Háttérhatalom

Borvendég Zsuzsanna történész Az „impexek” kora című könyvéből, hogyan keletkezett Magyarországon államadósság

Borvendég Zsuzsanna történész Az „impexek” kora című könyvéből, hogyan keletkezett Magyarországon államadósság

Ők rabolták ki az országot

Évtizedeken át azt hittük, az országot kifosztó vadkapitalizmus Németh Miklós kormányzása alatt, a nyolcvanas évek végén kezdődött. Borvendég Zsuzsanna történész Az „impexek” kora című könyvéből kiderül, a pénzszivattyúkat már az ötvenes években beüzemelték. A hetvenes-nyolcvanas években pedig csúcsra járatták az ország kirablását. Borvendég Zsuzsannával, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával beszélgettünk.

Évtizedekig azt tanították nekünk, hogy a rendszerváltás idejére felhalmozott államadósság azért duzzadt hatalmasra, mert a magyar lakosság túlságosan sokat fogyasztott. Ennek a dőzsölésnek az árát pedig a versenyképtelen gazdaság nem tudta kitermelni. Az ön könyve ellentmond ennek az állításnak.

Vissza kell mennünk az időben, hogy a folyamatokat megértsük. A kommunisták nyílt hatalomátvétele után 1949-50-ben a külkereskedelmet államosították. Ekkor jöttek létre az első impexek, vagyis azok az import-export vállalatok, amelyek monopoljogot nyertek a termékek külföldi értékesítésére és a termeléshez szükséges berendezések és nyersanyagok behozatalára. Ezzel párhuzamosan a termelő vállalatoktól megvonták a külkereskedelmi jogot, és csak az őket képviselő külkereskedelmi cégen keresztül adhattak el, amelyeknek természetesen nem voltak termelési költségeik, így óriási profitot tudtak felhalmozni. Ám azt nem szabályozták, hogy ezt a profitot miként kell visszaforgatni a gazdaságba.

A termelő vállalatok nem részesültek a munkájuk hasznából?

Évtizedekig azt a hiedelmet sulykolták, hogy a tervutasításos rendszer miatt versenyképtelenek a hazai vállalatok. Eladhatatlan selejtet termelnek, sőt olyan termékeket gyártanak, amelyeket egyáltalán nem igényel a piac. Ez nyilván igaz volt egyes ágazatokban, de összességében hazug állítás volt. Gondoljunk csak a Ganz-Mávagra, az Ikarus buszokra, az Egyesült Izzóra, később a Videotonra, hogy csak néhányat említsek. Ezek a cégek a kommunizmus évtizedeiben végig versenyképesek voltak. Ám mert a profit nem ezeknél a vállalatoknál landolt, az a megdöbbentő helyzet alakult ki a hatvanas évek elejére, hogy a külkereskedelmi cégeknél óriási vagyonok halmozódtak fel, miközben a termelő cégeknek semmi sem jutott. A nyomon követhető bevételek mellett nagy összegű korrupciós pénzek is befolytak.

Hogyan?

Mint mondtam, a nyersanyagok és gépek vásárlását is az impexek intézték. Az üzletkötéseiket azonban gyakran nem az észszerűség diktálta, hanem a nyugati vállalatok által kínált korrupciós pénzek. A keleti blokk országai vonzó piacot jelentettek a nyugati, különösen a német vállalkozások számára. A franciák és a britek teríthették a termékeiket a volt gyarmati területeiken, de az NSZK nem rendelkezett ilyenekkel. A számukra kedvező vásárlási döntések érdekében jelentős összegekkel korrumpálták a külkereskedőket, így az elavult vagy leselejtezett áruikat is teríthették nálunk.

A termelő vállalatok tűrték ezt?

A hatvanas évek közepére kialakult egy nagyon erős iparvállalati lobbi, amely jelentős érdekérvényesítő erővel rendelkezett, akár a politikai döntéshozatalba is bele tudott szólni. Ez a csoport komoly küzdelmeket folytatott azért, hogy a cégek visszakapják a külkereskedelmi jogot. Arról viszont nem szokás beszélni, hogy velük szemben volt egy úgynevezett külkerlobbi, amelynek ez nem állt érdekében. Az új gazdasági mechanizmus 1968-as bevezetése után is csak néhány iparvállalatnak sikerült kivívnia, hogy önállóan kereskedhessen, de az áruforgalom hetven százaléka egészen a nyolcvanas évek végéig továbbra is külkereskedelmi vállalatok kezében maradt.

Milyen cégek alkották ezt az érdekcsoportot?

