Az új törvény szerint akár hét hónapos magzatok is abortálhatók lesznek Észak-Írországban 2019. október 22. | 19:10

Szerző: Balogh Gábor

Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek házassága elől is elhárulnak a jogi akadályok — írja az MTI. Az új szabályozás a világ egyim legliberálisabb terhességmegszakítási törvénye született meg. 

E radikális változások jogi alapját a londoni parlament teremtette meg még júliusban. A brit törvényhozás akkori határozata hétfő éjfélig adott határidőt a csaknem három éve nem működő észak-írországi parlamentnek arra, hogy ismét összeüljön és döntsön saját hatáskörében e két jogi kérdésben.

A felekezeti hatalommegosztáson alapuló észak-írországi önkormányzatiság 2017 januárjában omlott össze, miután az addig koalícióban kormányzó két legnagyobb katolikus és protestáns erő, a Sinn Féin és a Demokratikus Unionista Párt (DUP) között több politikai és jogi kérdésben áthidalhatatlannak bizonyult ellentétek merültek fel. Ezek miatt nem sikerült hétfő éjfélig sem újraindítani a belfasti parlament munkáját, így keddtől érvénybe lépett a brit parlament által hozott törvényi szabályozás.

A brit kormány a tervek szerint jövő márciusig dolgozza ki az új észak-írországi abortusztörvény végrehajtási és gyakorlati részleteit, és addig az észak-írországi nők továbbra is Angliában tudják elvégeztetni a terhességmegszakítást, de keddtől már nem fenyegeti őket ezért jogi eljárás hazatérésük után sem.

Észak-Írországban – amely nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt – a most hatályon kívül helyezett helyi törvények még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedték az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderül, hogy olyan súlyos fejlődési rendellenességekkel jön a világra, amelyek reménytelenné teszik életben maradását.

Az illegális abortuszért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható volt Észak-Írországban. Becslések szerint évente átlagosan ezer nő utazik Észak-Írországból Nagy-Britanniába terhességmegszakítás végett. Az 1967-ben kelt nagy-britanniai abortusztörvény a terhesség 24. hetéig engedélyezi az abortuszt, de e jogszabály hatálya eddig nem terjedt ki Észak-Írországra.

Most azonban sikerült egy mozdulattal átlendülni a ló másik oldalára. Az új törvény értelmében a terhességet 

az égvilágon bármilyen indokkal meg lehet szakítani. 

(Magyarországon is gyakorlatilag ez a helyzet, ám legalább a törvény betűje szerint “súlyos válsághelyzetet” kell igazolni a beavatkozás engedélyezéséhez.)

Komoly felháborodást keltett az is, hogy a terhességet nagyon hosszú ideig, a várandósság 28. hetéig meg lehet szakítani. A brit szabályozás a 24. a magyar a 12. (18 éven aluli anya esetében a 18. hétig) engedélyezi a a nő akaratából végrehajtott abortuszt.

A 28. hét a hetedik hónapot jelenti.

Egy ilyen korú koraszülöttet már életben lehet tartani a méhen kívül is.

Az új törvény értelmében, ha a magzat túléli a terhességmegszakítást 

orvosi segítséget nem kell nyújtani neki. 

Az új törvény lehetőséget az ikerabortuszra, vagyis az iker magzatok valamelyikének elpusztítására is. 

A Euronews tudósítása szerint az Amnesty International kampányfőnöke üdvözölte az új jogszabályokat. “Ezzel véget ért az egyenlőtlenség és a diszkrimináció az azonos nemű párok, valamint az abortusz-tilalom miatt szenvedő nők számára” – mondta.

A britpárti Demokratikus Unionista Párt (DUP) képviselője azonban úgy nyilatkozott:

“Ez egy nagyon szomorú nap. Tudom, hogy sokan ma ünnepelni készülnek, De azt üzenem nekik; gondoljanak azokra, akik szomorúak, mert úgy érzik, ez sérti az emberi méltóságot és az emberi életet – mondta Arlene Foster.”

https://alfahir.hu/2019/10/22/eszak_irorszag_abortusz_abortusztorveny