, cikkeiért jó pénzt gyűjtve. Persze az akkori sztálini Szovjetunióba senki nem mehetett ki utánanézni, van-e igazság a hírekben.
A legjobban a Lüders cári tábornok mellé beosztott osztrák őrnagy, A. von der Heydte szavait hitték el, és fogadták el ténynek, aki a Petőfi keresésére indult Szendrey Júliának is nyilatkozott. Heydte a csata után bejárta a csatateret és környékét, és öltözete és testalkata után ítélve látott olyan holttestet, melyet Petőfinek vélt. Heydte azonban még több alkalommal is nyilatkozott, először nagy fekete körszakállasnak, máskor szőke hajúnak és kis hegyes szakállúnak írta le Petőfit, ami közül egyik sem illett Petőfire. Másik „szemtanú”, Lengyel József szanitéc volt, aki állítólag lovon való menekülése közben látta Petőfit, akit az orosz lovasság bekerített.
Az 1980-as években Balajthy András és Kéri Edit összegyűjtötték a korabeli lapokban megjelent írásokat, és felkeresték a hírhozók gyerekeit, unokáit. Kéri Edit igen sokoldalú és rendkívüli tehetség volt. Fiatal korában zenélt, énekelt, sőt egyik matematika versenyen Marx György, a későbbi akadémikus mögött második helyezést ért el. Kériből színésznő, majd író, újságíró lett. Kutatása közben meggyőző adatokat talált Petőfivel kapcsolatban. Szerinte is Petőfi nem halt meg 1849-ben a fehéregyházi csatában, hanem sebesülten fogságba esett, és az osztrák elfogató parancs hatására veszélyes fogolyként Szibériába hurcolták.
Kéri a meggyőző érveit újságban is megjelentette, amivel sok akadémikus történész ellenállását váltotta ki. Nem hitték el ugyanis, hogy orosz fogságba kerülhettek volna magyar foglyok, mivel erről sehol nem találtak írásbeli nyomokat. Kéri azonban nem hátrált meg. Egy bulldog kitartásával szimatolt, nyomozott tovább a bécsi katonai levéltártól a szlovák Malacki-ig és a magyar nyomokig mindent igyekezett felkutatni.
Amikor azután az expedíció megérkezett és munkához látott, rögtön a Vinokur által megjelölt hely közelében kezdték el a kutatóárkok kijelölését és az ásatást. Így már július 17-én olyan csontvázra találtak, ami első ránézésre is (kiálló szemfog, alacsony termet) utalt arra, nem jöttek hiába. A csontokat napokig vizsgálva több mint húsz olyan jegyet találtak rajta, ami Petőfire jellemző volt.
Amikor ezek a hírek Magyarországra eljutottak, azonnal megindult Fekete Sándor akadémikus, Petőfi kutató vezetésével a máig tartó háború Morvaiék ellen. Kezdődött azzal, hogy a lelet egy zsidó nő maradványa. Hajós Ferenc egyetemi tanár a fényképet látva kijelenti: „Jaj de takaros egy női csontváz”. Ugyanezt látta Szentágothai János az Akadémia akkori elnöke is, szintén a fényképről megítélve.
Végül is Petőfi nagynénjének, Hrúz Annának egyik leszármazottja adott vérmintát, és azzal végeztek DNS azonosítást. Ez Kínában meg is történt és 99,9 %-os azonosságot találtak a barguzini csontok DNS-ével. (Az apasági vizsgálatnál ettől jóval kisebb százalék esetén is kimondják a rokonságot!). Az akadémikus urak még erre is azt mondták, a DNS vizsgálat nem alkalmas a rokonság kimutatására!
A közvélemény azonban egyre inkább Morvaiéknak ad igazat. Követelik, végre illően temessük el a kegyetlen véget ért nagy költőnket, Petőfit!
Baky Miklós