Küszöbön a Föld pólusváltása, és ennek katasztrofális következményei lehetnek

Egyre több tudós véli úgy, hogy az északi és déli pólus megcserélődésének küszöbén állunk: a Föld mágneses mezője látványosan változik, ez a folyamat pedig nemcsak az élővilágot befolyásolhatja, de az emberiség technológiai fejlődésére is jelentős hatással lehet – ez derül ki abból a cikkből, ami az Astronomy.com csillagászati portálon jelent meg.

Egészen bizarr dolog történik a Föld mágneses mezőjével; az elmúlt kétszáz évben látványosan gyengül, a mágneses északi pólus (ami nem összekeverendő a földrajzi északi pólussal) pedig fokozatosan a kanadai sarkvidékről Szibéria irányába tolódik. Ez az eltolódás az elmúlt évtizedekben igencsak felgyorsult, sebessége mára eléri az évi 48 kilométert. Felmerül tehát a kérdés, a jelenség következtében megcserélődhet-e a mágneses északi és déli pólus?

Bolygónk mágneses mezőjét a felszín alatt 2896 kilométer mélyen található olvadt, folyékony vasmag áramlása tartja fenn. E túlhevült folyadék elektromos áramot generál, ami elektromágneses teret hoz létre. Hogy a pólusváltást pontosan mi idézi elő, nem tudni, azt azonban a bolygódinamikát vizsgáló számítógépes szimulációk kimutatták, hogy a folyamat spontán megy végbe. Hasonló figyelhető meg a Napnál, amelynek mágneses mezője 11 évente fordul meg.

A Föld mágneses tere nagyjából 4 milliárd évvel ezelőtt jött lére, az azóta eltelt idő alatt az északi és déli pólus több alkalommal is megcserélődött.

AZ ELMÚLT 2,6 MILLIÁRD ÉV ALATT A MÁGNESES MEZŐ TÍZ ALKALOMMAL IS MEGFORDULT – MIVEL A LEGUTÓBBI ILYEN ESEMÉNY 780 000 ÉVVEL EZELŐTT KÖVETKEZETT BE, A SZAKÉRTŐK SZERINT SZÁMÍTANI LEHET ARRA, HOGY ÚJABB PÓLUSVÁLTÁS ELŐTT ÁLLUNK.

A mágneses tér feltérképezése

A forró, olvadt kőzetanyag lehűlésével a benne lévő vas a mágneses térhez igazodva ismét mágnesessé válik. Ezeket a vulkanikus kőzeteket tanulmányozva a kutatóknak sikerült részletesebben feltérképezniük az ősi mágneses tér viselkedését, beleértve annak gyengülését, erősödését, illetve pólusváltásait is.

A mágnesesség közelmúltbéli változásairól azonban pontosabb képet adnak bizonyos régészeti leletek; amikor őseink egy vasból készült tűzhelyet vagy kemencét megfelelő hőmérsékletűre hevítettek, akkor annak mágnesessége a hűlés során a Föld mágneses terével hangolódott össze.

AZT A PONTOT, AMINÉL EZ BEKÖVETKEZIK, A TUDOMÁNY CURIE-PONTNAK KERESZTELTE EL.

A tanulmányokba még annak a vaskori jeruzsálemi építménynek a padlómaradványait is bevonták, amit a babiloni megszállók Kr.e. 586-ban perzseltek fel.

Az ősi eszközök vizsgálata ugyanakkor rendkívül nehéz, és ez főként arra vezethető vissza, hogy mágnesességük az elmúlt évezredek alatt erősen gyengült – olyan mértékben, hogy már az iránytű mutatóját sem tudják megmozdítani.

TOVÁBB BONYOLÍTJA A HELYZETET, HOGY HA EGY VASTARTALMÚ TÁRGYAT TÖBBSZÖR MELEGÍTETTEK ÉS HŰTÖTTEK, AKKOR TÖBB KÜLÖNBÖZŐ MÁGNESES MINTÁZAT IS ÁTFEDÉSBE KERÜLHETETT EGYMÁSSAL.

Végül, de nem utolsósorban csak azok a tárgyak tekinthetők megbízhatónak, amiket a melegítés és hűlés helyéről nem mozdítottak el.

A nehézségek ellenére a kutatóknak sikerült pontosabban megismerniük a Nyugat-Európa és Közel-Kelet mélyén található mágneses tér közelmúltbéli változásait.

Mivel járhat az északi és a déli pólus megcserélődése?

Ezt a kérdést a tudósok még a korábbi leletanyagok vizsgálatával sem tudják megválaszolni, vannak viszont elméletek, és ezek sajnos nem sok jóval kecsegtetnek.

Az élővilág egészen biztosan megszenvedné a változást, számos állatfaj ugyanis kifinomult érzékszerveivel a mágneses mezőt használja tájékozódáshoz. Ilyen faj például az álcserepes teknős, aminek fiatal példányai döbbenetes, több mint 14 ezer kilométernyi utat tesznek meg: útjuk során az észak-atlanti meleg tengeráramlást követik, Floridából indulva keletnek veszik az irányt, majd Európa partjainál délre fordulnak, végül Észak-Afrika és Dél-Amerika között szelik át újra az óceánt, és északnyugatnak tartva érnek vissza Floridába. Tájékozódásukhoz nélkülözhetetlen a mágneses mező erősségének és irányának érzékelése.

