2017.10.21. 15:50 Deansdale
Ugye nem kell sokat bizonygatni, hogy a “görbe” és a “görbít” szavak egy tőről fakadnak, csak a ragozásban térnek el – így ha valaki azt állítaná, hogy a görbe szót a magyar nyelv a szláv grkeb (=aszott) szóból vette (ezt most csak hasraütésből fantáziálom a példa kedvéért, ne keressétek semmilyen szótárban), a görbít pedig a francia curbiette-ből (=kanyargós) származik, akkor joggal nézhetnénk hülyének. A Magyar Tudományos Akadémia pedig éppen ilyesmit állít, és még sokkal rosszabbat. Nézzük meg ezt egy konkrét példán, vagyis folytassuk a görbe család kifejtését immár a puszta ragozásnál egy kicsit komolyabb módon.
A magyar nyelv sok jó alternatív nyelvész szerint gyökökre épül, amikből szóbokrok nőnek ki. Az egyik ilyen gyök a G-R, ebből nagy sor szó képződött az évezredek folyamán, melyek jelentése mind egy szálig kötődik a GÖRbe forma, illetve a görbe vonalú mozgás fogalmához. A gyök közepén azért nem szerepel magánhangzó, mert a központi jelentést a mássalhangzók hordozzák, amit a magánhangzók (akárcsak a további ragok, jelzők, képzések) módosítanak, bővítenek vagy szűkítenek. A G-R gyök bokrába tartozik a GÖRdül és GURul is, ahol bár a magánhangzó megváltozott, azért látjuk és értjük, hogy a szavak és a jelentések kapcsolatban állnak egymással. Sőt, magától értetődően kapcsolódik ehhez a bokorhoz a GÖRgő, GÖRgeteg, GÖRöngy, GARat, GERezd, GÖRnyedt (tájszóval GERnye, GIRhes, GORnyadoz), GÖRcs, GURgula, GURiga is. [Akinek valami nem világos, nézzen utána az értelmező kéziszótárban.] Apró módosulással, de egyértelműen ide tartoznak a GYŰRű, GYŐR, uGAR, eGER szavaink is.
Kapcsolhatóak ide régies, ritkán használt kifejezések is, pl. a GARaboly, ami egy kerek, gömbölyű fenekű kosár, GARádics (kerítés, erről bővebben később…), GÖRönd (tengely, rúd), GARnírung (köret, szintén később), GÖRvély (egy dudorral, daganattal járó betegség), GURdély (zug, kiöblösödés), GURIGURI (karnis). A bátrak találhatnak még további képzettársításokat is, mondjuk a GARas, GERencsér, GIRland szavak irányában, illetve a GIRo- előtaggal, ami ugye forgómozgást jelent, pl. a giroszkóp szóban. Nem állítom, hogy ezek mind egy szálig a magyar G-R szóbokor részei, de ugyanakkor nem kizárt, hogy van közük hozzá. A garnírung vagy a girland például lehet egy magyarból elszármazott szó külföldi módosulásának visszavétele, és ilyen értelemben félig-meddig külföldi eredetű, vagy akár teljesen külföldi eredetű szó is, ami csak valami fatális véletlen folytán képes szervesen kapcsolódni a magyar szóbokorhoz. Viszont ilyen kivételekből nem lehet sok, 1-2 talán létezhet, de 10-20 semmiképpen.
Eddig gondolom világos a dolog és nincs is mit kötekedni rajta, úgyhogy jöhet az első csavar, mégpedig a finnugorológusok kedvence: a hangzóváltozások. A beszélt nyelvekben vannak afféle rokon hangok, amiket nagyon hasonló száj- és nyelvmozgással ejtünk, ezért tájszólásokban, eltérő nyelvjárásokban helyettesíthetik egymást. Erre a legegyszerűbb példa, amit valószínűleg mindenki ismer, hogy sokak a “bicikli” szót “bicigli”-nek ejtik, mivel a K és G hangok rokonok. Éppen ezért a G-R bokrunkat simán tovább lehet bővíteni K-R irányba, az eredeti jelentéskör megtartása mellett – talán nem kell sokáig magyaráznom, hogy a KERek és a GÖRbe szavak jelentése rokon egymással. Amit eddig G-R gyöknek neveztem azt a szakirodalom általában K-R gyöknek titulálja, és meg is értjük hogy miért, ha végignézzük miféle bokra van:
KÖR, KERek, KERék, KERing, KERengő, KERekedik, KERet, KERít, KERítés, KERítő, KERekít, KERület, KERül, KARol, KARám, KARéj/KARaj, KARika, KARima, KARom, KARmantyú, KARó (kör keresztmetszetű, hengeres tárgy értelmében, mint a GARat vagy a KARnis), KÉReg, KORc, KORdon, KORda (övként használt kötél), KORlát, KORona, KORong, KORsó, KERámia (kerek korsó vagy edényféle amit korongozással csinálnak), KERge (lásd a szótárat), KERget, KERtel, KÓRicál, KORhad, KORnyadozik (lásd GÖRnyed), KÓRó (elgörbült, görnyedt növény), KORpa (ami a magot KÖRbeveszi, mint a KÉReg), KORty (korsóból a garatba), KORzó (aki a korzón korzózik az a körúton köröz), KÖRít, KÖRet (ami a főétel KÖRé van adva), KÖRéje/KÖRibe, KÖRül, KÖRülmény, KÖRöm, KÖRnyez, KÖRnyezet, KÖRnyék, KÖRzet, KÖRlet, KÖRönd, KÖRte, KÖRző, KURbli, KÜRt, KÜRtő.
