Antall bizalmasa: Látszatdemokráciát vezérel Orbán/ KOMMENTJEIM
2019.09.09
A jelenleg hatályos alaptörvényben nem szerepel, hogy Magyarország prezidenciális kormányzás van, így Orbán Viktor példátlanul nagy hatalma nem felel meg az alaptörvénynek – mondta Kajdi József jogász, aki államtitkárként vezette a Miniszterelnöki Hivatalt Antall József (és később Boross Péter) kormányában.
A jelenleg hatályos alaptörvényben nem szerepel, hogy Magyarországon prezidenciális kormányzás van, így a miniszterelnök hatalmának mértéke nem felel meg az alaptörvénynek.
Stumpf István kijelentéseinél szerinte fontos hangsúlyozni, hogy ő (már miniszterként) vezette a kancelláriát, így négy éven keresztül közvetlen közelről látta Orbán Viktor működését, a kormányfői hatalom megerősödését.
Tény, hogy bár az alaptörvény szerint a kormány és a kormány feje a parlament ellenőrzése alatt áll, továbbá rögzítve van egy „gyönyörű alkotmányos demokrácia intézményrendszere”, a fékek és ellensúlyok rendszere is, de az elmúlt évek történéseit elnézve láthatjuk, hogy a fékek és ellensúlyok csak papíron léteznek. Szerinte ez látszatdemokrácia, az intézmények léteznek ugyan, de nem töltik be azt a funkciójukat, amelyet egy jogállamban be kellene tölteniük.
Kommentjeim:
Gábor Szabó
Orbán miniszterelnök úr kormányzási gyakorlatából az látszik, hogy egy ember, szűkkörű tanácsadókkal, sikeresen tud vezetni, nemzetközi elismeréssel, egy országot. A fékek és ellensúlyok rendszerét azért hozták létre, hogy ne emelkedhessen ki, ne jusson meghatározó hatalomhoz egyetlen nemzeti politikus sem. Trump esete példázza, hogy mennyire megköti a törvényrendszer az elnök kezét. Orbán azért kiemelkedő államférfi, mert hidegre tudta tenni a fékeket, meg az ellensúlyokat és így cselekvőképessé vált. Persze neki is meg vannak a korlátai. Nem a kormányzási tevékenységét dicsérem, hanem a kormányzási technikáját. Teszi a dolgát, ahogyan gondolja, tévedésekkel és sikerekkel. Kiemeli a (vékony) közép és felső társadalmi osztályokat és nem foglalkozik az alsóbb néprétegekkel. Ez nem jó. Viszont tagadja, hogy ” merjünk kicsi lenni”, nem gátolják az országhatárok a magyar gazdaság fejlesztésében. Ilyen technikával kell vezetni az országot. Más nemzeteknek vajon megadatik ez a lehetőség?
Szöllősi Zsuzsa
Gábor Szabó Ez valami rettenet! Nem a kiemelkedő államférfi modellje.
Gábor Szabó
Szöllősi Zsuzsa A kiemelkedés jelenleg abban áll, hogy viszonylag szabadon dönthet az ország vezetéséről. Ez nem kis dolog, tekintettel arra, hogy az egész rendszer ez ellen van. A Gyurcsány kormány idején például az Unió fizette alkalmazottként azokat, akik döntöttek a támogatások odaítéléséről. Ha jól tudom. Ha nem, majd a kommentelők kiigazítanak. Az is tény, hogy a visegrádiakat összehozta és az Uniónak már figyelembe kell vennie a Közép-európaiak érdekeit. Az biztos, hogy elitpolitikát folytat, ami nézetem szerint rossz. De ettől még hatalmas munkát végzett el, Magyarország vezetésében. Csak meg kell nézni az ellenzéki felhozatalt. Meg kell hallgatni Bolgár úr délutánjait, amikor a sok okos ember nem tud mit kezdeni a fennálló helyzettel. Nem tudnak értelmes kiutat mondani arra, hogy hogyan találjunk fogást Orbán rendszerén. Ha még erre sem képes az országunk ellenzéke, akkor mit várjunk a vezetésüktől, ha megverne vele minket az Isten?! Amíg a fennálló rendszer alternatívájaként semmit sem tudnak kínálni, csak a totális betagozódást az EU birodalmába, lásd Gyurcsányné, alias Dobrev Klára, addig el kell fogadnunk a legkisebb rosszat Orbán vezetését és rendszerét. Mindenki előtt ott áll a lehetőség, találjon ki jobbat a jelen politikai szövetségi rendszerben!