A globális ellátási láncok részévé váltunk
G7
2021. március 10
Van-e kiút a zsákutcából?/ Részlet
Igaz-e, hogy a külföldiek többet fizetnek dolgozóiknak? A 2017-es Audi-sztrájk rámutatott arra, hogy a kereset és az alapbér igen különböző, sok túlórával, sok hétvégi műszakkal irigylésre méltó volt a fizikai dolgozó keresete is. Éppen ezért az 1725 vállalatunk bérszerkezetét a munkaerő-felvétel adatai alapján, a képzettség függvényében (felső-, közép-, alapfokú), de a műszakpótlékok és túlórák nélkül vizsgáltuk meg.* Az átlag itt is sok mindent elfed, ezért szétválasztottuk a képzettségi összetétel és a bérszint hatását.
Az átlagbérekre jelentős hatással van a foglalkoztatási szerkezet. Ahol több a képzett dolgozó, ott magasabb a bér. A külföldi cégek közül az egyszerű munkát végző alacsony bérűek is az átlag alatt fizetnek, csakúgy, mint az ugyanígy jellemezhető hazai tulajdonúak. A magasabb termelékenységű cégeknél az átlagot mind a foglalkoztatási szerkezet pozitív eltérése, mind az alapbérek javítják.
Természetesen nem zárható ki, hogy az egyszerű munkát végző cégeknél is lehet sokat keresni, sok túlórával, éjszakai műszakkal és ledolgozott hétvégével. Ennek ellenére korántsem áll meg az, hogy a külföldiek „kétszer annyit fizetnek”. Egyelőre egyáltalán nem fenyeget az a veszély, hogy béreikkel a külföldi tulajdonúak kiáraznák a hazai tulajdonú vállalatokat. A cikk első részében említett bérarbitrázs* miatt ez nem is érdekük még hosszabb távon sem.
Nagyon fontos az, hogy legalább szakmai szinten megvitassuk ezeket a problémákat.
Bekerültünk egy egyirányú utcába, sőt még az sem biztos, hogy ez egyúttal nem egy zsákutca-e.
Túléltük az átmenetet, soha nem látott szintre emelkedett az itthon maradók foglalkoztatottsága. A termelékenységi dinamizmus az átmenet első évtizede után lecsendesült, sőt közel stagnálásba ment át. Ebben mind a hazai, mind pedig a külföldi tulajdonú cégeknek van felelőssége. Régiónkban az utolsó évtizedben inkább csak azt lehet a hazai cégek szemére vetni, hogy nem nőtt teljesítményük jobban, mint az itt működő multi-leányoké.
A probléma részben a nemzetközi kapcsolatokban gyökerezik. A globális ellátási láncok részévé váltunk, ahol a gesztor fennhatósága alatt dolgozunk, és itt bizony nem mi fújjuk a passzát szelet. Nehéz bekerülni, de könnyű kiesni. A leosztott, megszerzett munka meghatározza annak az értékét is. Ez igaz a hazai és a külföldi tulajdonúakra is, azokra, akik sokat exportálnak, és részeivé váltak a globális ellátási láncnak.
Ideje lenne a kitörésen gondolkodnunk. Valóban, igaza van Palócz Évának, nem a külföldiek okozzák a magyar cégek nagy részének alacsony termelékenységét, de a külföldiek sem segítik a felzárkózást. Csak a magyar tulajdonú vállalatok hozhatják el a felzárkózást, képzett munkaerővel, innovációval, gyarapodó menedzsmenttudással. Csak ez hozhat közeledést a bérszínvonalban, és csak ez kényszerítheti ki a multiknál is a nagyobb hozzáadott értéket eredményező termelés idetelepítését. Ha ezt nem sikerült elérni, akkor nincs kijárat, zsákutcában vagyunk, vagyis tartósan a periférián.