És itt még nincs vége. A K és G hangok további rokona a H (finnugoristáink szerint így lett a finn kotából a magyar ház), így a szóbokrot lehet folytatni H-R irányba is: HORdó, HORgad, HORgaszt, HORpasz, HORpad, HERvad (horgad/görnyed), HARang, HORog, HORgas, HORgol, HORgony, HÖRpöl (kortyol), HURok, HURkol, HURka.
A PÖRög-FORog kapcsolatba már bele sem megyek, azt hiszem a fentiek bőven elegendőek az érvelésem előkészítéséhez:
Szerintem teljes joggal tételezem fel, hogy egy sápkóros óvodás is képes felfogni, ezek a szavak egy nyelvben, egymásból fejlődtek ki. A jelentésük és a hangalakjuk annyira hasonló, hogy más következtetésre nem lehet jutni – példának okáért orbitális baromság lenne azt feltételezni, hogy olyan nyelv, amiben ezek a szavak egymásból kifejlődtek nem létezik, hanem ezek egymástól független nyelvekben egymástól független szavakként a semmiből, véletlenszerűen keletkeztek, és az is csak totális véletlen, hogy a magyarban összeálltak egy szóbokorrá.
Kapaszkodjunk meg: az MTA pontosan ezt állítja.
Mivel a szóbokor bizonyos elemei már évezredekkel ezelőtt felbukkantak szerte Európában, ezért az MTA nem tehet mást, mint hogy azt feltételezi, a magyarban szervesen összefüggő szóbokrot más nyelvekből, szavanként szedtük össze, az Uráltól elindulva a honfoglalás közben, ill. azóta. Csak hogy egészen tiszta legyen: hivatalos, okleveles, akadémikus nyelvészeink szerint a KARaj szláv eredetű jövevényszó nálunk, a KARám török, német vagy szláv (de semmiképpen sem magyar), a KARima szintén szláv, a KERámia görög, a KERek/KERék viszont finnugor eredetű, a KORc francia, a KORda latin, a KORdon “nemzetközi“, a KORlát “ismeretlen”…
…és itt engedtessék meg nekem egy sort idézni a magyar etimológiai szótárból (kiemelés tőlem):
Korlát: Ismeretlen eredetű. Elsőként ‘KÖRülKERített hely, KARám’ jelentésben adatolható.
Ha ezt aszótárat valódi nyelvészek írták, akkor megeszem a kalapom.
…a KÓRó török, a KORona latin, a KORong szláv, és folytathatnám még napestig.
A mai magyar nyelvészet szerint ez az ábra:
Mi az Uráltól jöttünk, a nyelvünkbe a K-R szóbokor pedig szó szerint mindenhonnan. Volt belőle 3-4 elem a törököknél, ugyanannyi a latinban, szlávban, németben, stb., és itt álltak össze egésszé. Persze egy épelméjű ember, aki nem szenved kretén prekoncepcióktól, rögtön rávágná, hogy ez valószínűleg fordítva történhetett, mivel úgy ezerszer logikusabb: a szóbokor egy nyelvben fejlődött ki, és onnan szóródtak szét egyes elemei a szélrózsa minden irányába. Nyelvészeink ebbe a verzióba viszont a szó legszorosabb értelmében bele sem gondolhatnak, ugyanis nekik azt nem lehet, nem szabad. “Tudománytalan” lenne elgondolkodni, mi van ha. A finnugor eredetet vitatni tilos, és ha onnan jöttünk akkor nem adhattunk át szavakat a latinba évezredekkel ezelőtt. Így viszont az ő elméletükből hiányzik a központi elem, az a nyelv ami eredete és terjesztője volt a K-R szóbokornak. Ezt az ellentmondást a következőképpen oldják fel, és itt a wikipédiát idézem viszonylag hosszabban, a lényeget pirossal kiemelve:
a kör: kör–karika-kerít-kert-kerék-kerek-király-korong-korona-körte-köröm-kürt-kurta-kar–kereplő, gördül-gurul-görbe-görcs-gyűrű, húr–hurok-horog-hordó-hurka – eddig a szókezdő hang grimmi változatossága. Azonban ettől eltérő hangváltozás is megfigyelhető ugyanebben a szóbokorban: a far, forog, ferde, fúr, pörög, pereg szavak szintén körmozgással, vagy köralakkal kapcsolatos szavak.