Több mint ötven kisebb-nagyobb cégről beszélünk. Gyakorlatilag lefedték az egész gazdaságot. A vegyipart uralta például a Chemolimpex, az élőállat- és húsexport fölött diszponált a Terimpex, a fém- és acéltermékek forgalmazását a Metalimpex végezte. A nagyok közé tartoztak azok a vállalatok, amelyek a katonai célú alkatrészekkel is kereskedtek, mint például a Technoimpex, az Elektroimpex. Később ez utóbbi hozta be az országba a mikrochipeket. A legnagyobbak közé tartozott a Mineralimpex, amely a nyersanyag-forgalmazást, például a kőolaj-kereskedelmet tartotta az ellenőrzése alatt.

Hogyan kapcsolódtak e folyamatokhoz a titkosszolgálatok?

A külkereskedelem egy diktatúrában nagyon érzékeny terület, hiszen az ügyletekből nem lehet kikapcsolni a nyugati országokkal való kapcsolattartást. A szovjet típusú rendszerekben ezért az első pillanattól kezdve titkosszolgálati ellenőrzés alatt állt, hiszen a kétpólusú világrend viszonyai között a kereskedelmi kapcsolatok egyúttal kiváló behatolási csatornákat jelentettek a keleti és a nyugati titkosszolgálatok számára egyaránt.

A történészek eddig azt mondták, hogy a keleti blokkon belül a magyar hírszerzésnek nem volt fontos szerepe azokban az évtizedekben.

Éppen az anyagok titkosítása miatt a történészeknek eddig nem volt igazán rálátásuk e területre. Ezért alakulhatott ki az a közvélekedés, hogy a magyar hírszerzésnek csak a Vatikán és a magyar emigráció megfigyelésében jutott szerep. Ez azonban nem igaz. Legalább két olyan terület akadt, amelyben a magyar titkosszolgálatok kiemelkedő tevékenységet folytattak. Ezek egyike a Nyugat semlegesítése volt újságírók felhasználásával, vagyis a befolyásolási politikával. A másik rendkívül fontos és a magyar szolgálatok számára sikeres terület a műszaki-tudományos hírszerzés volt, ami éppen a külkereskedelmi vállalatokon és kirendeltségeiken keresztül folyt.

Ez nyilván nem kerülte el a nyugati hírszerzők figyelmét sem.

Az ötvenes évek közepétől a keleti és a nyugati tömb már nem a harmadik világháborúra készült, sokkal inkább a tudományos-technikai forradalom vált a verseny fő tárgyává. Kezdetben az űrtechnológia révén a Szovjetunió fölényben volt, de nem rendelkezett elég erőforrással ahhoz, hogy az előnyét meg is tartsa. Rákényszerült arra, hogy nyugatról szerezze be az új technológiákat. Ebben a KGB mellett szerepe volt a Stasinak, a Securitaténak és a magyar titkosszolgálatoknak is.

Hogyan?

Ebben fontos szerepe volt a Magyar Külkereskedelmi Bank elnökének, Salusinszky Istvánnak. A bank éves jelentéseiből nyomon lehet követni, ahogyan ő hosszan ecseteli, miért lenne fontos Magyarország számára, hogy a külkereskedelmi vállalatok szabadon alapíthassanak leányvállalatokat a nyugati világban. Salusinszkyről tudni kell, hogy 1950-ben kezdte külkereskedői karrierjét Moszkvában, majd a római kereskedelmi kirendeltség élére került, a Magyar Néphadsereg Vezérkarának Második Csoportfőnöksége, vagyis a katonai hírszerzés operatív tisztjeként.

És ez nekik miért volt jó?

Mert ettől kezdve a nyereséges üzleteket ki lehetett szervezni az országból, ki lehetett juttatni a felhalmozott profitot és a jutalékokból származó magánvagyonokat úgy, hogy soha többé senki ne lássa. Így nem is különös, hogy a cégbirodalmak kiépülésének kezdetétől a magyar külkereskedelmi mérleg eredménye szinte minden évben negatív lett.

Megoldották okosban…

A teljes képhez hozzátartozik, hogy ez a fajta hálózatépítés nem magyar találmány volt. A Szovjetunió már a húszas évek végétől kiemelt feladatának tekintette, hogy támogassa a nyugati kommunista pártokat. Ahhoz, hogy ezek az illegális párttámogatások fedett módon jussanak célba, ki kellett építeni a pénzügyi csatornák egész rendszerét.

Nyilván a Nemzeti Banknak volt rálátása e tranzakciókra?

Az MNB mindent tudott. Erről azért vannak ismereteink, mert a kémelhárításnak feladata volt, hogy minden külföldi behatolási kísérletet szemmel tartson, ezért figyelték a bejövő nyugati cégek képviselőt éppen úgy, mint a kereskedelmi külképviseleteket.

Mennyi pénz után nyomoztak?

Mennyi? Az 1989-es államháztartási hiány 20 százalékára rúgott.

Még szintén kedvelheted...