Így énekelték Pozsonyban a tiltakozók a betiltott magyar himnuszt (VIDEÓ)
Zengett a magyar himnusz Pozsonyban, a kedvezőtlen időjárás ellenére ugyanis vasárnap több százan jelentek meg a szlovák parlament előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot a botrányos himnusz-törvény elfogadásával kapcsolatban – írja a ma7.sk.
A tüntetésen elhangzott: „a mai napon Pozsonyban, ahol a magyar történelem talán legnagyobb csatája zajlott, és megannyi magyar királyt koronáztak meg, a magyar himnuszt kell most megvédenünk”.
Hozzátették: „kérjük és követeljük továbbá, hogy a szlovák kormány és parlament kérjen bocsánatot Zsák Malina Hedvigtől és családjától; a kettős állampolgárságról szóló törvény eltörlését, a szabad nyelvhasználatot, és jelképeink, többek között a magyar zászló használatát”.
Halász Béla, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: „a mai napon Pozsonyban, ahol a magyar történelem talán legnagyobb csatája zajlott, és megannyi magyar királyt koronáztak meg, a magyar himnuszt kell most megvédenünk. A szlovák parlament ugyanis olyan törvényt hozott, amely kifejezetten a magyarok ellen irányul, és amely tiltja és bünteti a magyar himnusz éneklését. Azt a himnuszt és nemzeti imát, amely összeköti a magyar nemzetet – a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság és a nagyvilág összes magyar emberét.”
Hozzátette: „egy olyan országban élünk, ahol mindannyian háborús bűnösök vagyunk, ahol nem vagyunk egyenrangú polgárok, ahol büntetlenül vernek rendőrök szurkolókat, büntetlenül verik meg és hurcolják meg Malina Hedviget, ahol az autonómia szitokszó, ahol a déli régiókat teljesen elhanyagolják, ahol a magyar nyelv nem egyenrangú a szlovákkal.”
- kérjük és követeljük a jelenlegi állami jelképekről szóló törvény eltörlését és megváltoztatását, a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatát, a jogtiprások következményeinek kárpótlását és jóvátételét, Esterházy János teljes rehabilitálását, a Szlovák Köztársaság területén a magyar nemzeti közösség államalkotó nemzetté nyilvánítását az alkotmányban, és a magyar nyelvnek a szlovákkal egyenrangúvá tételét.
- Kérjük és követeljük továbbá, hogy a szlovák kormány és parlament kérjen bocsánatot Zsák Malina Hedvigtől és családjától; a kettős állampolgárságról szóló törvény eltörlését, a szabad nyelvhasználatot, és jelképeink, többek között a magyar zászló használatát.
Ondrej Dostál (SaS) szlovák képviselő elmondta: „azon szlovák emberek és politikusok nevében van most itt, akik nem gondolják, hogy be kellene tiltani Szlovákiában a magyar vagy bármelyik más himnuszt. Bármelyik demokratikus ország himnuszának eléneklése pedig nem árt senkinek és semminek. Egy ilyen dolgot nem lenne szabad betiltani.”
Neszméri Tünde, a Csemadok képviselője a tüntetésen arról beszélt: „ma ünnepli a magyarság az anyák napját, ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbbünk édesanyjától kapta anyanyelve mellett azt a kulturális értékrendet is, ami miatt ma itt vagyunk, aminek okán úgy érezzük, ki kell ide állnunk és fel kell emelnünk a szavunkat az értelmetlen, soviniszta törvény ellen, amely a nemzeti lobogónk használatának tiltása után himnuszunk éneklését is megtiltaná.”
Hozzátette: „továbbra is meg kell maradnunk magyarként szülőföldünkön. Ehhez viszont az kell, hogy nemzeti jelképeinket, zászlónkat, címerünket ne csak a szívünkben hordozhassuk, hanem használhassuk is azt, hogy nemzeti imánkat, mely nemcsak egy ország, hanem egy nép himnusza, elénekelhessük, és továbbra is kérhessük: Isten, áldd meg a magyart!”
A beszédek közben Korpás Éva előadóművész a tüntetőkkel közösen énekelte el az A csitári hegyek alatt című magyar népdalt, majd Écsi Gyöngyi népdalénekes, előadóművész szintén a tömeggel a Felszállott a páva című népdalt énekelte el. A tüntetést záróakkordjaként a tiltakozók a magyar Himnuszt Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontemberének felvezetésével énekelték el.