Módosul az emberi sejt az RNS beszúrás hatására?
A COVID-19 járvány előtt egyetlen emberben sem engedélyezett az mRNS gyógyszer vagy oltás.
Módosul e az emberi sejt a covid-oltás hatására?
A COVID-19 járvány előtt egyetlen emberben sem engedélyezett az mRNS gyógyszer vagy oltás. Az RNS az oltással nem kerül a sejtmagi DNS közelébe, így alapvetően nem lehetséges a sejtbe való beékelődése. A biztonsági kockázatok lehetséges problémája lehet, hogy az mRNS-báziú vakcina I. típusú interferon-reakciót (olyan molekulákat aktiválnak, amelyek akadályozzák a vírus RNS-nek vagy DNS-nek másolását) gerjeszthet, amely nem csak a gyulladásokkal, hanem az autoimmunitással (A szervezet a saját szövetei ellen termel antitesteket) is összekapcsolhat.
Egy másik tanulmány adatai szerint az extracelluláris RNS véralvadást, ezzel akár thrombusképződést kiválthat.
A legfőbb probléma:
Az idegen fehérje előállítása után az mRNS-nek le kell bomlania a sejtekben. Mivel azonban a specifikus készítményt (beleértve a lipid nanorészecske hatóanyag-leadó bevonat pontos összetételét) az mRNS-jelölt vakcinák gyártói bizalmasan kezelik, harmadik felek még nem vizsgálták a részleteket és az ütemezéseket. Magyarán szólva a legfontosabbat, a sejtek átprogramozását végző mRNS lebomlása, nem ellenőrizhető.
A fentiek alapján a szervezetbe bejuttatott mRNS-molekula hordozza a tüskefehérje előállításának genetikai utasításait, a sejtünket dekódolja, arra indítja, hogy tüskefehérjét gyártson. A legtöbb sejt folyamatosan összegyűjti és megjeleníti a molekulákat a külső membránján. Méghozzá azért, hogy igazolják az immunrendszer őrszolgálatának – például a T-sejteknek -, hogy nem fertőzöttek vírussal, mivel a vírus replikációja során termelt fehérjéknek meg kell jelenniük a fertőzött sejt membránján.
Az őrszemek felszíni receptorokat használnak a fehérjék ellenőrzésére egy potenciálisan fertőzött sejten. Ezt az antigént bemutató sejtet (APC) nem tudja elkapni egy valódi vírus, ha mRNS-vakcinát kapunk, mert az RNS-molekulák átkerülnek bele, tehát technikailag nem „fertőzött”, de felszerelkezett egy tüske-antigént kódoló génnel.
Az RNS vakcinák ereje abban rejlik az egyik magyarázat szerint, hogy ha egy sejt dekódolja a tüskegént, hogy fehérjét állítson elő – ahelyett, hogy a teljesen kialakult tüskefehérjét használná – jobban utánozza azt a helyzetet, ami a koronavírus szaporodásakor történik egy természetes fertőzés során.
Az általam felhasznált szakirodalmi részek
Biztonságosság
Az RNS-bázisú oltások alapvetően nagyon biztonságosak, mivel az előállításhoz semmilyen toxikus anyagra, sem pedig sejtkultúrára nincs szükség, amelyek vírussal kontaminálódhatnak. A szintézishez szükséges rövid idő is csak kevés lehetőséget ad arra, hogy bármilyen nem kívánt kontamináció történjen.
Továbbra is igen csekély az az elméleti kockázat, miszerint a vektor integrálódna a gazdasejt DNS-ébe. Az RNS nem kerül a sejtmagi DNS közelébe, így alapvetően nem lehetséges az inzerció. Ezen felül a reverz transzkriptáz enzim is szükséges lenne, mely az egyszálú RNS-molekula alapján kétszálú DNS-t szintetizál. Ez azonban csak egyes vírusok (pl. HIV, HBV) genomjában található meg.
A biztonságossági meggondolások elsősorban a lokális és szisztémás gyulladások, a biohasznosulás és perzisztencia, autoreaktív antitestek stimulációja, illetve a nem natív nukleotidok és egyéb komponensek lehetséges toxikus hatásai köré csoportosíthatók. Egy lehetséges probléma lehet, hogy az mRNS-báziú vakcina I. típusú interferon-reakciót indukálhat, amely nem csak a gyulladásokkal, hanem az autoimmunitással is asszociált.
Egy potenciális biztonságossági tényező lehet az extracelluláris RNS megjelenése az oltás következtében. Kimutatták ugyanis, hogy a natív extracelluláris RNS-molekulák az endothelsejtek permeabilitását megnövelik, ezáltal ödémák kialakulásához vezethetnek.
Egy másik tanulmány adatai szerint az extracelluláris RNS véralvadást, ezzel akár thrombusképződést indukálhat.
Hogyan teremtik elő az oltások az antigéneket?
Az antigénnel való érintkezés után az adaptív immunrendszer megtanulja felismerni, majd megcélozni azt a specifikus antigént. A SARS-CoV-2 esetében a vakcina célpontja az a tüskefehérje, amely lehetővé teszi a vírus behatolását a sejtbe.
Az mRNS-molekula hordozza a tüskefehérje előállításának genetikai utasításait, és ha bejut egy sejtben, akkor a tüskegént a sejtmechanizmus leolvassa, dekódolja, hogy tüskefehérjét gyártson. A legtöbb sejt folyamatosan összegyűjti és megjeleníti a molekulákat a külső membránján, hogy igazolják az immunrendszer őrszolgálatának – például a T-sejteknek -, hogy nem fertőzöttek vírussal.
Az őrszemek felszíni receptorokat használnak a fehérjék ellenőrzésére egy potenciálisan fertőzött sejten. Ezt az antigént bemutató sejtet (APC) nem tudja elkapni egy valódi vírus, ha mRNS-vakcinát kapunk, mert az RNS-molekulák átkerülnek bele, tehát technikailag nem „fertőzött”, de felszerelkezett egy tüske-antigént kódoló génnel.
Mi az RNS oltások hatékonyságának titka?
Az RNS vakcinák ereje abban rejlik az egyik magyarázat szerint, hogy ha egy sejt dekódolja a tüskegént, hogy fehérjét állítson elő – ahelyett, hogy a teljesen kialakult tüskefehérjét használná – jobban utánozza azt a helyzetet, ami a koronavírus szaporodásakor történik egy természetes fertőzés során. A Pfizer két vakcinajelöltet is kifejlesztett, és utóbbi lett 95 százalékos hatékonyságú, ami arra utal, hogy a teljes hosszúságú fehérjére az immunrendszer erőteljesebben reagál.
Egy másik lehetséges magyarázat, hogy az mRNS-molekulák további módosításai – amelyek befolyásolják az üzenet olvasását, például megjegyzések hozzáadása az utasításokhoz – megváltoztatják a hatékonyságot. Valójában a korai RNS vakcinák nem juttatták hatékonyan célba a molekulát, és túl erős gyulladást okoztak.
