Kéri Edit: Szolgaföldben
Archívum – Magyarnyelvű helyeken talált irodalmi utalások lassan tarthatatlanná teszik a történészek többségének eddigi álláspontját, miszerint 1849-ben nem hurcoltak magyar honvédtiszteket Szibériába.
Nemzet
Kéri Edit: Szolgaföldben
Ferenc József kormánya javasolta ezernyolcszáznegyvenkilencben a szibériai deportálást
2002. augusztus 31., szombat
Ha a „barguzini lelet”-tel kapcsolatos Petőfi-vitában nem is lehet végső bizonyíték, az osztrák és orosz levéltárakban fellelt dokumentumok és az egy
Végre megkaptam Bécsből, a Minoriták terén lévő állami levéltárból (Staatsarchivból) a rég óhajtott bizonyítékot. Kezemben vannak az 1849. május 14-i és június 3-i bécsi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Ministerrath Protocollok) másolatai. A májusi tartalmazza Bach igazságügy-miniszter indítványát a magyar rebellisek külföldre való deportálására, egy „távoli” országba, ahonnan nagyon nehéz lenne viszszajönni, majd Schwarzenberg miniszterelnök ezt pontosító javaslatát: Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkába vigyék el őket az oroszok! A javaslatokat pár nap múlva, május 19-én aláírta – megjegyzés nélkül – Ferenc József a miniszterelnök szignálása mellé.
- Majd Varsóba utazott az ifjú császár, letérdelt a cár előtt, és kézcsókkal szentesítve könyörgött I. Miklósnak az erős katonai segítségért.
- Az ígéretet megkapva visszament Bécsbe, és a június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyv őfelsége, Ferenc József kérését is rögzíti a deportálással kapcsolatban: állapodjanak meg a megfelelő területben!
Majd július 1-jei kiáltványában Győrben Haynau mondja ki – az egy hónap alatt most már nyilván titkos tárgyalásokkal rögzített szibériai deportálással kapcsolatban – a végső szót a haditörvényszékek számára. A büntetés módjai között „deportatio”, hazán kívüli helyekre szállítás szerepel. Itt már Szibériát és Kamcsatkát természetesen nem említik, hiszen kiáltványról van szó, és a nemzetközi hadijoggal is összeütköző, kétségbeesett elhatározásuk tényét teljes egészében nem publikálhatták.
Másnap, július 2-án megjelent a haditörvényszékek számára a rendelet is. Ennek a 24. paragrafusa felsorolja a büntetés módozatait: „a) halálbüntetés (golyó és kötél általi), b) fogságba szállítás (deportatio)”.
Haynau kiáltványa és rendelete megjelent egy könyvben 1849-ben, Budán kiadva, németül (Sammlung… etc.) és magyarul is. A hosszú, 19 szóból álló címet rövidítve közlöm: „Gyűjteménye a … legfelsőbb manifestumok és szózatoknak … hirdetményeknek”. Az I. füzet 96., illetve 98. oldalán található Haynau kiáltványa és rendszabálya.
Lássuk sorban ez igen fontos és soha eddig még érdemben nem tárgyalt dokumentumok pontos, szó szerinti szövegét, mivel eddig még egy történész sem fordította le magyarra a két minisztertanácsi jegyzőkönyvet, és nem szerezte be fotómásolatát (az eredeti német szöveg már napvilágot látott magyar kiadásban 1965-ben Andics Erzsébet történész A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–49-ben című könyvében, szöveghű magyar fordítás azonban ezekről a dokumentumokról ez idáig nem készült).
Nézzük tehát az én fordításomban az osztrák miniszterek 1849. május 14-i és június 3-i tanácskozásának jegyzőkönyvét az eredeti dokumentumok alapján.
Részlet az 1849. május 14-i osztrák minisztertanács jegyzőkönyvéből:
7. pont: „Egy további, éppoly fontos, mint nehéz tanácskozási téma volt a fogoly lázadóvezérekkel, valamint a felkelés többi kisebb-nagyobb résztvevőivel való bánásmód. Bach miniszter kifejtette nézetét erről a témáról, és úgy vélte, hogy a bűnösök ellen a következő büntetésmódokat kellene alkalmazni: halál, külföldre deportálás, vagyonelkobzás, pénzbüntetés.”
A miniszterelnök (K. E.: Schwarzenberg), lényegében egyetértve ezzel az indítvánnyal, megjegyezte, hogy véleménye szerint a büntetendő és veszélyes személyek deportálása Amerikába még nem nyújtana biztosítékot ezek valamikori visszatérése ellen, és megnyugvást csakis az Észak-Ázsiába (Szibériába, Kamcsatkába) való száműzetésük mellett lehetne találni.
Betoldás a június 3-i tárgyalás jegyzőkönyvének 1. pontjába: „Az instrukcióban említett deportálási büntetéssel kapcsolatban Őfelsége kegyeskedett rámutatni annak a szükségességére, hogy meg kell keresni az erre alkalmas területet.”
Most sorra veszem – az irodalom alapján –, hogy kik tudtak erről az észak-ázsiai száműzetési tervről, és hogy mit publikáltak belőle.
2001 tavaszán végre megjelent Magyarországon is egy feltáró munka a Korona Kiadónál, Vadász Sándor és Józsa Antal: Az 1849-es cári intervenció Magyarországon címmel. Tulajdonképpen két történész egy-egy nagy tanulmánya egy kötetben. A szibériai problémával Józsa professzor foglalkozik. Ő a Századokban megjelent Kováts István-tanulmány kitételére figyelt fel, mivel ő maga évtizedekig kutatott a Szovjetunió levéltáraiban, Szibériában is.
Józsa professzor meg van győződve arról, hogy vittek ki az orosz csatákból – a debreceni és a Bem-féle erdélyi harcokból – magyar foglyokat. Ő is több kint élő nyomára jutott. Megtalálta Paszkevics végrehajtási utasítását is, hogyan kell elszállítani Erdélyből a magyar foglyokat.
A történész a cár június 9-i direktíváját is megtalálta, ami természetesen ugyanolyan burkoltan fogalmaz, mint Haynau: „Ha viszont az osztrák kormány megtagadná a kegyelem megerősítését, akkor Ő Cári Felsége kegyeskedik megengedni, hogy az ezen kegyelemben részesült magyar tiszteket magunkhoz vegyük.” Természetesen rabokként és nem cári tisztekként!
Én most csak azért könyörgök a magyar történészeknek: lelkiismeretesen tanulmányozzák át ezeket az iratokat!
Reméljük, az orosz vezetés is belátja, hogy a cári ukázokért nem felelős az orosz nép, és több mint 150 év után semmi politikai bonyodalmat nem okozna nálunk, ha napvilágra kerülne az 1849-es szibériai, kamcsatkai deportálások ténye, hisz az előbukkanó adatokat a történészek és amatőr kutatók – mint jómagam is – úgyis napvilágra hozzák.
Petőfi minden kutatást megérdemel!
Mi pedig elhoztuk, mert rabtemetőben, szolgaföldben nem nyughatott…
(A szerző a Megamorv Petőfi Bizottság Egyesület tagja, amatőr történész, részt vett az expedícióban.)
