Írta: Szabó Gábor
A tudomány jelen állása szerint az eseményhorizont a fekete lyukak körülötti tér azon határfelülete, ahol a szökési sebesség éppen a fény sebességével egyezik meg. Az eseményhorizonton belülről semmi sem szabadulhat ki, hiszen semmi nem képes a fénynél gyorsabban haladni.
Mivel jelen elméletek szerint az eseményhorizonton a szökési sebesség a fényével azonos és az általános relativitáselmélet alapján fénysebességnél nem telik az idő, ezért bármi is essen a fekete lyukba, annak a képe elvileg örökre ott maradna az eseményhorizonton. A behulló anyag a lyukhoz közeledve rendkívül magas hőmérsékletre felizzik, ezért képe legfeljebb egy fehéren izzó folt lenne. De ha nem is a képe, de a fénye, az ott marad az eseményhorizonton.
Álláspontom szerint az eseményhorizont nem az a határfelület, ahol a szökési sebesség a fényével egyezik meg, hanem az a határfelület, ahol a lyuk tömege megállítja az időt. Az eseményhorizonttól nem azért nem távozik fény, mert a gravitációs vonzás meghaladja a fénysebességet, hanem azért, mert azon a felületen áll az idő. Az álló időben nincsen mozgás sem. Ezért az az abszurd állapot állhat elő a szingularitás következtében, hogy a fotonok ott állnak az eseményhorizonton, a fekete lyuk erősen fénylik, ámde ez a fényesség kizárólag akkor látható, ha belemerülünk az eseményhorizontba. Ugyanis a foton nem tudja elhagyni a felületet, az álló idő miatt, amely ellehetetleníti a mozgásukat.
Ezért kimondható, hogy a fekete lyukak az Univerzum legfényesebbnek látszó objektumai lennének, ha a fotonok mozogni lennének képesek. De mivel állni kényszerülnek, ezért az Univerzum legsötétebb objektumai a fekete lyukak.
Egy nem forgó fekete lyuk sugarát, amit Schwarzschild-sugárnak neveztek el, egy naptömegnyi anyagra nézve kb. 3 km-nek számoltak ki. Ez az érték a fény szökési sebességéből adódik. Ha viszont a fotonokat nem a gravitáció, hanem az idő állása állítja meg, akkor a fekete lyukak szilárd felszínének sugarát is újra kell számolni, ennek a gravitációs értéknek megfelelően.