Szabó Gábor: Hogyan maradhatott életben Petőfi Sándor a segesvári harctéren?

2015.07.15

 Szabó Gábor: Hogyan maradhatott életben Petőfi Sándor a segesvári harctéren?

A vesztes ütközet után Petőfi a vert sereggel együtt menekült, nyomukban üldözőikkel. Az Ispán-kút nevezetű helyen utolérte néhány kozák lovas. Szembefordult velük, kardjával védekezni próbált. Hiába, a gyakorlott dzsidás pontosan szúrta mellbe a költőt, aki ájultan esett hanyat, melléből ömlött a vér. A kozákok leugráltak a lóról, szétnyitották az ingét, nyakában függő aranyláncot, aranymedaliont kerestek. Az inge alatt azonban csak egy csomó iratot találtak, amit bosszúsan dobtak félre. Kardjának tokját leoldották, és otthagyták őt, hanyatfekve.  A szúrás erejét Petőfi inge alá rejtett vastagabb iratcsomó felfogta. Ezért a testbe behatoló vas nem érte el a szívet, nem sértette meg a tüdőt sem. Viszont ájulást és jelentős vérveszteséget okozott a döfés.

 Kovács Judit: Petőfi utolsó napja

“August von Heydte őrnagy, Lüders osztrák összekötő tisztje fél órával az üldözők után érkezik. Fehéregyháza és Héjjasfalvaközött három-négy ölnyire az országúttól lévő  Ispán-kútnál, figyelmes lesz egy holttestre. A halotton finom ing és fekete pantalló – mellén szúrt seb -, s mellette vérrel bemocskolt iratok és vagy száz darab magyar kitüntetés.

– Bem többször adott át katonai jelentéseket Petőfinek, hogy ezeket számára franciára fordítsa és mint segédtiszt a költő kitüntetési ügyekkel is foglalkozott. De a legfőbb érv a civil ruha.Heydte ugyanazt az öltözetet írja le, amelyben Petőfit halála hónapjában Orlay Petrich Soma lefestette.” /origo.hu/itthon

Forrás: Wikimedia Commons

 Mikolás Miiklós: Segesvártól Barguzinig

 “Heydte: „Egy leszúrt felkelő tiszt mellett, aki már nadrágjáig le volt vetkeztetve, több vérrel bemocskolt iratot láttam heverni; valószínűleg a kozákok találták azokat a tiszt kirablása köz­ben, s megint eldobálták, mert rájuk nézve nem volt értékük… A mellém beosztott egyik kozákkal (Összesen 5-en voltak!) felszedettem az iratokat és nagyon megörültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentésé volt Bemhez…”

A kozákok figyelmét bizonyosan felkeltette, hogy az ezredes szokatlanul nagy érdeklődést mutatott a „felkelő tiszt” személye, valamint a körülötte talált iratok iránt.

 „Heydte kozák kísérőivel együtt, haladéktalanul folytatta útját Ispánkúttól Héjjasfalva felé, s már 19 óra körül felvette a kapcsolatot az ottani faluközpontban létesített ideiglenes orosz parancsnoksággal előbb Brevern báróval, a menekülőket üldöző kozákcsapat vezetőjével majd Lüders hadtestparancsnokkal és törzskarával. Lüders „igen megörült” báró Ke­mény Farkas Ispánkút mellett talált jelentésének, és úgy nyilatkozott, hogy a Bem környezetéből való értékesebb tárgyakat „császárjának fogja elküldeni”. Így  Petőfi, Bem környezetéből származó értékes személlyé vált. Mivel Heydtének az éjszaka folyamán Segesvárra kellett utaznia a csata utáni körzeti feladatainak ellátásra, úgyhogy csak az augusztus 2-i, együttes elvonuláskor csatlakozott ismét a parancsnoki törzs­höz, nem volt semmi objektív akadálya annak, hogy Lüders a „kritikus” első órákban a teljesen saját belátása szerint – Heydte kikapcsolásával – intézkedjék Petőfi ügyében.”/aranylaci.freeweb.hu/

Szerző:  A vérrel szennyezett iratok bizonyítják, hogy azokat Petőfi menekülése közben az inge alá rejtette el. Ha hordtáskában tartotta volna, akkor azok nem váltak volna erősen véressé. Szét voltak dobálva, ezért csak egyszerre önthette el őket a vér. Ez a papírköteg, – egy költőnél mindig kellett tiszta lapoknak is lennie, és a kitüntetéseket is kísérhette irat -ezenkívűl a Bemhez küldött jelentések, mentette meg az életét.

