ATTILA UTÓDAINAK, AZ AVAROK KINCSEINEK ELRABLÁSA
Az Avar Birodalom volt az első olyan tartósan fennálló államalakulat, amely Kárpát-medencei központtal egyesítette a későbbi Magyar Királyság területét. Csaknem két és fél évszázadon keresztül volt képes megtartania a hatalmát, ám a nyolcadik század végén, a Nyugat-Európában felemelkedő frankok támadásai, a bolgárok dél felől történő terjeszkedése, és nem utolsósorban az avarok soraiban kitörő polgárháború miatt az Avar Kaganátus összeomlott. A bukás egyik jelzés értékű kulcsmomentuma az a pillanat volt, amikor azt avarok fővárosát szinte akadály nélkül fosztották ki.
Ha egy birodalom megindul
Az Avar Kaganátus az 567-es eseményeket követően nemcsak teljesen a maga uralma alá vonta a Kárpát-medencét, hanem aktív külpolitikát is folytatott. Ezalatt elsősorban a környékbeli területek megsarcolását lehetett érteni, az egyik fő célpontjuk természetesen Bizánc volt, amely mindig szívesen fizetett azért, hogy ne abajgassák európai határait. (Emellett persze elfoglalták tőlük például Sirmiumot, amely korábban a gepidák fővárosa volt). Az avarok hatalmának a csúcspontja talán a hetedik század elejére tehető, amikor is sikertelenül ostromolták meg Konstantinápolyt 626-ban. Ezt követően a külországi vállalkozásaik száma csökken, és Bizánc látóköréből részben ki is esnek, mikor a bolgárok 670 körül elfoglalták a későbbi Dunai Bulgáriát.
Nagy Károly 768-ban lépett a Frank Birodalom trónjára, és folytatta elődei terjeszkedését. Miután a langobárdok királya, Desiderius, ostrom alá fogta Rómát, Károly úgy döntött, hogy beavatkozik a konfliktusba, és egy évvel később, 774-ben legyőzte a langobárdokat, majd elfoglalta a fővárost, Paviát is. Desideriust a frank uralkodó kolostorba kényszerítette, és ő maga felvette a langobárdok királya címet. 788-ban a Bajor Hercegség következett a sorban, amelynek élén III. Tasziló állt.
Szinte bizonyos, hogy valamiféle együttműködés létezett az avarok és a bajorok között, frank források ugyanis arról számoltak be, hogy Tasziló a felesége sugalmazására követeket küldött a szomszédos avarokhoz, hogy megsegítsék őt a frankok elleni küzdelmében. (Liutbergának hívták a hercegnét, és Desiderius lánya volt, így értelemszerűen nem zárta szívébe az apját a langobárd trónról elmozdító frankokat). Lényegében a bajor herceg földjeinek és címeinek elkobzása mögött ez a diplomáciai aktus állt. A herceg és a családja mindenesetre lekopaszított fejjel végezte egy kolostorban. Az avarok ezzel párhuzamosan támadást indítottak a Frank Birodalom keleti végei ellen, de a híradások szerint ezeket sikerült visszaverniük.
Miután egy kölcsönös követjárás eredménytelenül zárult a frankok és az avarok között, Nagy Károly Regensburgba hívta össze a seregét, és 791-ben hadjáratot vezetett az avarok földjére. A hadjáraton mutatkozott be először a harctéren Pippin, a trónörökös is. Az Enns folyó melletti Lauraciumhoz szeptember 5-én érkeztek meg, ott viszont böjttel és imával erősítették meg a hadsereg lelki egységét, tiltva többek között a borivást is, amit a fennmaradt források szerint sokan elég nehezne viseltek. Szeptember 20-án folytatódott a hadjárat, a fősereg a Duna déli partján, egy másik pedig az északi partján nyomult előre. A határon lévő avar erődítések harc nélkül jutottak a frankok kezébe, miután a felvonuló seregek méretét meglátva a védők értelmetlennek látták a küzdelmet.
Nagy Károly a Rába torkolatvidékénél letáborozott több napra, majd váratlanul úgy döntött, hogy elhagyja Avariát. Erre több oka lehetett. Egyfelől az avarok nem vállalták a nyílt ütközetet, így a hadjárat folytatása ekkora erőkkel kockázatos lehetett. A másik ok a közelgő tél volt: mire elért a Rába torkolatához, november közepén járt az idő, télen pedig a hatalmas sereget nem tudta etetni, arról nem is beszélve, hogy a leírásokból olybá tűnik, hogy az avarok gondoskodtak arról, hogy a frank sereg ne találjon élelmet. A harmadik ok, amelyet a frank források nem hallgatnak el, a haderő lovainak kiterjedtebb pusztulása volt.
A hring elfoglalása
Az avarok között ugyanis harc tört ki, az avar uralkodó, a kagán, valamint a iugurrus, aki vélhetően egy fokkal alatta állt rangban, de a második legelőkelőbb méltóságnak számított, életét veszítette egy közöttük kitört harcban. Ennek következményeiről így számol be a frankok évkönyve:
Erich friauli herceg kiküldötte embereit a szláv Voinimirral a pannon tartományokba, és kifosztotta az avarok nemzetségének hosszú idők óta zavartalan nyugalomban élő ringjét, miután az avarokat kimerítette fejedelmeik egymás közötti polgárháborúja, amelyben a belviszály következtében a kagánt, illetve a iugurrust csapás érte, s őket övéik megölték.
Az avar hring kirablása után „második körben” Pippin is elfoglalta az avarok fővárosát, 796-ban.
Az avarok aranya és a honfoglalók
Érdemes egy pillantást vetni egy manapság igen népszerű elméletre is. Ennek a kidolgozója Fehér Mátyás Jenő volt, és ő fogalmazta meg azt az állítást, miszerint a honfoglaló magyarok hadjáratai valójában nem zsákmányszerző hadáratok voltak, hanem a jogos jussukat követelték vissza azoktól a helyektől, amelyekre Nagy Károly szétküldte az avaroktól szerzett kincseket. Bár kétségtelenül impozáns a listája, viszont egyáltalán nem biztos, hogy a felsorolt helyekre kerültek avar kincsek. Ezért azok az állítások, amelyek az avar kincseket keresik a honfoglalás utáni hadjáratokban, megalapozatlanok.
Felhasznált irodalom:
- Fehér Mátyás Jenő: Az avar kincsek nyomában. Buenos Aires, 1972. Magyar Történelmi Szemle
- Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai 557-től 806-ig. Budapest, 1998, Balassi Kiadó.
- Szőke Béla Miklós: A Karoling-kor a Kárpát-medencében. Budapest, 2014. Magyar Nemzeti Múzeum
- napitortenelmiforras.blog.hu/2016/12/02/az_avar_kincsek_elrablasa
