Háttérhatalom

Egy német bankár rejtélyes halála a Kelet-európai rendszerváltáskor

Egy német bankár rejtélyes halála a Kelet-európai rendszerváltáskor

Egy bankár rejtélyes halála

Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt.

Foglalkoznunk kell-e még a magyar rendszerváltással, az akkori lehetőségekkel és a realitásokkal? Van-e még mit megbeszélnünk arról, hogy 1989–1990 táján milyen mozgástere volt a rendszerváltó ellenzéknek és később az Antall-kormánynak? Annál többet kell foglalkoznunk vele, minél fontosabb ismeretekhez jutunk az újabb kutatások során.

Különösen inspiráló ebből a szempontból Kulin Ferenc A paktum-fantom című könyve, mely a rendszerváltás éveinek nemzetközi összefüggéseire koncentrál. Fontosnak tartom a nemzetközi, globális környezetben lezajlott folyamatokat s azok sorsdöntő hatását az első szabadon választott kormányzat lehetőségeire. Ez az, amire harminc év után különösen fel kell hívni a figyelmet.

Kulin joggal írja le, hogy amikor Magyarország elérkezett a rendszerváltás pillanatához, s megnyíltak az addig hermetikusan zárt kapuk a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése előtt, addigra már Nyugat-Európában óriási fordulat zajlott le. A John Maynard Keynes-i, szociá­lis piacgazdaságra épülő jóléti állam koncepcióját felváltotta a Milton Friedman-i, Fried­rich August von Hayek-i elvekre épülő neoliberális gazdaságfilozófia, amely a globális szabadpiacot állította előtérbe az állammal szemben, a pénzpiacot a termelő gazdasággal szemben, a piaci szereplők (a „befektetők”) érdekeit a dolgozói, munkavállalói érdekekkel szemben.

Megtörtént tehát a kopernikuszi fordulat; amíg a korábbi évtizedekben a nyugat-európai nemzetállamoknak kellő önállóságuk, jogi és szabályozási lehetőségük volt a belső jóléti államuk fenntartásához, addig a nyolcvanas évektől kezdve a globális elit fokozatosan legyűrte az államok gazdasági és pénzügyi önállóságát azzal, hogy az 1989-es washingtoni konszenzus szellemében intézményesítették a pénzek, az áruk, a személyek és a szolgáltatások államhatárokon átívelő szabad mozgását.

  1. Az történt tehát, hogy a kommunizmustól megszabadult országok a nyugati jólétre és szabadságra vágytak, ám mire elérkezett a demokrácia, a globális pénzügyi csoportok, illetve az ő akaratukat végrehajtó nemzetközi szervezetek már a privatizáció, liberalizáció és dereguláció követelményeit fogalmazták meg velünk szemben.
  2. Az Antall-kormány a német mintájú szociá­lis piacgazdaság mellett tette le a voksát, de hamarosan szembe kellett néznie azzal, hogy ennek immáron semmilyen realitása nincs, mert nem kapjuk meg hozzá az elengedhetetlen nemzetközi támogatást.
  3. Világossá vált, hogy a globális elit és annak végrehajtó szervezetei, mint az IMF, a Világbank, a nagy befektetői körök Európában és az Egyesült Államokban nem erkölcsi és politikai alapon közelítenek hozzánk, diktatúrákból szabadult országokhoz, hanem szigorúan piaci alapon. Nem felzárkóztatni akarnak minket, hanem a globális piac profitszerző tevékenységének védtelen alanyaként tekintenek ránk.

De mikor és miért történik meg a német fordulat? Ez az, amire ennyi év után rá kell mutatnunk.

Alfred Herrhausen nemcsak a Deutsche Bank vezérigazgatója volt, hanem Helmut Kohl gazdasági főtanácsadója és személyes jó barátja is. Herrhausen szembement a globális piaci szereplők főáramlatával: átfogó koncep­ciója volt arról, hogy a kommunizmus alól felszabadult közép- és kelet-európai országokat hogyan kellene és lehetne felzárkóztatni, megadni nekik az esélyt arra, hogy több évtizedes nyomorgás után elinduljanak a nyugati jólét és gazdagság irányába.

Herrhausen átfogó és végtelenül szimpatikus elképzeléseit 1989. szeptember 25-én ismertette előadásában, nem máshol, mint a Világbank és a valutaalap közgyűlésén. Innentől kezdve a nemzetközi közvélemény már tudott erről. Herrhausen a Deutsche Bankot adósságcsökkentő banknak nevezte. Tervei megvalósítása érdekében halála előtt nem sokkal megvásárolta a globális pénztőke egyik vezető londoni pénzintézetét, a Morgan Grenfell Group céget 2,7 milliárd német márkáért – és itt volt a baj, ezzel végképp kiváltotta a globális elit mérhetetlen haragját.

Herrhausen 1989. december 4-én beszélt volna az American Council of Germany (Németországgal foglalkozó amerikai tanács) gyűlésén New Yorkban. Már nem tudta megtenni: 1989. november 30-án Frankfurtban, miközben a páncélozott Mercedesében haladt, egy időzített bombát robbantottak fel autója mellett, melynek következtében pillanatok alatt elvérzett.

Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt. És egyben megértette: a globális pénzügyi elit nem támogatja Herrhausen és az ő elképzeléseit Kelet- és Közép-Európa, köztük Magyarország talpra állításáért, egy újfajta Marshall-segély megvalósításáért.

Ettől kezdve megváltozott a német–magyar kapcsolatok hangneme. Világossá vált: a globális elit – köztük Soros György – koncepciója győzött Közép- és Kelet-Európa felett. Megkezdődött az Antall-kormány és utána a többi kormány gúzsba kötése, egészen 2010-ig, amikor az Orbán-kormány szakított a nemzetközi pénzügyi körökkel, s azóta szembemegy a globális elit akaratával.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Még szintén kedvelheted...