A mágneses tér egyfajta védőpajzsként is szolgál, megvédi a Földet a Napból származó töltött részecskék és az űr mélyéről érkező kozmikus sugarak káros hatásaitól.

MIVEL A PÓLUSVÁLTÁS A MÁGNESES MEZŐ GYENGÜLÉSÉVEL JÁR, A PAJZS HATÉKONYSÁGA IS CSÖKKENNI FOG.

Habár a szakértők az elmúlt évek kutatásai során összefüggéseket találtak a pólusváltások és a tömeges kihalások között, egyelőre nem valószínű, hogy az emberiség létét veszélybe sodorná egy ilyen esemény, technológiánkra viszont minden bizonnyal jelentős hatással lenne.

Célkeresztben a műholdak

Napjainkban az élet számos területén nélkülözhetetlenek a mesterséges műholdak; ezeket használjuk a navigációhoz, a televíziós közvetítésekhez, az időjárás előrejelzéshez, a kommunikációhoz, a környezet figyeléséhez. A mágneses tér védelme nélkül a műholdak működését súlyosan zavarnák a kozmikus sugarak és napkitörések.

HOGY MI VÁRHATÓ, JÓL MUTATJA AZ ATLANTI-ÓCEÁN DÉLI RÉSZÉN MEGFIGYELHETŐ ÚGYNEVEZETT DÉL-ATLANTI ANOMÁLIA.

Ez egy nagy kiterjedésű „folt”, amely Chilétől egészen Zimbabwéig húzódik. A mágneses mező a Föld ezen kiterjedt részén különösen gyenge, olyannyira, hogy az már most zavarja az ide tévedő műholdakat.

Egy elveszett égitest lehet a felelős a pólusváltozásért?

Több közelmúltban lezajlott kutatás szerint valószínű lehet, hogy a mágneses mező változásait egy olyan törpebolygó maradványa okozhatja, ami egykor a fiatal Földbe csapódott; a teória alapján a Theia 4,5 milliárd éve ütközhetett bolygónkkal, a kirepülő törmelékből pedig létrejött égi kísérőnk, a Hold.

Amennyiben a kozmikus karambol megtörtént, úgy a Theia maradványai a Föld mélyén kell, hogy rejtőzzenek. Néhány éve kutatók egy csoportja két óriási kőzetréteget fedezett fel a felszín alatt, ezek egyenként egymilliószor nagyobbak a Mount Everestnél, és sűrűbbek, valamint forróbbak, mint a földköpeny többi része. A szakértők szerint a két kőzetréteg a Theia maradványai, és nagy valószínűséggel zavarják az olvadt vasmag áramlását – gyengítve a mágneses mezőt az Atlanti-óceán déli régiójában.

Nagyon sok függ attól, hogy a pólusváltás milyen gyorsan fog lejátszódni, ha lassan, akkor könnyebb lesz az állatvilágnak alkalmazkodni, és nekünk is jut időnk arra, hogy technológiánkat a várható változásokhoz igazítsuk.

(Astronomy.com) https://www.origo.hu/tudomany/20210920-kuszobon-az-eszaki-es-a-deli-polus-megcserelodese-erre-kell-szamitania-az-emberisegnek.html

Valami furcsa dolog történik a Föld mágneses mezejével. Az elmúlt 200 év során lassan gyengült és eltolódott a mágneses északi pólus (ahová az iránytű mutat, nem összetévesztendő a földrajzi északi pólussal) a kanadai sarkvidékről Szibéria felé. Az utóbbi évtizedekben azonban ez a lassú elmozdulás dél felé felgyorsult – évente akár 48 kilométeres sebességet is elérve. Lehet, hogy egy geomágneses fordulat küszöbén állunk, amikor a mágneses északi és déli pólus helyet cserél? – kezdi cikkét az Astronomy.com.

Nem lenne példanélküli a bolygó történetében a változás: csak az elmúlt 2,6 millió év alatt tízszer változott a mágneses mező – és mivel a legutóbbi fordulat 780 000 évvel ezelőtt történt, egyes tudósok szerint már régóta esedékes egy újabb. A megfordulások azonban nem kiszámíthatók, és semmiképpen sem periodikusak. Ennek oka, hogy a Föld mágneses mezejét a bolygó magjában, mintegy 2896 km mélyen a lábunk alatt található olvadt vas konvekciója (a hőmérséklet és sűrűség különbség miatt kialakuló áramlás) hozza létre. A túlhevült folyadék elektromos töltése elektromágneses mezőt hoz létre, ami kiszámíthatatlanul változik. Bár a pólusváltást előidéző folyamatok viszonylag kevésbé ismertek, a bolygódinamika számítógépes szimulációi azt mutatják, hogy a pólusváltások spontán módon jönnek létre. Ezt támasztja alá a Nap mágneses mezejének megfigyelése is, amely körülbelül 11 évente fordul meg.

https://www.napi.hu/tech/fold-geomagneses-mezo-navigalas-eszaki-polus-valtozas.736720.html