Kati műhelye Cím: Shloset Bne En Harod 31, Beer Sheva
Prókay Szilvia/ujkelet.live
Süt a nap a vonatomra. Szép idő lesz. Ahogy siklik Tel-Avivból Beer Sheva irányába, úgy siklik egyik gondolat a másikba a fejemben. A partközeli homokbuckás tájban a szokásos fehérfalú kockaházas települések és ipartelepek váltják egymást. Majd ciprus- és píneafa-ligetek következnek. Szép ez, akárhogy is. Elképzelem, hogy jobbra a tenger, balra Izrael földje a kék ég és a ragyogó nap alatt, és boldognak érzem magam. Jó vonatra szálltam, mert egy óra alatt elérjük Beer Shevát.
Amint kilépek a pályaudvar kapuján, meglátom Katit. Ezelőtt csak egyszer találkoztunk, s rögtön felajánlotta, hogy látogassak el hozzájuk – megmutatja a várost. Megöleljük egymást és máris örülök, hogy itt vagyok.
– Talán nézzük meg először a beduin piacot! Jó, hogy ma jöttél, mert csütörtökönként szokott lenni.
Nem kell sokat gyalogolni a pályaudvartól. A piac az Ecserire vagy a kőbányaira emlékeztet, de itt sokkal több féle a nép. Elsősorban a nők kinézete és viseletei! Mindenféle bőrszín és haj, már ha látszik, mert vannak kendő nélküli, különleges afrikai módra fésült feketék, míg másoknál a kendők hossza, tekerési módja, színei is nagyon különbözőek, és az is, hogy mennyire takarnak. Sok teljesen betakart feketeruhás nő is közlekedik. Vannak, akik ahol nem fed a fátyol, a szemük körül befestik magukat, hogy ne lehessenek felismerhetők.
Kati magyarázza, milyen sok népcsoport és szokás él egymás mellett Beer Sheván. A XVI-XIX. század között elnéptelenedett, még a környező beduin törzsek által is elkerült település a török és brit időkben csak rendőrségi-katonai ellenőrző pontként szolgált. Izrael megalakulása után kelt újból életre és vált a Negev fővárosává. Az utóbbi 20 évben a város lakossága megduplázódott és mára mintegy 200 ezer fő, melyben többséget alkot a különféle arab területekről érkezett, ill. az orosz népesség. Beer Shevát a bevándorlók városának is nevezhetjük.
Átmegyünk az út túloldalára az állandó piacra. Óriási területen minden megtalálható, ami a hétköznapi élethez szükséges a maga keleties színeivel, zsúfoltságával, zajaival, szagaival. Mindig itt volt a piac, s innen kezdődik az óváros területe. Felmegyünk a sétáló utcán. A város eredeti arculatát csak néhány ódon kétszintes ház mutatja. Az alsó szinteken ma is működnek üzletek, de a felső lakószintek zsalugáteres ablakai már elhagyatottan néznek az utcára, ahol csak egyik-másik falafelesnél van forgalom. Megnézzük a római kori vízvezetéket imitáló kutat, majd Kati elvezet a régi török mecsethez és a mellette álló városi művészeti múzeumhoz, amely eredetileg az oszmán török és a brit uralom idején a kormányzó házaként, ’49-től polgármesteri hivatalként működött. A szépen felújított épületek parkjában Kati arról mesél, hogy a ’48-’49-es nagy betelepülési hullám után Beer Sheván meghatározó volt a magyar közösség. Amikor még kb. 22 család/egyéni telepes lakott itt, akkor nagyrészük magyar volt vagy tudott magyarul, és az egyikük volt a “városi rendőr”. Ebédidőben csak kirakott egy cetlit magyarul a rendőrség ajtajára: “Ebédelni mentem, majd jövök”.
– Benneteket mi hozott ide? – s rátérünk arra, ami miatt valójában jöttem, hogy megismerjem egy nemrégiben betelepült magyar család történetét.
– Budapesttől 100 km-re, a Vértesben laktunk. A környéken nem találtam a végzettségeimnek megfelelő munkát. Ingáznom kellett volna 80 km-t oda-vissza, ami a helyi közlekedési viszonyok miatt a munkával együtt az egész napot igénybe venné. Nekem viszont a családról is gondoskodnom kell – három kamaszkorú fiú mellett sok a tennivaló. Férjem mindig elfoglalt a saját műhelyében. Ő úgy érezte, hogy az országban nő a bizalmatlanság az emberek között, zavarta a társadalomban a megosztottság és az idegengyűlölet, ill. a rasszizmus, amit közvetlenül, a falunkban is tapasztaltunk.
Engem ez kevésbé foglalkoztatott, mégis az, hogy külföldön kellene megpróbálni folytatni az életünket, először bennem fogalmazódott meg. Egy intuíció volt, amit annyira erősen éreztem, hogy meg kellett osztanom Ferivel. Férjem Beer Sheván született, szülei korábban vándoroltak ki, ám kétszer is úgy alakultak a körülmények, hogy vissza kellett térnie Magyarországra. Először még kisgyermekkorában, később ifjú éveiben, amikor már saját akaratából szintén élt néhány évet Izraelben. A szíve mindig visszahúzta. A legidősebb fiunk épp érettségizni készült egy pesti gimnáziumban és Izraelben akart egyetemre menni. Így döntöttük el, hogy – most már velünk, a családdal együtt – újra Eretz Izrael lesz a célpont, bár addig mi az országot csak jószerivel férjem elragadtatott meséiből ismertük. 2015. elején határoztunk, de augusztusban a költözés mégis hirtelennek tűnt nekem. Nem volt egyszerű otthagyni a megszokott környezetet, kiválasztani, hogy mi maradjon, és mi jöjjön az új életünkbe.
