A dinoszauruszok együtt éltek az emberrel a Földön – 33500 éves Triceratops szarvat találtak a régészek, ami ezt bizonyítja

A Montana állambeli Dawson megyében egy Triceratops homlok szarvát fedezték fel, aminek a korát 33500 évben határozták meg, ami kétségbe vonja az a nézetet, hogy a dinoszauruszok körülbelül 65 millió évvel ezelőtt kihaltak. A lelet radikális módon azt sugallja, hogy a korai emberek egykor együtt járták a Földet ezekkel a félelmetes hüllőkkel sok ezer évvel ezelőtt.

A Triceratops homlok szarvát 2012 májusában tárták fel és a Glendive Dinoszaurusz és Fosszília Múzeumban tárolták. A Paleochronology Csoporttal 2005 óta együttműködő múzeum geológiai, paleontológiai, kémiai, mérnöki és oktatási tanácsadói elküldtek a Triceratops homlokszarvának külső részéből vett mintát a Paleochronology Csoport vezetője, Hugh Miller kérésére annak érdekében, hogy szén-14-es kormeghatározást végezhessenek rajta.

Miller a mintát a Georgiai Egyetem Alkalmazott Izotóp Tanulmányok Központjának küldte el. A mintát a laboratóriumban két részre osztották, melynek kollagén részét 33570 ± 120 évesre becsülték, a csont bioapatit részét pedig 41010 ± 220 évre datálták. Miller elmondta, hogy mindig szükséges, hogy a szén-14 kormeghatározást a minta több részén elvégezzék, hogy minimalizálják a hiba lehetőségét.

A Triceratops név “háromszarvú arc“-ot jelent, amely a növényevő Ceratopsidae dinoszaurusz nemzetséghez tartozott, amelyről azt mondják, először a késő kréta korszak késő maastrichti szakaszában jelent meg, mintegy 68 millió évvel ezelőtt a mai Észak-Amerika területén, és a kréta-paleogén kihalási esemény során halt ki 66 millió évvel ezelőtt. Azonban a Paleochronology Csoport kutatói, akik a “tudományt érintő anomáliákkal” kapcsolatos kutatásokat végeznek azt állítják, hogy a dinoszauruszok nem haltak ki sok millió évvel ezelőtt, és vannak olyan bizonyítékok, amelyek szerint még 23000 évvel ezelőtt is életben voltak.

Triceratops-homlok%2Bszarv%2B33%2Bezer%2

Egészen a közelmúltig a szén-14 kormeghatározást soha nem használták a dinoszaurusz csontok tesztelésére, mivel az elemzés csak 55000 évig megbízható. A tudósok soha nem gondolták, hogy teszteket végezzenek, mivel a dinoszauruszok általában 65 millió éve kihaltak a fosszíliák feletti vagy alatti vulkanikus rétegek radiometrikus felmérése szerint, amely a Paleochronology Csoport szerint “komoly problémákat és feltevéseket eredményezett“. (1)

Az évek során világossá vált, hogy a paleontológusok nem csak elhanyagolták a dinoszaurusz csontok szén-14-es tartalomra vonatkozó tesztelését, de nem is voltak erre hajlandóak. Általában egy jó tudós kíváncsi lesz a fontos fosszilis csontok korára,” – mondta Miller.

A Triceratops szarv analízisének eredményei nem egyedülállóak. Miller szerint számos szén-14 tesztet végeztek dinoszaurusz csontokon, és meglepő módon mindegyik kora több ezer év volt az évmilliók helyett.

A Paleochronology Csoportot 2003-ban szerveztem meg a fosszilis fa és dinoszaurusz csontok tekintetében meglévő űr kitöltése érdekében, mivel kíváncsi voltam a szén-14-es korukra. Ezért használtuk a szén-14-es kormeghatározást, hogy megoldjuk a rejtélyt, miért léteznek lágyrészek és dinoszaurusz ábrázolások világszerte. A modellünk előrejelzése szerint a dinoszaurusz csontokban jelentős mennyiségben található szén-14 izotóp, és valójában 22000 és 39000 éves tartományban mozog a koruk.

Ez a lelet ellentmond a paleontológusok és geológusok általános nézeteinek, akik azt állítják, hogy a dinoszauruszok a 220 millió és 65 millió évvel ezelőtti kor között éltek a mezozoikum korszak alatt, és azt állítják, hogy a Homo sapiens csak mintegy 200 ezer évvel ezelőtt jelent meg a középső pleisztocén, a közép paleolitikus (Eurázsia), vagy a középkőkorban (Afrika).