E szóbokor kifejezetten nemzetközi (vándor) szógyökre épült: Kör (ahol a jelentés nincs kiírva, ott kör) – sumér ḫ.r (poliszemantikus, egyik jelentés-csoportja kör, körbe, stb.), gur, kur (= hajlít, görbít, teker), gar és kar (= bekerít, keret), kurkur (= görbít, görbület), héber kikkar (= korong), etruszk carsi (= korsó), perzsa gard (= körforgás), óind čŗt–kŗt (= fonni és csomózni), tibeti khor, khorlo (= kerék), tadzsik gurd, görög kirkosz (= kör, karika), gurosz (= kerek, guruló) és gyro (= teker, csavar), kyrte (fonadék), latin circulus és circum (körben, valamint corona, carica, curvus, gyrus, cratus, stb.), currit (= keresztül), currus (= szekér – „kerekes”), gurges (= görgeteg), gót gard (= karám), angol circle (továbbá car, curved, stb), német Kreis, Schraube (= csavar), ófelnémet Gurtil (= öv) és Hurd (= fonadék), orosz krug, török küre (= gömb és tekerle (= kerék), ujgur xar, osztják korek (= kerek), finn keri (= kerület) kiereä (= kerek), vogul ker (= körüljár), mongol kürdü, gurbaji (= tekeredik, csavarodik, görbül)
Tehát a térképemet ki kell egészíteni, mert úgy tűnik még több helyről szedtük össze a bokrot. Mondjuk ez a felsorolás nekem különösmód a hunokat juttatja eszembe, talán mert a keltáktól a sumérokon át a mongolokig sokmindent felölel, amihez általában a hun jelző szokott képzettársulni. A lényegen ez viszont semmit nem változtat: itt van ez a “nemzetközi”, “vándor” szóbokor, ami a magyarban többtucat, ha nem többszáz ágat növesztett, más nyelvekben viszont alig néhányat, és azokat is össze-vissza, következetlenül. Sőt, sokszor egyértelműen hamis a kapcsolat – például ha a szláv krám-ot tekintenénk a magyar karám szó eredetének, akkor a hülye ősmagyarok miért egy szatócsbolt, limlom jelentésű szóból faragtak maguknak jelzőt egy olyan KERítésre, amivel az állataikat KERítik KÖRül? A szlávok nem értik a kapcsolatot krám (=szatócsbolt) és a kraj (=valaminek a széle) között, náluk ezeknek semmi köze egymáshoz, se nyelvészetileg, se logikailag. Ugyanez elmondható a góttól a héberen át az oroszig minden egyes nyelvre, kivéve a magyart. A magyarban egy kis logikával tökéletesen megérthető, hogy mi a közös a karám és a karaj, a horog, a karika és a gurul szavakban.
A magyar nyelvtudomány megcsúfolása mellett további tragédia az MTA hülyeségében még az, hogy a nemzetközi nyelvészetet is megtorpedózza. Egy megcáfolt és lehetetlen elmélethez ragaszkodva elutasítják még a gondolatát is annak, hogy más nyelvek esetleg a magyarból vettek át valamit, így amikor a nemzetközi nyelvész szakma kapcsolatok után kutat, a magyar szálat eleve elvarrják. Ha teszem azt egy német nyelvész a Kreis szó eredetét keresi, és véletlenül meg szeretné vizsgálni a magyarból való átvétel lehetőségét, tízből tízszer az MTA-hoz fordul információért, akik elküldik a halál f*szára azzal, hogy a magyarok akkoriban itt sem voltak, finnugorok vagyunk, később jöttünk és mi vettünk át mindent másoktól. Szerencsétlen német nyelvészünk pedig elfogadja ezt, mert hát milyen okon vagy jogon akarná felülbírálni a magyar nyelvvel kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémiát? Tovább keres tehát más kapcsolatokat, és olyan hülyeségekre kell kilyukadnia, mint hogy valami “vándor gyök”. Nem vándor az, csak le van hazudva a térképről a nyelv, amiből származik.