– Hogyan kerültetek Beer Shevára?
– Először Ashkelonban töltöttünk fél évet. Ott egy pici lakást tudtunk csak bérelni és igen zsúfoltan éltünk, de tetszett a tenger közelsége. Férjem azonban ide, a szülővárosába akart visszatérni, és végül sikerült egy számunkra megfelelő lakást találni a legjobb helyen, a városközpontban.
Közben kikanyarodunk az óvárosból és Kati rámutat egy virágboltra, amihez kis kertészet is kapcsolódik.
– Ez Rachel üzlete! – Bemegyünk, és Kati magyarul köszönti a bolt tulajdonosát.
Rachel második generációs izraeli, az ő szülei is a háború után vándoroltak ide. Jól beszél magyarul, pedig mint mondja, nem gyakorolja. Mivel nem szeret utazni, Magyarországra sem jár, de a gyerekei már többször voltak. A magyar gyökerű, született izraeli és az izraeli létet próbálgató született magyarországi asszony szót vált néhány további ismerősről, akikkel még lehet itt magyarul is érintkezni. Katinak éppen az a problémája, hogy kevés lehetősége van gyakorolni a hébert. A kezdeti néhány hónapos ulpán nem elég ahhoz, hogy valóban belejöjjön a nyelvbe, az üzletekben oroszul szólnak hozzá, a szomszédai is egy idős magyar házaspár. Szeretne egy saját műhelyt kialakítani és a már itt is többek által magas színvonalúnak ítélt munkájával, a könyvkötészettel foglalkozni. De a kapcsolatok kialakításához is jobban meg kell tanulnia héberül.
– Mi az, ami más itt, mint amire számítottál? Mi okoz nehézséget?
– Feri mindent idillinek festett le számunkra. Ehhez képest az élet itt egyáltalán nem olyan könnyű. Kicsit zavar, hogy az emberek nem olyan udvariasak, mint otthon. A hivatalokban nehézkes és bizonytalan az ügyintézés. Tülekedni, erőszakosnak lenni – nem az én mentalitásom. Általában nincs olyan tisztaság, no és nekem hiányzik a magyarországi táj. A két kisebb fiúnak az iskolában is lassan megy a hébertanulás, mert az osztálytársaik 90%-a orosz. Előbb tanulnak meg oroszul, mint héberül. Nem baj, az is valami. És egyértelműen maradni akarunk mindannyian.
Közben elsétálunk még Ábrahám kútjához, amit, mint turistának látnom illene, lévén Beer Sheva jelentése „hét forrás”, ill. az Izsák és Abimelek esküjéről szóló bibliai történet alapján „az eskü forrása”. Sajnos nem jutunk be a kutat körülvevő épületbe, mert a látogatáshoz előzetesen be kell jelentkezni. Sebaj – gondolom – úgyis fogok még jönni ide, új barátaimhoz.
Esteledik és hazamegyünk Katiékhoz, ahol találkozom a három fiúval.
A legnagyobbat, a katonát kérdezem ugyanarról, mint Katit – milyenek az itteni tapasztalatai az előzetes elképzeléseihez képest. Ő viszont azt fogalmazza meg, mi az, ami jobban tetszik neki, mint Magyarországon. Az emberek közt nagyobb a bizalom, az összetartás és segítőkészség. Ezt tapasztalja a katonaságnál is. A katonának kötelessége segíteni mindenkinek, aki arra szorul. No, ez egybevág az én tapasztalataimmal és véleményemmel. Amikor a tel-avivi állomáson megkérdeztem egy katonafiút, aki hatalmas mordállyal állt mellettem a peronon, hogy melyik vonatra érdemes szállnom, kedvesen és segítőkészen válaszolt angolul. A tömegközlekedési eszközökön mindig megfigyelem, hogy még csúcsforgalomban is, miközben az emberek kígyózó sorban várnak az első ajtónál, hogy feljussanak a buszra, ha megjelenik egy idősebb utas, a fiatalabbak azonnal ugranak fel a helyükről, hogy átadják. Nem is tudom, hol udvariasabbak az emberek – én ezt Magyarországon nem tapasztalom.
A kedves – három fiúval mindig élénk – családi körben elfogyasztunk egy finom, – a magyarországi ízeket idéző – káposztalevest és süteményt, azután rohannunk kell, hogy elérjem az esti vonatot visszafelé. Kijönnek velem a pályaudvarra. Amikor búcsút intek nekik, tudom, hogy kapcsolatom velük is megmarad. Gyönyörű napom volt és ismét csodálatos embereket ismertem meg. A nap emlékei elkísérnek a shabbatra hazaigyekvő katonákkal teli vonaton.