Viszont azok az emberek, akik hisznek a Fiatal Föld Kreacionizmusban és számos más független kutatóban, rámutatnak olyan ősi művekre, mint például az Angkor Watban faragott “dinoszaurusz” ábrázolásokra és az Acámbaro figurákra (amelyek még dinoszauruszokon lovagló embereket is ábrázolnak), amely bizonyítékként szolgál az ő perspektívájukra. A legtöbbük egyetért abban, hogy ezeket a műveket jóval régebben létrehozták, mielőtt a modern tudomány a dinoszaurusz fosszíliákat összegyűjtötte volna, és elemezéseket végzett a külső megjelenésük részletes rekonstrukciója érdekében.

Triceratops-homlok%2Bszarv%2B33%2Bezer%2

Még érdekesebb azonban, hogy a Triceratops csont szén-14-es eredményei mellett lágyszöveteket is  felfedeztek a dinoszaurusz fosszíliákban. A Science című tudományos folyóirat 2005 márciusi számában Mary Schweitzer paleontológus és csapata bejelentette, hogy egy 68 millió éves Tyrannosaurus rex lábcsontjában lágy szövetet találtak, melyet a Montana-i Hell Creek Formációban fedeztek fel, ami egy rendkívül ellentmondásos megállapítás, mivel a tudósok úgy gondolták, hogy a lágyszövetek fehérjéi a legjobb körülmények között is kevesebb mint 1 millió év alatt lebomlanak. A helyreállítást követően a szövetet a tudományos csapat rehidratálta, és a tesztelés során ép struktúrákra, például erekre, csontmátrixra és kötőszövetekre találtak bizonyítékot. (2)

Mark Armitage és Kevin Anderson is publikálták eredményeiket az Acta Histochemica folyóiratban a Triceratops szarv lágyszövetének mikroszkopikus analízisével kapcsolatban. A kreacionista Armitage azt állította, hogy a sejtek fennmaradása tudományosan lehetetlen, ha a dinoszaurusz valóban 66 millió évvel ezelőtt járt a Földön. Erre alapozva a kollégáival és diákokkal folytatott egy vitát egy ilyen felfedezés következményeiről, miszerint a kreacionista perspektíva helyes, és hogy a dinoszauruszok jóval később léteztek, mint ahogy a főáramú tudomány állítja, melynek következtében azonnal kirúgták a Kaliforniai Egyetemről. (3)

Miközben a Paleochronology Csoport azt állítja, hogy nem tagjai “semmilyen különleges hitnek vagy felekezetnek“, kétségtelenül vannak olyanok a csoportban, akik hisznek a kreacionizmusban, egy olyan tény, amelyre a kritikusok azt mondhatnák, hogy megkérdőjelezi az eredményüket. Ugyanakkor a csoport sürgetett más tudósokat, hogy reprodukálják az eredményeiket szigorú szén-14-es teszteléssel bármely dinoszaurusz mintán.

Triceratops-homlok%2Bszarv%2B33%2Bezer%2

A korábbi próbálkozásokat, hogy közzétegyék a szén-14 teszt eredményeit, többször is megakadályozták. Az értelmezés nélküli nyers adatok bemutatását megakadályozta a konferencia kiadványokban a 2009-es Észak-Amerikai Paleontológiai Konvenció,  az Amerikai Geofizikai Unió 2011-ben és 2012-ben, az Amerikai Földtani Társulat 2011-ben és 2012-ben, valamint a különböző tudományos folyóiratok szerkesztői. A Georgiai Egyetem Alkalmazott Izotóp Tanulmányok Központja, amely a dinoszaurusz csontokon végzett “vak” szén-14 teszteket végrehajtotta anélkül, hogy tudta volna, mi is volt az, nem volt hajlandó további szén-14 teszteket elvégezni, miután megállapították, hogy dinoszaurusz csontokat teszteltek. Jack Horner paleontológus, a Montana Állami Egyetem Rockies Múzeumának kurátora, aki a Tyrannosaurus rexet feltárta, amely lágyszövetet is tartalmazott, elutasított egy 23000 dolláros támogatást egy szén-14 teszt elvégzésére.

Bár fennáll annak a lehetősége, hogy a szén-14 teszt eredményei szennyeződés vagy hiba következményei voltak (bár az eredményeket megismételték és szigorú előkezelést végeztek a Georgiai Egyetemen), vagy talán valamilyen más tényezőnek tulajdonítható, ésszerűnek tűnik arra számítani, hogy a tudósok több ilyen tesztet próbálnak elvégezni. Az ilyen jelentős megállapítások kivizsgálásának elmulasztása vagy annak el nem ismerése sajnálatos módon azt sugallja, hogy egyes tudósokat jobban érdekli a jelenlegi szemlélet szigorú fenntartása, mint a tudás és a megértés előmozdítása ezen a területen. (4)

(1) – http://www.dinosaurc14ages.com/carbondating.htm
(2) – http://science.sciencemag.org/content/307/5717/1952
(3) – https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S00
(4) – http://www.ancient-origins.net/news-evolution-human

Új Világtudat