Einstein ekvivalenciaelvének cáfolata

Az állandó értékű fénysebesség következményeként, folyamatosan változik a fény által megtett út

Az állandó értékű fénysebesség következményeként, folyamatosan változik a fény által megtett út

Az állandó értékű fénysebesség következményeként, folyamatosan változik a fény által megtett út

„Az állandóan változó fénysebesség állandósága” cikk javított frissítése

Írta: Szabó Gábor

 MEGJEGYZÉS:A „népszerűségnek örvendő” áltudományos művekkel kapcsolatban célszerű egy igen egyszerű prakticista álláspontra helyezkedni. A Természetet semmiféle filozófiai okoskodással nem lehet kitalálni. Ezért ne filozofálgassunk a relativitáselméletről! Elegendő csupán az, ha valaki elvégez egyetlen egy olyan kísérletet, amely az einsteini posztulátumok bármelyikét egyértelműen és reprodukálható módon megcáfolja. Azaz például mér egy -nél nagyobb hatásterjedési sebességet. Vagy „bezárkózva” egy mozgó inerciarendszerbe (amelyből nem „lát ki”) valamilyen fizikai méréssel megállapítja, hogy az inerciarendszere mozog-e vagy nyugalomban van! Ennél több nem is kell! Minden egyéb csak szócséplés és üres „filozofálgatás”!/ fizipedia.bme.hu/index.php/: Speciális relativitáselmélet/

„Ha egyszerű rúgós graviméterrel bezárt kabinban két különböző alkalmas pontban mérünk, akkor a gravitációs erőtérben a vonzó tömegtől mért távolság függvényében különböző értékeket fogunk észlelni, ugyanakkor gyorsuló erőtérben, különböző pontokon nem észlelünk különbséget. A gravitációs erőtérnek van gradiense, a gyorsuló erőtér viszont homogén.” /Természettudományi közlöny/150. évf. 11. füzet/Völgyesi Lajos

 

Tökéletesen igaz Einsteinnek a vákuumbeli fényre vonatkozó posztulátuma, miszerint  bármilyen inerciarendszerben a fény minden irányban ugyanazzal a vákuumbeli fénysebességgel terjed. Alkalmazzuk az elvet a relativitáselmélet példáira.

Az egyidejűség relativitása

Ismert Einstein példája a vonat előtt és után egyszerre lecsapó villámról.

Ennek alapján a vonat önálló inerciarendszer. Hozzá képest az állomás, a másik inerciarendszer, a Földtől eltekintünk, mert a Föld alapvetően nem inerciarendszer. Vonat elején, végén, lecsap a villám. Állomásból egyidejű, vonatból kétidejűnek látszik az esemény. Az egyidejűség relatív, a megfigyelő nézőpontjától függően. A vonat az első villámfény felé megy, a másodiktól eltávozik, ezért két eseménynek látszik a vonatból a megfigyelőnek, ami a töltésről nézve, egy esemény. [1]

 A példájában a villámfények nem veszik tudomásul a vonat mozgó inerciarendszerét, úgy, mint ahogyan azt a valóságban is tennék. Ha pedig függetlenek a fénysugarak a mozgó vonattól, akkor a villámfények az állomás nyugvó vonatkozási rendszere szerint haladnak. Einstein saját példájával bizonyítja a newtoni általános vonatkoztatási rendszert. Pedig a relativitáselmélet szerint ez kizárt, nincsen kitüntetett vonatkozási rendszer.

A relativitáselmélet tagadja az általános vonatkozási rendszert, közben példájában, ahogyan az a valóságos fizikai világban is lejátszódik, a külső, az abszolút inerciarendszer szerint halad a fény a mozgó vonatban.

A wikipedia példája: „Az egyidejűség relativitása” című poszt

„A vonat középen egy fényvillanás következik be, amikor a két megfigyelő egymás mellett halad el. A vonaton ülő megfigyelő a vonat elejét és végét állandó távolságra látja a fényforrástól, és ezek a pontok nyugalomban vannak a vonathoz kötött megfigyelőhöz képest (vagyis a vonat eleje, hátulja és a megfigyelő ugyanabban az inerciarendszerben van). E megfigyelő szerint a fényvillanás a vonat elejét és hátulját pontosan ugyanabban ez időpontban éri el, azaz a két esemény egyidejű.