Pedig minden más tudományág – elsősorban is a genetika – arra mutat, hogy bizony őslakosok vagyunk itt, tehát a nyelvünk itt lehetett már évezredekkel ezelőtt is, és a frankoktól a törökökig mindenki átvehette tőlünk a K-R szóbokor egyes részeit. Ha megengedjük a feltételezést, amit a szegedi kutatók vizsgálata is alátámaszt, hogy a hunok rokonai vagyunk/voltunk, akkor a hunok révén a nyelvünk nyugodtan eljuthatott akár Tibetig is. Nincs ebben semmi logikátlan, sőt, nagyságrendekkel ésszerűbb, mint a finnugorista ostobaság.
A K-R szóbokor eredete nem csak a hivatalos magyar, de a nemzetközi nyelvészetben is egy ásító fekete lyuk, amit azzal lehetne betömni, ha visszatennénk a magyarságot és történetét az eredeti helyére. Amíg az akadémia ragaszkodik a finnugor sületlenségekhez, addig e téren nem lehetséges előrelépés.
Zárszóként arról, hogy akkor mi is van valójában a magyar-finnugor rokonsággal. Ahogy már többször is leírtam, minden valószínűség szerint volt valamilyen kapcsolat, épp csak a legkevésbé sem abban a formában ahogy az MTA állítja. Ahogy máshova, úgy a finnugor nyelvekbe is adhattunk át szavakat – ettől a magyar nyelv a legkevésbé sem válik finnugor eredetűvé. A világ összes finnugoristája együtt sem tudja megcáfolni semmilyen ténnyel vagy adattal annak a lehetőségét, hogy a nyelveink kapcsolata az ő oldalukon volt átvétel, részünkről pedig átadás. Ez megmagyaráz minden egyezést és hasonlóságot, ugyanakkor sok más dolgot is, amit a hivatalos finnugor elmélet nem képes (pl. a K-R gyök létét és eredetét). Ilyen értelemben a “mi adtunk át nekik dolgokat és nem fordítva” elmélet mindent tud amit az MTA-féle finnugorista elképzelés, és még jóval többet is. Ennek fényében igen különös, hogy az MTA szakértői ezzel a lehetőséggel egyáltalán nem foglalkoznak – pedig magyar nyelvtudósokként hivatali kötelességük lenne, ha már személyesen nem is érdekli őket.
Aki szakmájaként foglalkozik a magyar nyelvvel, annak a szóbokrok elméletével igen hamar találkoznia kell, és a magam részéről biztos is vagyok abban, hogy hivatalos tudoraink mind egy szálig tisztában vannak az itt leírtakkal. Hirdették ezt már mások is, képzettebb és tanultabb emberek is mint én, de semmi nem számított, a hivatalos álláspontot nem tudták kikezdeni. Sajnos nyilvánvaló, hogy hivatásos nyelvészeink tudatosan és következetesen hazudnak, mert annyira hülyék nem lehetnek, hogy elhiggyék a saját aberrált elméleteiket a vándor gyökökről és egyéb marhaságokról. Aki képes olyasmit a felnövekvő magyar gyerekeknek tananyagként kiadni, hogy a girbét a németektől vettük, a gurbát a törökből, a görbét meg a latinból, az nem ostoba, hanem a magyar nyelv tudatos ellensége.
https://deansdale.blog.hu/2017/10/21/miert_nem_finnugor_nyelv_a_magyar
Amit eltitkolnak előled a magyar nyelvről
2018.05.28
Szókincsünk nagy részéről azt állítják, hogy jövevényszó, azaz más népektől vettük át azokat. Nagyjából olyan ostoba módon, hogy a ker-t török, a ker-t-ész szláv, a ker-ít-és német, a ker-es latin, a ker-ék pedig ismeretlen eredetű szó. Minden lehet, csak magyar nem.
Pedig, ha józan ésszel belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy nem mi vettünk át mástól szavakat, hanem mindenki más tőlünk tanulta azokat. Nem azt mondom, hogy a mi őseink tanítottak beszélni más népeket, csak annyit, hogy átvettek tőlünk bizonyos szavakat, csak sajnos nem rendszerezetten, s ezért a magyarhoz képest ésszerűtlenül, alacsonyabb minőségben gondolkodnak a világ dolgairól. Ez meg is látszik a “modern ember” természethez és más, “alacsonyabb rendű” népekhez való viszonyában. Szótárukban semmi sem azt jelenti, ami annak a dolognak a valós tartalma.