Krasznahorka büszke vára

Magyar Hírlap: „Agyon kellene lőni, és a hulládat a Dunába lökni, te magyar ügynök!”

„Agyon kellene lőni, és a hulládat a Dunába lökni, te magyar ügynök!”

Felháborító történet a Felvidékről: egy magyarbarát interjú miatt kiközösítették, meghurcolták, megfenyegették, végül kirúgták a szlovák muzeológuslányt

2019. NOVEMBER 30. SZOMBAT. 2:32

Zuzana Falathová tavaly decemberben beszélt lapunknak arról, milyen hatással volt rá magyar gyökerekkel is rendelkező szlovákként, amikor rájött, hogy az iskolában magyarellenes történelmi hazugságokkal tömték a fejét, és rádöbbent, hogy a szlovákság zöme s még szakmabelijei is teljesen rabjai ezeknek a nemzeti mítoszoknak. Zuzana – vagy ahogy azóta bemutatkozik: Zsuzsi – az interjú után a pozsonyi városi múzeum közkedvelt kollégájából ellenség, ifjú tehetségből hazaáruló lett a szemükben, mígnem egy napon ott várta az igazgató, kezében az előre megírt felmondásával. A fiatal muzeológus a Magyar Hírlapnak beszélt először csaknem egyéves kálváriájáról.

– Rendkívül bátor interjút adott nekünk tavaly decemberben. Úgy is váltunk el: csak nehogy baja essék miatta.

– Hát esett. De kezdem az elején: megjelent az interjú, aztán Zolo Mikeš az Aktuality.sk oldalon – ez az egyik legolvasottabb szlovák hírportál – az egész mondanivalómat kiforgatta, politikai kontextusba helyezte, belőlem pedig tulajdonképpen magyar sovinisztát gyártott. Mivel a felvidéki szlovákok zöme nem tud magyarul, csak ezzel a verzióval találkozott, és egyből el is hitte, amit ott olvasott. S mint később láttam egy cikkében, ez nem véletlen félrefordítás, hanem szándékos rosszhiszeműség volt a részéről. Az, hogy Mikeš éppen a múzeumra vonatkozó kritikáimat emelte ki, külön megnehezítette később a szakmai életemet.

– Kicsit tartottunk tőle, hogy azonnal elbocsátják, de végül ez akkor nem történt meg.

– Nem, mert az igazgató úr éppen kórházban volt, és bár szóban egyből beígérte, hogy ki fog rúgni, aztán látta a médiavisszhangot, és inkább visszavonta a dolgot, mert tartott a botránytól. Aztán azt mondta, hogy várja a felmondásomat, de én végeztem tovább a munkám, hiszen éppen a közepén voltam egy múzeumi projektnek. Úgy nézett ki, hogy lassan elül a dolog, noha a múzeumban hirtelen elfogyott körülöttem a levegő: mindenki nekem esett bent, összevesztek velem, elhordtak mindenfélének, aztán pedig kiközösítettek.

Volt, aki nyilvánosan is kiállt maga mellett?

– Azt már senki nem merte megkockáztatni. Tulajdonképpen az az érzésem, hogy a többség megpróbált kiutálni, hogy magamtól mondjak fel. Pszichés nyomás alatt tartottak, levegőnek néztek, a munkaügyeken kívül nem is beszélt velem senki, senki nem bízott már bennem, úgy néztek rám, mint egy idegen ügynökre.

A halálát?

– Igen. Miután megjelent a Mikeš-féle cikk, mindenféle vadidegen emberek írtak leveleket és kommenteket, meg hívogattak, hogy meg kellene gyilkolni és bedobni a Dunába, ez volt a legkeményebb, de sokak szerint az lett volna a minimum, hogy kirúgjanak vagy kitoloncoljanak.

  1. Több száz ilyen levelet meg kommentet kaptam, és nem, nem tettem feljelentést.
  2. Egyébként voltam szerelmes kis hülye, voltam magyar ügynök, Soros-ügynök, és még sok egyéb is szerintük.
  3. Amikor az igazgató közölte, hogy útjaink elválnak, kitérő válaszokat adott, csak azt hajtogatta, hogy nem az interjú miatt, nem az interjú miatt.

– A magyarok egyébként mit szóltak a ténykedéséhez?

– Rengeteg támogató üzenetet kaptam, ezúton meg is szeretném köszönni nekik, hogy lényegében ők tartották bennem a lelket.

– Ezek után nem kérdezem meg, hogy megbánta-e ezt az egészet, de mihez kezd most?

– Nem tudom. Jelenleg a felmondási időmet töltöm, de az igazgató azt mondta, hogy leírtam magam ezekben a körökben, hogy soha többet nem dolgozhatok majd a szakmámban.

Még szintén kedvelheted...