Másrészről viszont a vasúti töltésen álldogáló megfigyelő számára a vonat vége „elébe szalad” a fénykibocsátás helyének, míg az eleje távolodik tőle. Ez azt jelenti, hogy a vonat vége felé haladó fényvillanásnak kisebb távolságot kell megtennie, mint az előre haladó nyalábnak. Mivel a fény terjedésének sebessége állandó minden irányban (tekintet nélkül a fényforrás mozgásállapotára), a felvillanás nem egyidejűleg éri el a vonat két végét.”[2]

A helyzet az, hogy a vonaton ülő megfigyelő számára ugyanúgy kétidejű lesz az esemény, mint a töltésen álló megfigyelőnek, mivel a vonat eleje elmegy, a vége pedig közelít a fénysugárhoz, lásd a fenti példában. Hiába önálló inerciarendszer a vonat, a fény erről nem szerzett tudomást, nem veszi figyelembe a vonatot, a külvilágnak, a töltésnek, az általános inerciarendszernek megfelelően halad, amint azt maga Einstein is leírta példájában. A szerzők azon az áron tudták a példát megalkotni, hogy felcserélték az inerciarendszereket, állónak tekintették a vonatot, az állomást meg mozgónak, így tették kétidejűvé az eseményt. Az inerciarendszerek felcserélésének lehetősége, része a relativitáselméletnek. Legalábbis ez a feltételezés kell ahhoz, hogy értelmezhető legyen a példa. Máskülönben ugyan az a helyzet, mint az eredeti einsteni példában, két esemény, mindkettőjük számára.

A relativitáselmélet alapján ezt nem tehették meg, akkor sem, ha ez az elmélet. Miért nem?

A vonatkozási rendszerek felcserélhetőségéről

Az impulzusmomentum megmaradása miatt a relativisztikus sebességgel közlekedő vonat jelentős gravitációs energiával és impulzussal rendelkezik. De, ha lassan megy, akkor is, csak sokkal kisebb mértékben. Az idő benne a sajátidő, amely lassabb a koordinátaidőnél. Meghajlítja maga körül a teret. Az állomásról semmi ilyen nem mondható el. Az állomás nem rendelkezik mozgási energiával, lokális, nyugvó rendszerében áll. Az idő benne a koordinátaidő szerint jár. Így nem tekinthető a vonathoz képest mozgó inerciarendszernek az állomás, hiába fordítjuk meg az inerciarendszerek mozgásállapotát, attól az állomásnak nem keletkezik relativisztikus energiatöbblete, az ideje is koordinátaidő marad. Az állomás minden fizikai jellemzője a nyugvó koordinátarendszernek felel meg. Nem cserélhetőek fel az inerciarendszerek. Így a példa két eseménye valójában is kétidejűnek látszik.

Einstein rátalált a relativitásra, hogy minden relatív, a nézőponttól függően változik, hogy két eseményt vagy egy eseményt érzékelünk. Ebben igaza is van, egy bizonyos szituációban, máskor meg nem. Elvetette az általános inerciarendszert, amiben tévedett. Létezik a nyugvó vonatkoztatási rendszer, az abszolút tér.

Ikerparadoxon

Egyébként ezt bizonyítja az ikerparadoxon is. Az űrhajóval elment és visszajött iker az idődilatáció miatt fiatalabb, mint a földön maradt testvére. Azért, mert nem cserélhetőek fel a nézőpontok, a Föld az általános inerciarendszerben forgott tovább, nem volt relativisztikus energiatöbblete, mint a rakétában utazó testvérének. Pedig, ha az elméletnek megfelelően felcserélhetőek lennének az inerciarendszerek, akkor mindegy lenne, hogy a rakéta távolodik a Földtől, vagy a Föld a rakétától, a két ikernek egyidősnek kellett volna maradnie, eltekintve a gyorsulás idejétől. A Föld esetében hiányzik az impulzus-energia többlet, a rakétához viszonyítva.

A relativitáselmélet egyik sarokpontja az inerciarendszerek egyenértékűsége

 „Einstein általános relativitáselmélete, amely lényegileg a speciális relativitáselmélet kiterjesztése gyorsuló és gravitációs mezőben mozgó rendszerekre. Az elmélet alapja az ekvivalenciaelv, vagyis az a kísérleti megfigyelés, hogy a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenértékű, vagyis hogy egyetlen kísérlet sem tud különbséget tenni lokálisan a homogén gravitációs tér és az egyenletes gyorsulás között.” [3]

Azaz az inerciarendszerek egyenértékűek, mechanikai kísérletek segítségével nem lehet köztük külön

Még szintén kedvelheted...