Ezek után az orosz parancsnokság a helybélieket munkára fogta, szekereken összegyűjtette és a tömegsírhoz szállíttatta velük a halott honvédeket. Itt, testének dobálásának hatására Petőfi föléledt.

–          Én vagyok Petőfi! Nem haltam meg, élek – mondhatta.

A lófő székelyek tudták, jelentős jutalmat kaphatnak, ha megvárják az osztrákokat, akik a költőt életre – halálra keresték az “Akasszátok fel a királyokat” című verséért. De ők meg akarták menteni, elvitték a faluba gyógyítani.

„A fogságba esett magyar tisztekről pontos nyilvántartás készült (ahogyan ez a világ szinte minden hadseregében szokás volt akkoriban, és ma is). Petőfi őrnagyi(valójában századosi/szerző/) rendfokozatban Bem tábornok törzskarához tartozott, ezért ha fogságba esett volna annak tényét egészen biztosan dokumentálnia kellett volna az orosz hadvezetésnek.” /tortenelemtanulas.blog.hu/2015/07/16/

Nyilván pontos nyilvántartás készült a tiszti rangban lévő foglyokról, de a költő civilben volt. 

“A győzelmes piski csata előestéjén, február 8-án Bem futártisztként a kormány akkori székhelyére, Debrecenbe küldte. Mészáros Lázár hadügyminiszter előtt szokásának megfelelően kihajtott gallérral, nyakkendő és kard nélkül jelent meg. A hadügyér szóvá tette ezt, állítólag ezekkel a szavakkal: „Őszintén sajnálnám, fiatal barátom, ha különcködése bajt idézne elő… Mi a többi tisztnek nem szabad – magamat se kivéve –, ne kívánja, hogy önnek arra kiváltságos szabadsága legyen!” Petőfi egy hónappal korábban már összeütközésbe került a hadügyminisztert helyettesítő Vetter Antallal. Mészáros Lázár az esetről értesülve feltehetően eleve fenntartásokkal fogadta a költőt, a nyakkendő hiánya inkább csak ürügy volt, hogy Petőfivel kapcsolatos nemtetszésének hangot adjon.

Petőfi – a kioktatáson felháborodva – február 17-én az itt közreadott levélben jelentette be honvédtiszti rangjáról való lemondását:

„Megfontoltam a dolgot, melyért tegnap magához hivatott Ön, s annak következtében jelentem, hogy kapitányi egyenruhámat levetettem, miután azt nyakravaló nélkül egyátaljában nem lehet viselni, s miután nyakravaló-nemhordás végett több leckéztetést vagy pláne kényszerítést nincs kedvem tűrni. Én tettem már annyi szolgálatot a hazának, hogy nekem meg lehetne azt engedni, hogy a hazát nyakravaló nélkül védhessem; ha Önöknek másképp tetszik, ám legyen meg az Önök akaratja. Egyébiránt: Önök letéphették rólam az egyenruhát, de nem téphetik ki kezemből a kardot. Teljesíteni fogom hazafiúi kötelességemet egyszerű polgári öltözetben mint közkatona. Csak arra bátorkodom Önöket figyelmeztetni, ne iparkodjanak a honvéd-egyenruhából kirázni az olyan tiszteket, kik minden erejökkel arra törekszenek, hogy a ruhának elveszített becsületét visszaszerezzék, mert az ilyen emberek úgyis nem nagy számmal vannak.”/Petőfi Sándor /mnl.gov.hu/

LÜDERS TÁBORNOK FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

“Szorosan idetartozó további kérdés: melyek azok az ismert történeti tényék, illetve írásos dokumentumok, amelyek alátámasztják, illetve igazolják a fenti fejtegetéseket? Először is: Lüdersnek többszörös személyes motivációja is volt arra, hogy Bemnek egy bizalmi emberét lehetőleg élve elfogja, és későbbi hadműveletek során esetleg túszként használja fel.”

