2023.01.06
József Felföldi
Három-négy éve jártam egy gombatermesztő és csomagoló üzemben az ország déli felében. Már akkor meglepett, hogy nem volt magyar munkás a gyárban, vietnámiak és ukránok dolgoztak csak ott. Azt felelték a kérdésemre, hogy magyarok nem vállalják ezt a munkát – ennyiért. A külföldiek kaptak egy kis szobát (odút) a helyi szállodában, amiért nem kellett fizetniük. Nem akarok valótlant állítani, de úgy emlékszem, valamennyi étkezést is biztosítottak a számukra.
A legtöbbjük adta haza a fizetése nagy részét, családosok voltak, a minimumot költve eltengődtek itt.
Már akkor is értetlenül álltam az egész előtt. Mert a magyaroknak is kellene a munka. De ők is ezt csinálják, mint ezek a vendégmunkások, csak tőlünk nyugatabbra mennek, ahol meg az ő munkabérük bagó a helyi lakosokéhoz képest.
Tény, hogy minden nagy beruházásnak megvannak a maga nagy nyertesei és vesztesei, és az is igaz, hogy minden éremnek két oldala van, így ami az egyiknek veszteség, az a másiknak az évszázad lehetősége.
Éppen ezért olyan nehéz megítélni a debreceni gigaberuházás, a BMW gyár építését és azt a várható jövőt, amit ez a projekt hozhat a városnak, ahol én magam is élek.
Néhány éve még arról lelkendeztem itt az oldalon, hogy micsoda lehetőség Debrecen számára az új autógyár. Jöttem-mentem, az autópályáról letérve az éppen csak induló terepmunkák mellett, s újra meg újra nagyot dobbant a szívem, mikor a várható változás előhírnökét megláttam. Persze nem csak én voltam így ezzel. Emberek tízezrei terveztek egy jobb, fényesebb jövőt a nagy beruházás kapcsán.
Van, aki a vállalkozását akarta bővíteni, gazdagítani a gyár farvizén evezve, más teljesen új szolgáltatásokat eszelt ki, voltak, akik ingatlanba fektettek, s akadtak, akik egy jobb munkalehetőségben bíztak.
Azt, hogy ezek a remények szertefoszlottak, nem mondhatom, hiszen nincs még gyár, lassan halad az építkezés is. A jövő így nyitott kérdés marad. Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy sokan megtalálják majd a számításukat a gyár működéséhez, működtetéséhez kapcsolódóan, s hogy azok a debreceniek sem szenvednek majd hátrányt a beruházás miatt, akik sem munkát, sem vállalkozási lehetőséget, sem plusz bevételt nem remélnek a BMW gyártól.
Tehát ebben reménykedem. Ennek a bejegyzésnek az apropóját mégis az az apró kis hang adta, amely azt súgja a fülembe: „itt még baj lehet”.
Néhány hete robbant ki a botrány a helyi városvezetés és az ellenzék között, mikor felmerült a kérdés, „vajon honnan érkezik a munkaerő a BMW gyár építési területére”.
A tervek szerint több ezer külföldi (török és pakisztáni) munkavállaló jön majd Debrecenbe, hogy aztán beláthatatlan ideig az építkezés mellett éljenek úgynevezett konténer városokban.
Csak, hogy az arányokkal tisztában legyünk: a Hajdú-Bihar megyében található 82 település közül 38-nak kevesebb mint 2000 fő a lakossága. Tehát az a sátortábor, amit Debrecen határába terveznek, nem egy apró, elhanyagolható dolog, hanem egy olyan gyűjtőtégelye a külföldi vendégmunkásoknak, mely jelentősen túlmutat a megyénk településeinek egy meghatározó hányadán.
Hiába a konténer városban él majd ez a „pár ezer munkás”, mégis óhatatlanul részesei lesznek Debrecen vérkeringésének. Igen, akarva akaratlanul a közösség részei lesznek. Boltba járnak, szórakoznak a szabadnapjukon, beülnek a kedvenc gyorsbüfénkbe.
Félreértés ne essék, nekem ezzel nincs bajom, de vajon az az ország fel van erre készülve, amelyik az utóbbi években az idegenellenességet úgy tűzte fel hajója árbócára, hogy azt jól lássa mindenki, aki csak felénk jár.
A kormányunk az idegen kultúrákkal szembeni óvatosságra, és a kultúra-keveredés veszélyeire hívja fel a figyelmet. A határokon százezreket fordítanak vissza, de azzal senkinek nincs baja, hogy idegenek ezrei költöznek az ország második legnagyobb városának határába? Gondolom, nem mindegy, mit és kit kell elfogadni. A „migránst”, aki egy jobb élet reményében indult útnak a hazájából, vagy a „munkást”, aki ugyanezzel a céllal volna ebben a 10 milliós népességű országban 2000 olyan életerős ember, aki érkezik, csak van egy főnöke, aki kiközvetíti őt mint olcsó és a végtelenségig kizsigerelhető munkaerőt.
Vajon nem lett be tudott volna állni a BMW gyár építkezésére dolgozni?
Dehogynem!
Csak annyi a különbség, hogy a magyar munkavállaló egy fokkal emberségesebb feltételeket és kétszer-háromszor annyi fizetést kért volna, mint a pakisztáni munkás.
Értem én, a költséghatékonyság fontos. De tudjátok mi a legnagyobb baj? Hogy később ugyanez a török vagy pakisztáni munkás áll majd a soron. Mert olcsóbb, mert nem olyan problémás, miközben kifelé azt kommunikálja majd a PR gépezet, hogy a külföldi munkaerő bevonását a jelentős munkaerőhiány indokolja.
Lenne itt dolgozó bőségesen, csak meg kellene fizetni! S végső soron az tudna igazi lendületet adni a városnak és az országnak, ha egy újonnan megépülő gyár a magyar embereknek adna valós és tisztes megélhetést!
Felföldi József: A Felföldi Kft. alapítója. Motivációs ötletgazda.
Aktív író és innovációkereső.
CANDYman. Forrá