Itt az új HTML struktúra a cikk törzsszövegével:
A Magyar Nemzeti Bank aranykészletének sorsa 1944 novemberében
Úri utca 72.
A szintén középkori alapokkal rendelkező várbeli házat a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg a ’30-as években. Az épület szolid külseje mögött hihetetlen titkokat rejt: alatta húzódik 15 méter mélyen egy többszintes bunkerré alakított barlangrendszer. A terv az volt, hogy a világháború alatt itt helyezik majd biztonságba az ország aranykészletét a Szent Koronával együtt.
welovebudapest.com/2018/04/16/ki-itt-belepsz-budapest-201-legszebb-kapuja-bodis-krisztian-kepein/
Farkas Ernő még soha senkinek nem beszélt a Nemzeti Bank kifosztásáról
Mielőtt elkezdtünk beszélgetni, megemlített egy titkot, amit még soha senkinek nem mondott el. Úgy gondolom, hogy 1944. októberének mára már történelmi távlatba került szomorú eseményei olyan fontos részét alkotják a magyar történelemnek, hogy minden, még a legapróbb információ is fontos lehet az utókor számára.
Nos legyen, elmondom, amit 1944. október 16-án láttam, illetve hallottam, közvetlenül a lefegyverzésünk után. A laktanya kapujánál álldogáltam, és nem voltunk ugyan foglyok, de még nem tudtuk, mi lesz a további sorsunk. Ekkor figyeltem fel arra, hogy a Kapisztrán templom melletti sárga épület, a Magyar Nemzeti Bank akkori székháza előtt megáll öt teherautó, amelyeket géppisztolyos nyilasok felügyelnek. Kis idő múlva kinyílt az alagsor ablaka, amelyen át egy futószalagról faládákat kezdtek felküldeni.
A ládákat a fegyveresek a teherautókra pakolták fel. Igencsak furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Én is egyenruhában voltam, így odaléptem az egyik barátságosabbnak tűnő nyilashoz, és szóba elegyedtem vele. A beszélgetés közben megkérdeztem, hogy mi van a faládákban.
A nyilas ekkor közelebb hajolt, és bizalmasan elmondta, hogy 186 mázsa színarany, amit „Szálasi testvér” jóváhagyásával átadnak a németeknek, úgymond megőrzésre. A nyilas azt is közölte, hogy a teherautók a Kelenföldi pályaudvarra hajtanak, ahonnan az átadott aranykészletet vonaton szállítják tovább Németországba.
Kincset szállító náci tengeralattjáró roncsait találhatták meg: hatalmas felfelezés! Megvan a nácik elveszett aranya?
2018. április 15., vasárnap
Egy különleges tengeralattjáró roncsaira találtak nemrég a homokba fúródva. A kutatások során kiderült, hogy a 123 méter mélyre temetődött roncsok kincseket rejthetnek.
Méghozzá az sem kizárt, hogy a náci elveszett aranykészletének egy részét rejthetik.
Ez volt a legmodernebb ilyen jármű, amelyet a németek a háború során építettek. nem véletlen, ugyanis az értékes rakományt védeni kellett, és a lehető legtitkosabb módon szállítani, elrejteni.
Dánia közelében, a Skagerrak tengerszorosban bukkantak rá.
A múzeum kutatói megvizsgálták és feltérképezték az Északi-tengerben lévő roncsot. A tengerfenék szkennelése során tűnt fel az U-3523-as jelű, XXI típusú tengeralattjáró Skagentől 10 tengeri mérfölddel északra.
1945 május 6-án süllyedhetett el a roncs, méghozzá egy brit repülőgép lőhette ki eredetileg.
Már régóta tudott volt az a pletyka, mely később több helyen is megerősítést nyert: a náci tengeralattjárók fedélzetén titokban náci aranykincseket szállítottak.
A múzeum szerint a most felfedezett jármű megállás nélkül eljuthatott volna Dél-Amerikába.
És egy időben Dél-Amerikába próbálták szállítani a nácik az aranykészletét, nem véletlenül merültek fel azok a pletykák is, miszerint Hitler is ide menekült a világháború után, túlélve az egészet.
Az Argentin dzsungelekben számos bizonyíték van rá, hogy németek egy csoportja élhetett itt elzártan, bujkálva a teljes megtorlás előtt.
A dán partok előtt meglehetősen kényelmetlen pozícióban fekszik a jármű: orra a homokba ágyazódott, fara hús méternyire kiemelkedik a tengerfenékből.
Mindössze 9 tengeri mérföldre található attól a helytől, melyet a brit harci repülők egykor megadtak a kilövés helyszíneként.
Ez egy nagyon különleges tengeralattjáró. Ez volt a legmodernebb ilyen jármű, amelyet a németek a háború során építettek. Túlmutatott saját korán – mondta a jütlandi haditengerészeti múzeum igazgatója.
A múzeum kutatói megvizsgálták és feltérképezték az Északi-tengerben lévő roncsot. A tengerfenék szkennelése során tűnt fel az U-3523-as jelű, XXI típusú tengeralattjáró Skagentől 10 tengeri mérfölddel északra – közölte pénteken az intézmény.
www.feol.hu/egyperces/ritka-naci-tengeralattjaro-roncsot-talaltak-dania-vizeiben-2297251/