 Részlet Kéri Edit Magyar Nemzetben 2002-ben megjelent tanulmányából:

“Megkaptam az 1849. május 14-i és június 3-i bécsi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Ministerrath Protocollok) másolatait. A májusi tartalmazza Bach igazságügy-miniszter indítványát a magyar rebellisek külföldre való deportálására, egy „távoli” országba, ahonnan nagyon nehéz lenne viszszajönni, majd Schwarzenberg miniszterelnök ezt pontosító javaslatát: Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkába vigyék el őket az oroszok! A javaslatokat pár nap múlva, május 19-én aláírta – megjegyzés nélkül – Ferenc József a miniszterelnök szignálása mellé. Majd Varsóba utazott az ifjú császár, letérdelt a cár előtt, és kézcsókkal szentesítve könyörgött I. Miklósnak az erős katonai segítségért. Az ígéretet megkapva visszament Bécsbe, és a június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyv őfelsége, Ferenc József kérését is rögzíti a deportálással kapcsolatban: állapodjanak meg a megfelelő területben!”

Felhasznált irodalom: Mikolás Miklós, Segesvártól Barguzinig /aranylaci.freeweb.hu/petofi/k011/

 PETŐFINEK HUSZONNÉGY OROSZ VERSE IS VAN

2015.06.27. 07:00 | Gergály Judith

Petőfi Sándor vers orosz Kisalföld

Szibériai levéltárban bukkant ismerős orosz nyelvű strófákra Nehéz Mihály, a verseket Petőfi Sándornak tulajdonította. Szerinte a költő három álnevet használt. Egyikben Szendrey Júliának szóló vallomás is megjelenik.

Nehéz Mihály műfordító és újságíró elsők között volt, aki részt vett az 1989-es barguzini ásatásokban, ahol feltárták a Petőfi Sándornak tulajdonított maradványokat. A Petőfi Bizottság tagjai 26 éve próbálják bebizonyítani, hogy a költő nem a segesvári csatában tűnt el, hanem Szibériába hurcolták, és ott halt meg 1856-ban.

Nehéz évekig végzett levéltári kutatásokat a szibériai Csitában, Irkutszkban és Ulan-Udéban. A több mint húsz nyelven beszélő fordító maga sem hitt a szemének, amikor ismerősen csengő orosz nyelvű versekre bukkant.

Az „Erős az én lelkem” című versben meg- jelennek ugyanazok a sorok, amit Petőfi az utolsó levelében írt feleségének

Az „Erős az én lelkem” című versben meg- jelennek ugyanazok a sorok, amit Petőfi az utolsó levelében írt feleségének

Plébános írta le

– A férjem 24 verset talált és fordított le, ami Petőfi Sándortól származik. Ezeket a barguzini plébános jegyezte le, és népdalként is ismertek – állítja felesége, Irén, aki a tudós halála után gondozza hagyatékát.
Petőfi vélhetően három álnéven írta kint a verseit: Petrovics, Petifájev és Zander. Mivel száműzetésben volt, nem írhatott a saját nevén, nem jöhetett haza, mert azonnal kivégezték volna. Nehézné lapunknak megmutatta az orosz nyelven íródott sorokat, és magyar fordításait is.

Részletesen elemezték

– A legfontosabb tudományos bizonyíték, hogy Szuromi Lajos irodalomtörténész részletesen elemezte az Álmaim és a Szomorú volt az életem című verseket. Ezután egyértelműen állította, hogy a fogoly Petőfitől származnak – mutatja az asszony, hozzátéve: az 1851–1856 között íródott versekben szerepel például rózsa, csalogány és szalmatetős kunyhó. Szibériában nem sok rózsa vagy fülemüle található, így mindenképpen európai ember kellett hogy papírra vesse azokat.

Nehézné Szilvássy Irén féltve őrzi  férje több évtizedes munkásságát  a Petőfi-kutatásban

Nehézné Szilvássy Irén féltve őrzi férje több évtizedes munkásságát a Petőfi-kutatásban

Feleségéhez írta

– Az Erős az én lelkem című versét biztosan Szendrey Júliához írta. A versben szóról szóra felbukkannak az utolsó levelének záró sorai, amit feleségének írt Marosvásárhelyről: szeress, higgy, remélj, mert vagyok – mondja büszkén Irén.borsonline.hu