Folyómaradványok a Mars Express felvételein
2019.10.17
www.csillagaszat.hu/hirek/folyomaradvanyok-a-mars-express-felvetelein/
Bár a Mars idegen helynek tűnhet, de mégis sok tekintetben szinte hátborzongatóan ismerős is – ilyen például ez az ősi, kiszáradt folyórendszer, amely majdnem 700 km-en keresztül húzódik a felszínén, így az egyik leghosszabb völgyrendszer a bolygón. Az ESA Mars Express egységének új felvételein látható terület a bolygó egyenlítőjétől délre található, felszínformáiról pedig tudjuk, hogy vízfolyások és becsapódások okozták: olyan események, amikor az űrből sziklák hullottak le és ütköztek a marsfelszínbe.

A régióban mindkét mechanizmus megfigyelhető: számos kráter, némely nagy, némely kicsi, látható szétszórva a karamelles beütésű, okkersárga felszínen, valamint egy fához hasonlatos, szerteágazó csatorna, amely jól láthatóan halad keresztben a felvétel közepén. Az ősi völgyrendszer neve Nirgal Vallis, és egykoron az egész Marsot behálózó folyóvizekkel volt teli. A környező kráterek jellemzőit megvizsgálva kutatók úgy becsülik, hogy a rendszer körülbelül 3.5 – 4 milliárd éves lehet.

A felvételeken látható terület Nirgal Vallis azon része, mely a folyórendszer nyugati széléhez közel fekszik. Itt a nyomok szerint lassan szétterül és eltűnik; a keleti oldal jóval kevésbé ágazik szét, inkább egyetlen völgyként definiált és a hatalmas Uzboi Vallis-ba nyílik. Ez a terület úgy vélik, hogy a múltban egy hatalmas, ősi tónak adott otthont, mely azóta rég kiszáradt.

A Nirgal Vallis tipikus példája az angol nevénamphitheatre-headed valleyfelszínformának. Ahogyan a név sugallja, ahelyett, hogy élesen vagy durván érnének véget, ezek a mellékfolyók jellegzetes, félkör alakú, a régi görög amfiteátrumokra emlékeztető kerekded formákban végződnek. Az ilyen völgyeknek tipikusan meredek fala és sima medre van, valamint, ha keresztben elvágnánk, U alakot mutatnának. A képeken látható völgyek körülbelül 200 m mélyek és 2 km szélesek, medrüket pedig homokos dűnék takarják be. Ezen dűnék megjelenéséből arra következtethetünk, hogy a marsi szelek tipikusan durván párhuzamosan fújnak a völgy falaival.

A Nirgal Vallis-hoz hasonló völgyek a marsi egyenlítő körüli alacsony szélességű területeken mindenütt előfordulnak, azt sugallva, hogy egykoron ezeknek a régióknak jóval enyhébb, földszerűbb éghajlata volt, mint napjainkban. A száraz és ellenséges bolygó ellenére, amit ma látunk, a Mars régen jóval melegebb és nedvesebb volt – a felszínén található ásványok és felszínformák változatos elegye is erről árulkodik. Kutatók úgy vélik, hogy a Nirgal Vallis úgy keletkezhetett, mint a morfológiailag hasonló földi völgyek. Mivel úgy tűnik, nincsenek elágazó, fához hasonló mellékfolyók, amelyek táplálnák a Nirgal Vallis fő völgyét, valószínű, hogy az ősi Mars vizeit csapadék és a környező terület felületi lefolyásai tölthették újra.
